Bogár László „Bezárás kizárva” című írása két elemre vezeti vissza a vasárnapi nyitva tartásban történt fordulatot. Szerinte a kereskedelmet, pénzt, médiát uraló globális hatalom erősebb, mint a kormány, a magyar társadalom jelentős része pedig erkölcsileg és szellemileg kiüresedett.
Nehéz vitába szállni ezzel a megállapítással, de árnyalandó és kiegészítendő. A történtekben ugyanis a tőke profitéhsége nem vagy csak mérsékelten játszott szerepet.

Több cégvezető elismerte: nem csökkent, hanem nőtt a bevételük. Nem következtek be azok a károgó jóslatok, amelyek a kereskedelem összeomlásával riogattak, a nagy üzletláncok kivonulását vizionálták, munkanélküliség növekedést és az állami kiadások tetemes növekedését, a GDP drámai csökkenését vetítették előre. Egy év alatt a szereplők rájöttek, nincs mitől tartaniuk, az emberek alkalmazkodnak az új nyitvatartási időkhöz, és hat nap alatt is megveszik, amit meg akarnak venni.  Aki gazdasági károkra hivatkozva akarja vasárnap kinyitni az üzleteket, az a tényekkel találja szembe magát.

Bogár László másik tételét magam is vallom. Már 1990 előtt is érezhető volt a társadalom atomizálódása: az emberek csak magukkal törődtek, másoktól viszont elvárták, hogy a kedvükre tegyenek. Felbomlóban a családi közösség, eltűnőben az egymással való szolidaritás. Az eltelt negyedszázadban ez a folyamat nemhogy nem állt meg, hanem felerősödött. Az a polgár, aki öt napot dolgozik a héten, elvárja, hogy akkor mehessen vásárolni szabadnapjain, amikor csak kedve szottyan, mit bánja ő, hogy ezzel százezreket foszt meg attól, amiben neki része van: a munka s pihenés egészséges ritmusától, a családi együttléttől.
Bogár László is jól látja ezt, amikor cikke végén Hamvas Bélára hivatkozik. Rövidtávon, hónapok, röpke évek alatt nem lehet megváltoztatni az emberek gondolkodását, ehhez idő kell és erőfeszítés. Éppen ez a politika feladata. Barankovics István rámutatott: a politikus nemcsak követi, hanem irányítja is a közvéleményt. Ennek az irányításnak az egyik eszköze a törvényhozás. A vasárnapot illetően ez tavaly megtörtént. Az eltelt egy év sajnos nem volt elég ahhoz, hogy a maguk kényelmét kedvelők elfogadják a helyzetet.

A programnélküli, tagadásból élő, a közélet perifériájára szorult baloldalt az utánzás vezette. A Fidesz-KDNP annak idején az un. szociális népszavazással sok eredetileg baloldali szavazót is maga mellé állított. Vissza akarták adni a kölcsönt. Van azonban egy óriási különbség. A vizitdíj eltörlésének kérdésében nem az volt a lényeg, hogy ne kelljen a háromszáz forintokat fizetni. Azért kellett az egyetlen lehetséges eszközzel, a népszavazással ezt megszüntetni, mert a kampányban az MSZP miniszterelnöke határozottan cáfolta, hogy bármi ilyesmit terveznének. Ha elfogadjuk, hogy a kampányban elhangzottaknak semmi közük nincs a valósághoz, akkor a politika minden gazemberséghez szabad kezet kap. Gyurcsány letagadta a saját terveit. Sem Orbán, sem Semjén nem mondta soha, hogy vasárnap nyitva maradnak az üzletek. Már az első Orbán kormány alatt is felmerült a szabad vasárnap gondolata, de akkor nem volt rá elég idő és akarat.

A történtekből több tanulság adódik. A táradalom (egy része) gondolkodásának megváltozásához a törvényhozásban egyetértésre kellene jutni. Az ellenzék és a kormány közötti antagonisztikus ellentét kóros jelenség, és a haza kárára van. Ki a hibás ebben? Érdemes azt figyelni, hogy az ellenzék miként vonul ki minden olyan egyeztetésből, melynek célja a közös vélemény kialakítása. Ez árt az országnak, de szerencsére, amint a közvéleménykutatások tíz éve mutatják, árt az árokásóknak is.

A közösen vállalt alapértékekre, a nemzeti minimumra, nagy szükség van. Ám az ellentét olyan mély, hogy erre sokáig nem látok esélyt. A kormányoldal olyan rendelkezésekre törekszik, amelyek a jót erősítik az emberekben, a baloldal szavazatszedési reményei az emberben lévő rosszra, jelen esetben az önzésre, támaszkodnak. Nem látok esélyt a hídverésre. Vasárnap nem a boltokat, hanem a szívünket kellene kinyitni.