Kedvenc foglalkozásaim közé tartozik a levélírás.

Elemi iskolás koromban én tartottam kapcsolatot a Kanadában élő nagynénémékkel és keresztanyámékkal. Írtam nekik a családi életünkről, a nagyszülőkről, a rokonságról, s főleg közvetlen környezetünkről. Magamról elmondtam, hogy szeretek iskolába járni, kedvenc tantárgyam a magyar irodalom és történelem, de kedvelem a reál tárgyakat is. Szeretek verseket írni. Anna néném biztatására küldtem is verseimből, a magyarokat különösképpen szerető Szűzanyáról, hazafias verseket a török basát rettegésben tartó Szondi Györgyről; levelet a falunkban állomásozó, észak-Erdélybe bevonulandó három hadosztályról, a mindennapi eseményekről. Mint a minap is, amikor kimentünk a távoli határba kukoricát ekekapázni, s a megérkezéskor vettük észre, hogy otthon felejtettük a nélkülözhetetlen tézslát.
Megmaradt a levélírás szeretete a böszörményi években is, de főleg Kanadában. Sőt!

A hontalanság első, gyötrelmes éveiben humoros leveleket írtam a családomnak, őket vígasztalva távazásom enyhitéséül. Hamiltoni egyetemi éveink alatt hárman béreltünk lakást, három külön szobát az emeleti részen, komplett konyhával, fürdőszobával. Magunk végeztük a főzést, takarítást, bőséges anyagot szolgáltatva tréfás levelekre. Leírtam, hogy a ház előtt járó-kelők messzire átmentek a másik oldalra, ha rajtam a sor főzésre. A palacsintából kifelejtettem a tojást.  Megírtam, hogy meghívtuk kedves házastárs barátunkat két kisgyerekükkel. Beszélgetés alatt a kicsik a linóleum padlón csuszkáltak szép fehér ruhácskában. Mikor a kismama felvette őket, alig lehetett rájuk ismerni, olyanok voltak, mint a szurokbaba.

Írtam hazai kedves emlékekről, fácánvadászatról. Guszti bátyja egész úton arról beszélt, hogyan lehet nesztelen haladni az akácosban, hogy fel ne verjük a vaddisznókat, mert abból olyan baj lehet, hogy jajaj! Óvatosan lépdeltem a bozótosban, kisbaltával a kezemben, a bátyjához közel simulva, amikor elordította magát egy fácán. Ijedtemben elejtettem a baltát, a bátyja lábára esett. Ettől megszeppenve, eldördült kezében a sörétes fegyver, nagy riadalmat keltve a határban. Írta Károly öcsém, hogy leveleim megérkeztével összesereglik a család, élvezettel, nevetéssel hallgatják a leveleimet. A hatvanas évek elején jártunk, az új zsarnoki rendszer konszolidálása idején, s kevés alkalom volt vidámságukra.

A Kanadai Országos Levéltár közel 15 ezer, 1957 és 2000 közötti levélgyűjteményemet őrzi. Az aztán született, kb. 5000 érkezett és levelet, a 2014-ben történt visszapatriálásunk idején magunkkal hoztuk, s most ez képezi a nevemhez fűződő kanadai magyar szellemi és irodalmi gyűjtemény jelentős anyagát. Leveleim Ottawában levő részét Demmer György barátom rendezte szakszerű formába, tárgyi csoportosítása mellett név, kronológiai és más mutatókkal ellátva. Ez megtalálható a világhálón is. A hatalmas gyűjtemény szakszerű prezentálása megkönnyíti e levélbirodalomban való eligazodást. A család és barátok mellett rendszeres levelezést folytattam hivatásbeli kollégákkal, könyvtárosokkal, bibliográfusokkal, a nagy nemzetközi adatbázisok kiadóival – Dialóg, Agris, Comonwealth Agricultural Bureaux. Irodalmi és magyarságkutatói tevékenységem folytán évtizedeken át leveleztem írókkal, irodalmárokkal, hungarológusokkal (Domokos Sándor, Fáy Ferenc, Tűz Tamás, Kemenes Géfin László, Vitéz György, Tábori Maxim, Bisztray György, Judy Young) és magyar és angol nyelvű kiadókkal.
A kanadai magyar és angol nyelvű írók mellett leveleztem a diszpórában élő írókkal is, Borbándi Gyulával, Kerecsendi Kiss Mártonnal (aki azt írta novelláimról, hogy olyan egyedi a stílusom, hogy irodalmunkban nem is tud kihez hasonlítani - talán az erdélyi írókhoz), Wass Alberttel, Mózsi Ferenccel, Könnyű Lászlóval, Gömöri Györggyel. A hazaiak közül Görömbei Andrással, aki felterjesztett az MTA külhoni tagjául, Végh Antallal, aki meghívott a rövid életű lapja munkatársul, Tanka Lászlóval. Ilia Mihály soha meg nem feledkezett születésnapomról. Éveken át tartó levelezést folytattam a nyíregyházi Páll Géza újságíró barátommal, aminek korai halála vetett véget. Pár levelet váltottunk a nemrég elhunyt Juhász Ferenccel, kinek versei angolra való fordításában közreműködtem. Feri meg-meghívott pohár borocskára, beszélgetésre, amiből sajnos semmi nem lett. Ma is, itthon is levelezek itt élő kanadista tanárokkal,

Kürtösi Katalinnal (Szegedi), Molnár Judittal (Debreceni), Szamosi Gertruddal (Pécsi), Palla Máriával (ELTE) egyetemi tanárokkal. Valamennyien, de különösen Mária és Trúdi több tanulmányban foglalkozott munkásságommal, én is segítettem őket a kanadai magyar irodalommal kapcsolatban. Veled is, Gábor, évek óta leveleztünk Victoriából, s így folytatjuk itthon is nagy horderejű vállalkozásainkat. Erzsébet nejemmel. Alig várom születés- és névnapját, hogy szép levéllel köszönthessem. Angol nyelvű munkáimmal kapcsolatban egész dossziét tesznek ki a nevelésügyi szakemberekkel, kabinetminiszterekkel, intézményigazgatókkal, adminisztrátorokkal folytatott levélváltásaim. Nagylélegzetű projektjeimet elsősorban naplómban és leveleimben fogalmaztam meg.

Az internet elérhetősége előtt az ilyen nyulfarknyi üzenetek helyett  terjedelmes leveleket váltottunk egymással. Ha a gondosan megszerkesztett leveleinket összegyűjtenénk,  egy-egy korszak sajátossága tárulna fel az olvasó előtt. Hajdan több idő (és akarat) kínálkozott a leveleim lapozgatására. Némelyikből, mint az anyám egyik leveléből megható novella született (Anyai level). A Kovács Ilonához (OSZK) írott levelem később a kanadai magyar  szellemi élet és irodalom kis monográfiának is beillő tanulmánnyá nőtte ki magát (A magyar szellemiség forrásainak felmérése). Nagy fontosságot tulajdonítottam a leveleim stílusára és szerkezeti felépítésére. Bár gyorsan kifutnak a levelek a tollam alól, választékos hangvételük mellett igyekszem természetes hangot használni. Szabó József, nyíregyházi újságíró, aki az 1955-56-os a Néplapnál töltött gyakorló évem alatt patronált, gyakran biztatott a benyújtott kéziratok felett: próbáld ezt úgy kifejezni, János, ahogy az édesanyád elmondaná!

A számítógép megkönnyíti a fogalmazást, de a kézzel és írógéppel készített levelezés korszakában is gyakran átírtam leveleimet, ha erre kellő okot adtak. Úgy érzem, a szellemileg és esztétikailag kielégítő leveleimnek nagy szerepük lehetett abban, hogy számos levelezőtársam hét évtized után is megmaradt barátomnak.

Ennél fontosabb irodami műfajt elképzelni sem tudok!

(A szerző befejezőben levő memoárjából.)

 

 

-