Csonka János tévhitgyűjtésbe kezdett. Tévhitek, amelyek megmérgezik a szlovákiai magyar életet. Azt segítik elő, hogy Szlovákia csak a szlovákoké legyen. Nemzetállam egy mindig is multietnikus térben?

Egyenként fogom megidézni ezeket, s kommentálni is, chartás szemmel.

Egy újabb rendkívül gyér igazságtartamú állítás:
„A magyarok fasiszták voltak, míg a szlovákok demokraták és partizánok, ezért került az egyik fél a vesztes, míg a másik a győztes oldalra.”

A legnagyobb hiba, ha történelemmel foglalkozunk, a szelektív szemlélet. Amikor részrehajlóan a másik hibáját felrójuk, de a magunkét észre sem vesszük. A Tiso-féle hitleri bábállam a náci Németország első számú csatlósa volt, ami egyedüli szövetségesként támadta meg 1939. szeptember 1-jén Lengyelországot, kirobbantva ezzel a világháborút. Persze, ahogy az egész középkelet-európai térség, úgy Szlovákia és Magyarország is kényszerpályán volt, ám míg az előbbi önként és dalolva hódolt be a 3. birodalomnak, addig Horthy a legvégsőkig próbált hátrálni és egyfajta hintapolitikát folytatni (a kormányzónak talán az egyetlen bűne, hogy amikor már a családjával zsarolták, nem volt elég ereje ezt bölcsebben kezelni). Sok esetben viszont elment a maximumig, ennek köszönheti például a budapesti zsidóság a megmenekülését, míg Szlovákia ebben az időben 500 birodalmi márkáért “árulta” a zsidó lakosságot. A végső kimenetel gyakorlatilag azzal dőlt el, hogy Benešék egy londoni asztaltársasággal kikiáltottak egy teljesen formális, névleges ellenkormányt, míg Horthy ezt nem tette meg félreállítása után.
***
Horthy bűneinek és erényeinek, tetteinek és mulasztásainak mérlegelésébe nem mennék bele, ennek ugyanis nem sok köze van a szlovák-magyar viszonyhoz. Tény, hogy olyannyira fasiszta kormányzat Magyarországon, mint a Tiso féle, csak a pár hónapig regnáló, inkább vegetáló Szálasi kormány volt. Fasizmus dolgában a szlovákok jócskán leelőztek bennünket. A háború győztesei között Csehszlovákia van, s a győztesek éppen felszámolták a Tiso féle alakulatot. Tisot 1947. április 18-án kivégezték. Ennek ellenére ma szobra van, dísz sírhelye, emléktáblái, közterületek vannak elnevezve róla. Ugyanakkor politikai rehabilitációja nem történt meg, s ez aligha lehetséges. Mi magyarok sem gondoltuk még végig, hogy ki mit hibázott, vétett azokban a vészterhes időkben, de ez az elemzés Szlovákiában még inkább hiányzik. Ezért születhetnek a kifogásolt állításban szereplő gondolatok. A fasiszta múlttal való szembenézés Szlovákiában még nehezebb lesz, mint nálunk.