A csökkenő születési ráta, a szétszakadó családi egység, a növekvő szakadék a maroknyi leggazdagabb, és a többi ember között, mind olyan válságot jelentenek, amelyet sem az állam, sem a piac nem képes megoldani, így az európai társadalom végül beleroppan majd a demográfiai válságba, jósolja a Templeton díjas Lord Sacks .

Lord Jonathan Sacks, korábbi brit főrabbi nyerte el idén a vallási Nobel-díjként is számon tartott Templeton-díjat. Az elismerést vallási és spirituális teljesítményért ítélik oda évente. Lord Jonathan Sacks ezzel a dalai láma, Teréz anya, Alekszandr Szolzsenyicin, vagy Desmond Tutu érsek nyomdokaiba lépett, de ne hagyjuk ki a sorból a tavalyi díjazottat sem. 2015-ben a kanadai származású francia Jean Vanier-nek, az értelmi fogyatékosokat felkaroló Bárka közösség létrehozójának ítélték oda a világ egyik legrangosabb vallási és spirituális elismerését, az 1,7 millió dollárral járó Templeton-díjat. Vanier mozgalma Magyarországon is jelen van, ő személyesen is többször járt nálunk, még a rendszerváltás előtt is tartott lelkigyakorlatot például Kecskeméten. Az idei díjazott magyar kapcsolatai nem ismeretesek előttem, de üzenete a húsunkba vág, és biztos, hogy sok kritikát fog kapni. Szokatlan, hogy egy rabbi Európa vallási gyökereit kérje számon, és korunk ateizmusát tegye felelőssé a fenyegető demográfiai hanyatlásért.

Lord Jonathan Sacks ugyanis nem kevesebbet állít, minthogy a nyugati civilizáció az összeomlás szélén áll, csakúgy, mint egykor az ókori Görögország vagy a Római Birodalom. Sacks a díj átvételekor emlékeztetett: mindkét civilizáció hanyatlása a csökkenő születési aránnyal kezdődött. A rabbi szerint ugyanez a sors várhat a jelenlegi Európára is, mert a maiak nem vállalják gyermeknevelés felelősségét. A régiek is „túlságosan a jelen élvezetére koncentráltak, és nem hozták meg azokat az áldozatokat, amelyek a jövő építéséhez lettek volna szükségesek. És a történelem mindig ismétli önmagát” – vont párhuzamot az ókori és a jelenlegi állapotok között.

Sacks világosan látja, hogy nem munkaerő kérdésről van szó. A bajokra a tömeges bevándorlás nem lehet megoldás, mert az újonnan érkezők integrálása súlyos problémákba ütközik. „Ha Európa csak a példátlan mértékű bevándorlással kívánja fenntartani a népesség létszámát, abba a kontinens bele fog halni”. Az európai integráció elve sikertelenségre van ítélve, mert ha egy civilizáció elveszíti a kultúráját, az emlékezetét és az identitását, akkor nem lesz mihez integrálódniuk az érkezőknek. Ezen a ponton eszembe jut, amit Jean Monnet mondott élete vége felé: ha újra kezdhetném, a kultúrával kezdeném. Épp ezért az utat tévesztés világos jele, hogy az egyesült Európát nem kulturális közösségként határozzuk meg, hanem csak a gazdasági, esetleg a politikai kérdésekre figyelünk. Az emberek egyenlősége, egyenrangúsága nem azt jelenti, hogy mindannyian egyformák vagyunk. A multikulturalizmus a különféle kultúrák tiszteletét, értékeinek megőrzését jelenti, nem pedig azt, hogy egymásba kell felolvadjanak, valamiféle moslékot állítva ezzel elő.

A demográfiai kihívás a Nyugat vallási hanyatlásához köthető, érvelt a rabbi, évszázadokon át a hit alapozta meg a család intézményének a tiszteltét.

Lord Sacks úgy érzi, Nagy-Britannia lassan elveszti nemzeti emlékezetét és a kulturális identitását, ehhez a digitális korszak is hozzájárul, amelyben rövidebb ideig képesek koncentrálni az emberek. Nem értik meg a történelmet és nem látják meg az összefügéseket. Egy idős ember nosztalgiája volna ez? Azt hiszem ez méltatlan feltételezés. Sacks a dolgok mélyére néz. Szerinte a megoldás kulcsa a már elhagyott hit újra felfedezése. Jól tudjuk, hogy a család megbecsülése, a gyermekek vállalása a zsidó vallásnak épp oly központi gondolata, mint a kereszténységnek.

A történészek, mutatott rá Lord Sacks, nem voltak képesek egyetlen példát találni arra, hogy egy szekularizált társadalom képes lett volna századokon át fenntartani a megfelelő születési arányokat. „Igy pusztulnak el a nagy civilizációk” – tette hozzá. A furcsa az, hogy csak az új ateisták azok, akik elutasítják ennek felismerését. Ők, akik szinte istenítik Darwint, pedig ha valamit megtanultunk Darwintól, az éppen az, hogy a fajok sikerének a záloga a szaporodás.