Bevallom férfiasan: nem tudtam ellenállni a kísértésnek. A látszat ellenére sem nem lustultam el, sem a múzsa csókja nem hűlt ki homlokomon, hanem csak egyszerűen kíváncsi lettem, miként lehetne két - a világhálón hozzám eljutott látszólag teljesen különböző - levelet összepászítani. Janikovszky Éva írónő sorairól és  Kühár Ede bencés atyának tulajdonított - és római keltezésűnek vélt - gondolatokról van szó. Lássuk, mi született az elme-szülemények ilyetén találkoztatásából!

   "Ne panaszkodjunk folyton a Jóistennek, őrangyalunknak, vagy annak, akiben hiszünk. Vegyük észre, hogy vigyáz ránk, és legyünk hálásak neki. Köszönjük meg, hogy ha már hülye fejjel felmásztunk a létrára, le is tudtunk jönni. Hogy sietve lépve nem ficamítottuk ki a bokánkat. A sor folytatható. Nem kell nagy hálálkodás, elég,  ha csak annyit mondunk: köszönöm. Érteni fogják.  És azt is értik, ha kérünk valamit, csak ne kezdjük jajgatással.” Mert „mindegy hol élsz, magyar vagy. Magyar vér folyik ereidben, te is magyar gyökerekből származol, és tetszik vagy nem, te is felelős vagy, hová, merre fordul Magyarországon a kocka. Ne hagyd nemzeted cserben! Nem kell sem imádni, sem mindenért kritizálni Orbánt, mert ő is csak egy ember, mint te! A sok ördög után ne várd azt el tőle, hogy ő most egy angyal legyen. Te sem vagy az! Mindenki elkövethet egy néhány hibát, Te sem és más sem különb a többinél. Azt kell nézni, mi jót tett és merre halad az ország. Légy türelemmel! Ne hidd el a rágalmakat, amiket az ellenzék tehetetlen dühében, habzó szájjal fröcsköl. Miért van az, hogy sok európai ország már felismerte a bátor, meg nem alkuvó, nemzetéért és  annak becsületéért harcoló Magyarország miniszterelnökét? Saját hazájában miért lenne ez másként?  Támogasd őt. Rajtad is múlik a haza sorsa.“

   Ha előbbieknek eleget téve pihennénk is picit, nos „azokban a pillanatokban, amikor tehát végre jól érezzük magunkat - hazaértünk, hűvös a lépcsőház, a kinti hőséghez képest, a lakás is elviselhető, levetettük a cipőnket, végre leültünk, ettünk egy falatot, ittunk is rá, sőt letusoltunk - mondjuk azt, hogy ez jólesett. Hangosan. Csodálkozni fogunk, hogy naponta hány jó percünk akadt. Köszönjük meg a Jóistennek e napot. A világban tapasztalható rosszal szemben ő szeretet-szolgálatával megmentette a világot. Ez az az igazi erő, amely békét teremt. Csak az építi a békét, aki szeretettel szolgál. A szolgálat révén kilépünk önmagunkból, és gondoskodunk másokról, nem hagyjuk, hogy az emberek vagy a dolgok tönkremenjenek, hanem meg tudjuk őrizni őket, felülemelkedve a közöny sűrű rétegén, mely elhomályosítja az elméket és a szíveket.” És akkor tudjuk, hogy „akárki - akármit mond - Orbán eddig többet tett az országért, mint elődei, akik csak a nagy adósságot halmozták fel! Sajnos, a magyarokat, mint mindig, 1945 óta az a média irányította, ami nem magyar kézben van. Agymosást csinálnak! Nagyon sokan a médiának dőlnek be, és nem a tényeket nézik. Erre még rájön a többi párt sárdobálása, főleg a szabadkőműves baloldalé, amelyek megpukkad-nak az irigységtől, mert  ők  sohasem tudtak ilyen  teljesítményt felmutatni.  Amit viszont  nagyon jól tudnak, kérni az  IMF-től  a rengeteg pénzt, amit aztán külföldre menthetnek. Orbán megkapta az országot a nagy adóssággal, erre még rájöttek a természeti csapások: árvíz, vörös iszap, verespataki cián szennyezés. Ő megállította az ország adósságának további növekedését, védi a keresztyénséget az Unióval szemben. Hát imádkozzunk érte!“

   Nos, egyik levél a mindennapi hit gyakorlatias megélésébe enged bepillantást a másik a  diaszpórában szétszórt magyarság észjárásába, függetlenül attól, hogy rendelkezik-e vagy sem magyar állampolgársággal. De magyar! Észjárás, amely mindenképpen józanabb, hiszen érdekmentes és nem fertőzi az anyaországi politikai küzdőtér indulatoktól terhelt szelleme. Mint, ahogy magam is azért merem leírni mindezeket, mert jónak is igaznak vélem a szerzők állításait és biztosan nem a személyi kultusz széles nyelvcsapásai vezetik tollam útját, hisz abból a Ceausescu éra alatt egy életre elegem volt. A viszont-észjárásra!