Ha szépet álmodom, akkor a Börzsöny, az Ipoly völgyének varázslatos szépségű tájait járom.
Meghívlak benneteket egy kirándulásra.
Az írás a közelsége miatt kapcsolódik a korábban közreadott Drégely vára c. íráshoz, és követni fogja a barbár módon lerombolt Szondy kápolnának emléket állító harmadik rész.
1986. május elsején, reggel (akkor még…) kisfiammal felkerekedtünk, hogy Drégely várát meglátogassuk.
Pár nappal korábban, április 26.-án Ukrajnában nukleáris reaktor baleset történt. A sugárzó hulladék felhő akkor érte el Magyarországot, ám erről itt nálunk akkor kevesen tudtak, ’s mi nem voltunk az események ismerői között.
A vár hajdani földesura – Simor János hercegprímás - és a Hont megyei lakosok széleskörű összefogása által 1885.- ben építtetett emlék kápolnát akkor már rég lebontották. Az épületnek ekkor nyoma sem volt, de még díszlett az építés idején ültetett hársfa sor. Eltűnődtem volna a székesfehérvári cipészmester magas méltóságra emelkedett fiának sorsán, ha azon a gyönyörű úton végig mehettem volna ócska kocsimmal egészen a vár alá, de nem így történt.
Vissza kellett fordulnom, részint azért, mert az elhanyagolt földutat a szomszédos katonai gyakorlótér harci járművei számunkra járhatatlanná tették, meg különben is előkerültek a Néphadsereg marcona katonái, akik keresetlen szavakkal a visszafordulásra „bíztattak”.
Annyira azért nem voltak harciasak, hogy el ne mondták volna, hogy ha visszatérünk az útra, akkor párszáz méter után találunk egy jó utat, és a „csodatévő kápolna” mellett hagyva a kocsit feljuthatunk a várhoz. Volt idejük részletesen eligazítani, mert megfordulás közben a hajtott kerekek elsüllyedtek a tankok által kikapart dágványban. Három kiskatona kellett, hogy kiemeljék. Még géppisztolyukat is kisfiamra akasztották, hogy az izzasztó művelet közben ne essék baja.
Aggódó kifogásomra, hogy a Kalasnyikov tán-tán mégse gyerek kezébe való, mosolyogva megsúgták, hogy üres azokban a tár. A fiam viszont ragyogott a három ívtáras gyilok-szerszámmal felékszerezve.
Munkájukat, és az eligazítást megköszöntük, pár almával, naranccsal lefizettük az éber vitézeket.
Így kerültünk el a Csitári völgybe.
Gyönyörű kis kápolnához érkeztünk.
A helyet a környékbeliek Kutyikának nevezik, ami kutacskát jelent.
A palócok szeretnek mindent becézni. A kutyika a kút, kutacska becézése útján született kifejezés. Szeretetük kifejezése.
A kegyhely körül szabadtéri misézésre is alkalmas padok, térdeplők, elemózsiázni hívogató asztalok, lócák várták a zarándokokat.
A gondozott kertben a Lourdes barlangot formázó kis kegyhely is helyet kapott, és előtte egy nénike dalolt, korábban – általam - sosem hallott éneket:
"Csitári Szűzanya, eljöttünk tehozzád,
E drégelyi völgyben fordítsd felénk orcád.
Kitárul előttünk szent szíved ajtaja,
Áldásodat várjuk, Drégelyvölgy csillaga."
Előbb csak a nekünk háttal térdeplő idős női alakot láttam. Kisfiam hívta fel a figyelmet a padnak támasztott fehér botra…
Elolvastuk az ismertetőt.
Idézem:
Németh J. Krizosztom szerzetes atya nyomán
„A kegyhelyen tulajdonképpen három szent forrás fakadt egykor. Ezek vizét egy helyre gyűjtötték, s az ivómedence csapján lehet inni belőle. A forrás mellett, amely Kutyika néven vált ismertté, Németh atya közlése szerint már a török időkben egy fakereszt állt. Ehhez járt az itteni uradalom szegény juhásza vak fiával fohászkodni. Ilyenkor a gyermek szemét mindig megmosta a Kutyika vizével, mígnem a fiú egyszer csak látni kezdett. Ezután épült hálából az első kápolna, melyben elhelyezték a Magyarok Nagyasszonya-szobrot is. Ezt a pásztorfiú faragta ki, a Honti asszonyok szép viseletébe öltöztetve Máriát. A kegyszobor ma is megvan.”
A kegyszobor, melyet a szembetegségéből meggyógyult pásztorfiú faragott, 1920-ban eltűnt. Egy egyszerű asszony álomlátomása folytán azonban Nagyorosziban, egy tyúkpadlásról előkerült. Megtisztították, s újra elhelyezték a kápolna oltára felett.
Imáját végezve a néne felvette botját, és a vakokra jellemző óvatos, mégis határozott járással, a forráshoz ment. Megnyitotta a csapot, megmosta beteg szemeit. Magával hozott poharából ivott is belőle. Arcán békés mosolyt láttam.
Egy bólintással felénk is köszönt, tudatva, hogy ha nem is lát, tudja, hogy itt vagyunk. majd kikopogtatva az út szélét, öreges lépéseivel távozott.
Megéheztünk.
Míg a magunkkal hozott elemózsiát fogyasztottuk, új látogatója érkezett a kápolnának.
Ő idős férfi volt. Bottal járt, és otthonosan mozgott.
Mikor a későbbre tartogatott ételt hátizsákjainkba eltettük, bicskánkat becsattintottuk, a forrás vizével szomjunkat is oltottuk, a városból hozott vízzel a virágokat meglocsoltuk, és a friss forrásvízzel kulacsainkat újra megtöltöttük, beszédbe elegyedtünk.
A bácsi Hontról jött át, mindennapos teendőit intézni.
Ő volt ekkor a kicsiny kert, a kápolna, és minden ehhez tartozó dolog rendben tartója.
Beszélni kezdett a kápolnáról, és megdöbbentett alapos tudása.
Ami oda van írva a táblára, azzal nem untatom. –mondta.
Ha érdekli „magikat”, azt mondom el, amit én is apáméktól, ’s az is a maga eleitől, tudott.
Maguk is adják tovább, mert az elődök tudása így öröklődik, „öreg-ápikárúl, fiatalra”.- folytatta
Ezt a mondatát olykor ma is hallom. Meg is fogadtam.
Elmondta, hogy már a török idők előtt is kápolna volt itt.
A néphit szerint abba régi kápolnába jártak szentmisére a később hősi halált halt várvédők. egy a várból idáig vezető alagúton át.
Az alagút bejárata ma is látható.
Azt a török elpusztította, bár egy kereszt túlélte a nehéz időket.
Kántáló hangján el is dúdolta az erről szóló zarándok éneket:
"Tsitár mellett drága hely,
mostan találkozott fel,
mellette már nép sokasága terjesztette el.
Ottan két szép kápolna,
ékesen fel van rakva,
kívül már emléke sem vala."
Az aggastyán látta, hogy fogékonyak vagyunk mondani valójára, és elbeszélését megszakítva új verset mondott palócos tájszólásában:
Tsitár mellett drága hely,
Mostan találtatott fel,
Mellette már nép sokasága terjesztette el.
Ottan két szép kápolna,
Ékesen fel van rakva,
Kívül már emléke sem vala.
Mindentől elhagyatott,
Csak egyedül maradott,
Annyira, hogy orvossága gyógyított.
De a Mennyei Atya,
Gondviselője vala,
Ki menden orvosságnak gyámola.
Mária liliomszál,
Esedezz Szent Atyádnál,
Népednek ne ártson örök halál.
Kérünk keserves Anyánk,
Légy itt nékünk Pátrónánk,
Azután üdvözítő óránk.
-Ennek elmondása után a Miatyánk, Üdvözlégy Mária következik. –mondotta
-De tudok mást is! – lelkesült a koros ember, s folytatta is:
Oh, csudáknak csuda jele
Hogy e puszta lakóhelye
A szent víznek forrása közt
Ó Mária!
Jelentődött e Szent Kutban
Jézus Anyja.
kérjük a szép Szűz Máriát
Hogy mutassa meg Ő magát
A szent víznek forrása közt
Ó Mária!
Jelentődött e Szent Kutban
Jézus Anyja.
Jelentődött e Szent Kutban
Jézus Anyja.
12. Egy asszony szeme világa
Kinyílt aki vak vala
refrén
15. Egy zsidó nyaka meggyógyult
Mert e Szent Kútnál megfordult
refrén
16. Két leánya néma vala
Mind a kettő megszólala
refrén
26. Ó, Szűz Mária hallgass meg
Minden beteget gyógyíts meg
refrén
27. Ó, angyalok Királynéja
Magyarország patrónája
refrén
És, elmondta döccenő nélkül mind a huszonhét versszakot.
***********************
Megtudtuk tőle, hogy egykor olyan hírnévben, tiszteletben állt ez a hely, hogy, az akkor még három forrás mellett két, sőt, ha az elbontott Szondy kápolnát is számoljuk, akkor három kápolna állott itt egymás szomszédságában. Az itt állott kettőből egy sajnos összedőlt. A másik is nagyon megromlott állapotú volt, ezért 1948-ban elbontották, de egy Hont-i gazda adományából újra felépült a fogadalmi kereszt közelében. A régi kápolna a kertben létesített Lourdes barlang helyén állt.
A mai Engesztelő Kegykápolnát 1949-ben szentelték fel, s a miséző oltár felett újra elhelyezték a kegyszobrot. A régi kápolnácska helyére egy szép lourdes-i barlang került.
1975-ben elkészítették Máriahegyi N. János szobrászművésszel a Bibliás Szűzanya szobrát. Ezt tették a régi helyére, ám a nép ragaszkodott az eredetihez, amely az esztergomi helyreállítás után újra visszakerült helyére.
***********************
Mint minden csoda helyszínén, itt sem szabad elhallgatni a szkeptikus hangokat:
Gyakori, hogy épp az egyház – talán a megbizonyosodás érdekében - a leginkább kritikus a csodatételeket illetően:
A drégelypalánki plébánia Historia Domusában áll egy latin nyelvű írás a Kutyikára vonatkozóan.
1859-ben azt írja Dr. Laurentius Gály - ő 1854-ben került a drégelypalánki plébánia élére – latin nyelven: „az a kósza hír terjedt, - hogy Tsitárban a malom közelében lévő forrásnál a Boldogságos Szűz Mária többször is megjelent és csodálatos gyógyulások történtek. Lassan nemcsak a helybéli, hanem a távolabbi vidékről jött hívek is felkeresték azt a helyet. Honton feljegyeztek 27 csodálatos gyógyulást, amelynek azonban semmiféle elfogadható alapjuk nincsen, csak a nép általános elbeszéléséből és meséjéből születtek. Ekkor Hont lakóiból 24 tagú bizottságot állítottam fel, hogy nekem minden esetet első alkalommal jelentsenek. Közben felállítottam egy keresztet, hogy legyen egy jel, ami előtt a jámbor nép imádkozzék. A felállított keresztet megáldottam. A bizottság megalapításának időpontjától kezdve semmi megjelenés nem történt és csodás gyógyulás sem. Ebből világosan következik, hogy a korábbi híresztelések a fantázia és kegyes csalásból születtek. A forrás vize annyira ízes és könnyű, hogy én jobb vizet sohasem ízleltem. Továbbá, még a nagy hidegben, 18-20 foknál sem fagy be. A jámborkodók pedig még ma is, hiába küzdök ellene, ide szoktak zarándokolni” fejezi be írását L. G. plébános.
A kegyhely avatott kutatója, Kamarás József: Drégelyvár és környéke kutatásának újabb történetéből c. munkájában így ír:
„Legközelebb, amikor ismét találkoztam a zarándokokkal, felolvastam előttük L.G. nyilatkozatát, és kérdeztem, nos, mit szólnak ehhez?
Az emberek először csak hallgattak, aztán rámutattak a lourdes-i barlangban levő 18 db hálatáblára, és azt mondták:
- „Azt hiszi, ok nélkül kerültek oda a hálatáblák? Mi itt meghallgatásra találtunk, igenis segít rajtunk ez a gyógyvíz, a Szűz Mária közbenjárására,”
No, de csodákról nem beszél a régi írás! - vágtam közbe.
Erre azt felelték:
Azt hiszi Ön, hogy a Szűzanya akkor fog megjelenni vagy csodát tenni, amikor a drégelypalánki plébános akarja?
Ezzel napirendre tértek az ügy felett, és tovább ájtatoskodtak.
Nézze.- mutattak nekem egy múlt századból való fényképet
Ez a kis kápolna, amit lát, valamikor itt állt a lourdes-i barlang helyén, de mert nagyon öreg volt, ezért 1947-ben a Hontiak megépítették ezt az új kápolnát, amiben a faragott Szűzanya van. – teszi elém egy társa a gyűrött, szakadozott sárguló képet
Mint láthatja, ebben az öreg kis kápolnában is ott volt már a faragott Szűz Mária és mellette egy kisebb Mária szobor.
Valóban a képen jól látható a Magyarok Nagyasszonyának szobra, ami tehát a múlt században már megvolt. A kisebb szobrot néhány nap múlva megtaláltam Honton, Hruska Józsefnél. Ez a szobor most a honti templomgondnok: Kelemen Kálmán lakásán van, aki azt Balassagyarmaton Kertész Lászlóval helyreállíttatta. A mostani plébános a kutyikai kápolnában akarja elhelyezni.”
Fejezi be a kutatási eredményeit összefoglaló fejezetet Kamarás József.
******************
Régen volt az 1986. Évi május elseje.
Többször meg akartam írni annak a napnak élményét.
Most került rá sor.
Nem emlékszem, a töretlen hitű öregember nevére, pedig velünk ellentétben Ő érthetően mondta ki bemutatkozásakor. Szerintem ő lehetett Kelemen Kálmán akkori templomgondnok.
Őszintén megvallom, hogy szép verseit is adatgyűjtés közben tudtam pontosítani, más forrásokból.
Pedig ő is, a nagyhitű világtalan öregasszony is él, és mindaddig élni fog, míg ezt az írott emlékművüket valaki elolvassa.
********************
Sokáig tartott, míg a Drégely—Hont—Csitári búcsújáró helyet elismerték. A nép minden tiltás és megfélemlítés ellenére ragaszkodott a Kutyikához. Rendszeresen elzarándokoltak ide a hívő és fohászkodó emberek az Ipoly mindkét oldaláról. S ahogyan Fazekas István dorogi kanonok írta Kamarás Józsefnek: "A Kutyikánál népünk Mária tiszteletének egy élő, eleven ágacskáját figyelhettem meg. A csodákat nem a víz teszi, hanem a hit. A lourdes-i víz egyszerű ivóvíz, a hit a fontos."
1977-ben VI. Pál pápa apostoli áldását küldte a kegyhelynek, Németh J. Krizosztom atyának, s mindazoknak, akik e helyen a papi hivatásokért is imádkoztak. A Csitári főbúcsú ideje Áldozó-csütörtök. Márciustól ezen kívül havonta egyszer tartanak itt istentiszteletet. Elsősorban hitünk felfrissítéséért és megszilárdításáért meg a tiszta szívből jövő fohászokért érdemes ide elzarándokolni. De gyönyörű a táj is, s itt bukkan elő a Börzsönyből a drégelyi alagút.
A hely csodatételeihez talán csatlakoztatható az a tény, hogy az akkori hatalom által el-titkolózott mérgező felhő ezt a tájat sújtotta azokban a napokban. Egész nap ott zúdult ránk a szennyezett hamu.
A május elsején Budapesten felvonulók közül többen szereztek halálos kórt a rájuk hulló sugárfertőzött pernyétől. Mi teljesen egészségesek vagyunk.