Közhellyel kezdem. Azzal a mondattal, amelyet Magyarországon mindenki utánamond Petőfinek: „Shakespeare egymaga a teremtés fele.” És amit olvashat kedves közönségem itt is, a szobor mögötti emlékfalon.

Amikor kiszakadt Petőfiből e felkiáltás, kritikájának felütéseként, éppen a kor legjobb hazai színészének, Egressy Gábornak alakításában a III. Richárd előadásáról távozott. Átélhette korának legfontosabb problémáját, a zsarnokság kérdését, azt hallotta a színpadról, aminek lázában önmaga is égett, amit saját verseiben is vívódóan átélhetett. És még valamit! Ami az emberi sorsok örökös alakítója: megismerhette az emberek manipulálhatóságát. Miként lehet befolyásolni akár a szerelmét épp elvesztő asszonyt, vagy az érvényesülni akaró politikust, avagy a vagyonra vágyó akarnokokat. De szemben az élet intrikus sodrásával megtalálhatta benne a számonkérés elkövetkezését, a világon szertejáró gonosz legyőzhetőségének tudatát. Az igazságtétel diadalmas elkövetkezését. Petőfi azon az estén Shakespeare-ben megismerhette magát Petőfit is, meg a világtörténelmet mozgató, a gonoszt megtörni képes elrendezettségét a világnak. A teremtés metafizikáját.

Nem véletlen, hogy századának három legnagyobb költője szövetkezett, Petőfi mellett Vörösmarty, és Arany János, hogy magyarrá teremtsék a Shakespeare-szövegeket. És mennyire igaza van Vörösmartynak, midőn ezt írja: „Shakespeare jó fordítása a leggazdagabb szépliteratúrának is felér legalább a felével.”

Klasszikusaink régmúltját idéztem, de ugorjak a legmaibb mába! Valahai doktoranduszom, Szele Bálint egy interjúkötetet szentelt annak számbavételére, hogy kortárs költőink miként versengenek ma is Shakespeare újabb és újabb magyarításában. Mert amit Petőfi és Vörösmarty kimondott, az kortárs literátoraink lelkében is visszhangzik. És versengenek, mert a színházak éhesen várják az újabb és újabb esemény számba menő fordításokat. Mert nemcsak költők és társulatok akarata tartja életben ma is hazánkban Shakespeare életművét, de a színházjáró közönség igénye is. Múlhatott négy évszázad, Shakespeare kortársunkként tud minket is izgatni. A mi problémáinkat is egy-egy újabb bemutatón átéletni, kérdéseinket feltenni, és megoldáskereső életrefigyelésünket hangolni.

Magam is élnék egy példával, az előbb átugrott huszadik századból. Ha Petőfi korábban a történelmet mozgató földrengések színpadra teremtőjét idézte meg, Szabó Lőrinc a magános sorsában a létezés értelmét kereső ember és a világ kapcsolódási pontjait kereste Shakespeare szövegeiben.

Először is az angol nyelvet és a poézis sajátos formálódását tanulta a költő Shakespeare szonettjeinek fordítását készítve. Majd amiként ő maga is érett saját költészetében, hasonlóan még kétszer alakította át ezeket a szonetteket. Magam 20 éves egyetemistaként a Kossuth klubban a harmadik változat bemutatásán láthattam életemben egyszer monográfiáim tárgyát, a szonettek fordítóját, 1957-ben. A Shakespeare szonettek nélkül talán a Föld, erdő, isten kötettel induló költő sem lehetett volna az emberlét értelmén meditáló létköltészet hazai megalkotója.

Majd a sors csodája! A Nemzeti Színház valahai zseniális rendező-igazgatója, Németh Antal Shakespeare-ciklusához munkatársul szerződtette Szabó Lőrincet. Először a lázadó hangú csalódott-pesszimista költőre bízta Athéni Timont, barátok jótevőjét, aki cserében csak a megtagadással szembesült összeomló élete zárultával. Megrágalmazni az életet, ez volt a költő Szabó Lőrinc poétikája is ekkor, és ehhez alkalmat kapott, hogy kiélje létkáromló indulatait a shakespearei szövegben. A következő az Ahogy tetszik vígjátékként ismert szövegének keser-édes csalódásokkal telített szerelmi ábrándozása. A méla Jaques alakjában egy Hamlet-előképet rajzolhatott a Különbéke költője. Ezt követte a zseniális Macbeth-fordítás. Ekkor már benne voltunk a második világháborúban, a balladás pusztulás sodrásában.
Keserű műveket fordított, gyönyörrel teli környezetben. Timon keservei az erdélyi havasokban szövegeződtek, a méla Jaques szövegei Titiseeben, ahol a freiburgi magyarok emléktáblája emlékeztet a műfordító-költő jelenlétére, a Macbethet a Tátrában fordítja. A drámák keserű eseményeit a táj és környezet vidító szeretetteljes fogadtatása oldja a poézis csodálatos harmóniájával.

A negyedik fordításra megkapja a megbízást, de valahogy a megoldásig nem tud sokáig elvergődni. Tapasztalatai – a politika hullámzása és a háború keservei – kevésnek bizonyulnak, hogy a Troilus és Cressida fordítása költői ihletődéshez jusson. Ehhez Budapest ostroma, és a költő személyes megpróbáltatásai, a félreértelmezett megjegyzéseit követő üldöztetés és szerencsétlenné alakuló élete újabb tapasztalatai kellettek. Az ostrom után összeállított, a Franklin Társulat kiadásában megjelent Shakespeare-összes számára ezek megdöbbentő hatására végre be tudta fejezni a komor emberi sorsokat és személyes árulásokat összegező művet. A szakma szemében is a legnagyobb elismeréssel fogadott formában képes megszólaltatni magyarul. A legjobbkor: hiszen a világ is ekkorra fedezi fel, és kezdi a nagy tragédiák között számon tartani a darabot. Mely görbetükröt állít a 20 századi emberiség számára.

A mára immár megdicsőült Troilus-hoz a halála előtti évben visszatér még a műfordító-költő. Nem szövegét változtatja, hanem kései szerelmét éli bele a Tücsökzene egyik utolsóként elkészült versébe, a Cressidába. Ismerős? Mint a háromezer éves trójai történet, avagy az olyannyiszor megerőszakolt huszadik század?

Cressida
Ismeritek Cressidát? Én igen!
Legizgatóbb, legfájóbb fűszerem.
Oly kéj rontja, mint engem, s gyöngeség
s kémia a lelkiismeretét.
S még így sem önző! Hogy mentse magát,
most téged mintáz, Állati Világ,
téged magához, érzékeny Idő,
téged, Jog, Szokás, Lélektan. A nő
érik benne, kit minden pillanat
folyton feltölt. Esze több, súlyosabb
Zeusz lányáénál. Mint gejzirliget
ugrálja körül álom, őrület,
mámor, szerencse. Egykor orvosa
a megbizható cinkos volt. De ma
teste a kétes becsület helyett
szinte-nyilt szabadság zsákmánya lett…
Igy is szereted? – Akkor védd, szivem:
száz év múlva nem lesz más szerelem.

Kétségbeesés és féltés, a hűtlenség ellenére a vállalt hűség. Trója és Buda végnapjai? Világháborúk, dúlások emléke, a kiszolgáltatottság. A modern évszázadok európai erkölcse? És a visszahatás rá?

Szabó Lőrinc arról álmodozott, még a háború utolsó évében is, hogy majdan Shakespeare összes drámáját lefordíthatja. A nagyközönség utolsó fordítását, a Vízkeresztet már nem is ismeri. Az Ahogy tetszikhez hasonló, megbékélt vígjátékot. 1953-ban, a Sztálin halálát követő enyhülés idején a Faluszínház kérésére fordította, de csak nemrég jelent meg a debreceni Csokonai Kiadó, és a Miskolci Egyetem Szabó Lőrinc kutatóhelyének gondozásában. Balsorsát mi magyarázhatja? Radnóti Miklós valamivel korábban, már a háború évei alatt lefordította a dráma első két felvonását. Munkaszolgálata miatt kénytelen volt abbahagyni a munkát, melyet aztán Rónay György fejezett be, és ez szerepel a háború utáni kiadásokban, és a színpadokon is ez a fordítás lett a leggyakrabban hallható. Az izgalmas témájú Shakespeare-fordításokat (többek között a III. Richárdot, A velencei kalmárt, és a hazaszeretet apoteózisát, az V. Henriket) teremtő atyai barátom, a szintén nagy költő, Vas István véleménye szerint: mindkét fordítás egyformán rangos, egyenértékű, éppen ezért kegyeleti okokból szerepeljen a Miklóstól származó. Szabó Lőrinc fordítása minden gyűjteményből kimaradt.

De önmagában, kis kötetkében sem látott napvilágot. Legyen ez a reklám helye: a krk.szabolorinc.hu weblapon megtalálhatják, élvezettel olvashatják a mi egyetlen kiadásunkat.
Egyik kiváló mai drámaírónk és egyben Shakespeare-fordítónk, Forgách András véleményét egyetértőleg idézem. Amikor példaképét kérdezték, imigyen válaszolt: „Ha van, akkor az Szabó Lőrinc és Arany János, de megkülönböztet tőlük az, hogy én nem vagyok költő.

Szabó Lőrinc irányában elfogult vagyok, hiszen mind a négy fordítását ismerem [a Vízkeresztről még tudomása sincs!]. Az Ahogy tetszikkel vacakolnék egy kicsit, az biztos, mert a komédia Szabó Lőrincnek nem ment olyan jól, de az Ahogy tetszikben amúgy is sok probléma van. A legjobban a Troilus és Cressidát szeretem. A Macbethben Szabó Lőrinc zseniális volt, és az Athéni Timon is neki való darab, de az egy szimplább mű, a nyelvben ott nem kellett úgy megmérnie a saját zsenialitását, ami a Macbethben és a Troilusban tündököl igazán.” Teszem hozzá: a mai ember számára is befogadhatóan.

Miként valaha Petőfit, Szabó Lőrincet is Shakespeare ihletése is alkotásra serkenti. Szabó Lőrincet paradox módon éppen a modernséggel köti össze, a tragic joy – a tragikus derű – európai szintű mesterévé segíti, a huszadik századi angol nyelvű líra klasszikusainak, Eliot, Yeats és Pound méltó társává.

A Tücsökzenéből idézek, de a Shakespeare fordítások témáját? zenéjét? álmodozását a létezésről? hallom. „Színház az egész világ”? A poézis egésze! Sőt túl azon: az emberiség élete.

hány szál szövődött és mennyi szakadt,
s ami pezsdűlt, hogy ült nyomtalan el,
s búvópatakként hogy tört újra fel?
A szín forog, és amit elhagyok,
egészítse ki a ti álmotok.