Csoda számba mehet, ahogy egy nagyszerűen megtervezett és felépített, zenét befogadó intézmény, a budapesti Müpa kezdeteitől magára vállalta egy fiók-Bayreuth létrehozását. Az Ünnepi Játékok minden év júniusában Budapesti Wagner-Napok címen itt is otthonra leltek. Ünneppé változik itt is a világ. Telt házakkal, zarándoklattal. A Ring négy estéje mellett minden évben egy-egy sajátosan másik Wagner zenedráma szerepel a választékban. Idén A nürnbergi mesterdalnokok.

Számomra napjaink honpolgári problémájának egyik legsikerültebb példamutató megoldását szolgáltatta. Amikor éppen az adott közösségek értelmét vonja kétségbe egy világméretű kataklizma rémképe. A hagyomány, az összetartozás, az egymásért felelősséget vállaló emberek viharos, végül harmonikus összetartozásának elrendeződését mutatja be.
Nagyképűség lenne ennek, a közismert zenei csodának a részletes végiggondolása. Legyen elég, ha leírom: sugárzott az előadásból is az összetartozás végül is diadalmaskodó tanulsága. A csoda, ami összefogja végül is az összetartozó embereket az évszázados-évezredes hagyomány szentségének szellemében. Ha nem is a világ legsikerültebb előadását láthattuk múlt vasárnap, de megérezhette minden egyes hallgatója a darabnak a honpolgári összetartozás diadalmas megvalósulását. A tragikumot súroló jelenetekből kikerekedett az emberi méretű megoldás öröme. Ünneppé alakult az este.

Ha valamit külön, nekem éppen ez az előadás jelentett, az a harmadik felvonás első részének jól hangzó bemutatása volt. Hans Sachs és Stolzingi Walther egymással versengő éneklése, amelynek során megszületik maga a nyitány óta ígért versenydal. A hagyomány szelleme, szabályozottsága és az újat teremtő felfedezés összesimulása. A Sachsot alakító-éneklő James Rutherford és a Walthert ekkor beteljesítő Daniel Kirch nagyszerű kettőse.
Amint a harmadik felvonásban Hans Sachs megtalálja a dal lehetőségét Walther lovag álomelbeszélésében, az az újat alkotás csodájának végig gondolása, életre keltése. A folyamat felfedezése, amely a létezés bensőjében megszülető, alakuló, továbbszárnyaló történetet a szabad akarat és az eleve elrendeltség emberi értelem számára felfoghatatlan összekapcsolódásában megörökíti – ez minden idők alapesélye, győzelemvevés a poklokon. A létezés – remélem – örökérvényű telitalálata. Ezt félreérteni – bűn.

Mégha egy Adornótól származik is. Ezt megérteni: a művészet segítségével telítődni a metafizikával, részesévé lenni a létezés örök pillanatának. Nevezzük Heideggerrel: abszolút időnek. A Mesterdalnokok a most-pontokra-szakadó idő eseményességéből szárnyal fel a maradandó magasztosság és harmónia jólhangolt összhangjába. Történelmünk kicsinyessége és az abból megérthető örökké létező metafizikai csoda. Ennek a hullámzása, „vígjátéka” ez a monumentális alkotás. Teremtés, mint maga a Teremtés maga. Egy költő Agya miként összefogja a pillanatnyi belefeledkezést, és kiemelkedik a mindennapiság veszedelmes materiális versengéseinek botladozásaiból. A világunk értelmességére az egyik legszebb művészi bizonyítékot elénk tárva.