A kegyelet, az emlékezet és a hit szólítja immár 22 esztendeje minden év augusztusának 26-án az Úz völgyébe zarándoklókat: 1944-ben ezen a napon törték át a frontot és léptek először magyar földre a szovjet csapatok, az Árpád-vonal e völgyzárjában állomásozó honvédek gyenge fegyverzetük és az ellenséget jóval alulmúló létszámuk ellenére szeptember 11-éig kitartottak – azért csak addig, mert ekkor visszavonulási parancsot kaptak.
A folyamatos harcokban számos katona elesett, sokat közülük ott kapartak a föld alá, ahol elestek, és sokat az első világháborús hősök temetőjében hantoltak el. Rájuk emlékezve gyűl össze immár a Kárpát-medence minden részéből érkező magyarok nagy számú sereglete ezen a sokunk apja, nagyapja életében sorsdöntővé vált napon.
Az Úz-völgyi emlékünnepségnek az 1994-es emlékműavatás óta változatlan a forgatókönyve: nemzeti imánk – himnuszunk – jelzi kezdetét, majd katolikus és református szertartás következik úrvacsoraosztással. Ünnepi beszédet a rendezvényt szervező Csíkszentmárton polgármestere mond: Gergely András örömmel állapította meg, hogy egyre több embernek fontos részt venni, egyre több emberben indítja meg az együvé tartozás érzését az Úz-völgyi emlékünnepség. Felelevenítette, 22 esztendővel ezelőtt még sok frontharcos és maréknyi hozzátartozó vett részt a rendezvényen, mára azonban mindössze két egykori leventekatona – a sepsiszentgyörgyi Bartha Mihály és a kápolnási Lőrincz Gábor – tudott elmenni az Úz völgyébe, ellenben a zarándokok közt a Kárpát-medence minden szegellete képviseltette magát. Az emlékezés fontossága mellett a múlt tisztánlátásának szükségességét emelte ki a polgármester, hangsúlyozva, csak ekként lehet tisztán látni a jelent és bizakodni a jövőben. Az Úz völgye kétszer volt véres harcok helyszíne, majdnem pontosan az 1944. évi szovjet betörés napján, 1916. augusztus 27-én üzent hadat Románia az Osztrák–Magyar Monarchiának, ennek nyomán vállt először hadszíntérré az addig békés és fejlődő fakitermelő telep – a történelem nem egészen három évtized múltán megismételte önmagát, és félő, hogy ismét megismétli önmagát, hiszen napjainkban is temérdek gonddal kell szembesülnünk –, ezért ma nem engedhetjük meg a széthúzás, a pártoskodás luxusát, figyelmeztetett Gergely András. Az összefogás az egyedüli remény, hogy eleink vérvesztesége nem volt hiábavaló – zárta beszédét a polgármester.
Szomorú pillanata következett az emlékünnepségnek: az egykori frontharcos, az Úz völgye emlékezetének ébren tartója, a mindenkori megemlékezések fáradhatatlan szervezője, és ezért az Úz völgye térparancsnoka címet kiérdemlő dr. Szőts Dániel lemondó levelét olvasta fel Bartha Éva. Dani bácsi tavaly, 91 évesen még részt vett az ünnepségen, idén ereje már nem engedte.
Alkalomhoz illő dalokat a Kelemen Alpár vezette szentivánlaborfalvi férfi dalcsoport adott elő, műsoruk kezdete előtt, akárcsak tavaly, idén is három postagalambot bocsátottak útjára. A koszorúzást, mint 22 esztendeje minden alkalommal, a maradék veteránok kezdik, idén már csak ketten, Bartha Mihály és Lőrincz Gábor helyezhettek koszorút a kopjafás-kőtömbös emlékműre. És ugyancsak a rítusnak megfelelően utolsóként a rendezvény házigazdája, Csíkszentmárton elöljárósága koszorúz. A záróakkord – a székely himnusz eléneklése – előtt ezúttal még egy tábalaavatási ceremónia is a műsor részét képezte: a hadi temető felújított kerítésén a két világháborús hadi események leírását tartalmazó feliratok mellett négynyelvű temetőtábla is helyet kapott immár.