A világhírű amerikai író, TeheodorDreiser regénye, az „Amerikai tragédia” 1925-ben jelent meg, pár évvel az első világháború befejezése után. A regénnyel Dreiser a „csúcsra” ért, bekerült a nagy, halhatatlan írók családjába.

Egy megtörtént bűnesetet dolgoz fel a szerző, melyben egy átlag amerikai fiatalember karrierje érdekében meggyilkolja terhes szeretőjét, hogy „szabad” maradhasson, ne legyen akadály álmai elérésében. Hasonló bűntény a húszas évek Amerikájában nem volt rendkívüli, a szerző számos per anyagát tanulmányozta, míg végül az egyiknél maradt. Nem is annyira a gyilkosság, mint bűntény lényeges a műben, hanem a bírálat, melyet a szerző az akkori – két világháború közötti – Amerikáról megfogalmaz, az erkölcsi értékek válságának Amerikájáról, az ún. „amerikai álom” eléréséért vívott harcról, melyben minden eszköz megengedhető.

Miért jutott a könyv ma eszembe? Mert már az akkori amerikai gondolkodással, erkölcsi felfogással bajok voltak, és azt tapasztaljuk, hogy az utóbbi közel egy évszázad alatt, sok minden nem változott, sőt, ma mintha még furcsábbnak tűnik az amerikai mentalitás, igaz, elsősorban a politikai észjárás.
A mai értelemben vett modern Egyesült Államok alig 130 éves, mikor a múlt század elején már gazdasági világhatalomnak számít, aztán beavatkozik az I. világháborúba és így hosszabb időre eldönti Európa sorsát. Az európai szegényebb népek számára Amerika az ígéret földje lett, nem véletlen, hogy a XIX. század utolsó és XX. század első évtizedeiben közel 20 millió ember vándorolt ki Európából az Új Világba.

Amerika sikeres felemelkedése már akkor elkezdődött, amikor a puritán, nagyon vallásos első telepesek, elhitették a néppel, hogy „mi” egy „hegyen épülő város leszünk” (Jeremiás próféta után), már vagyunk, és küldetésünket, hogy a szabadságot, demokráciát az egész világon elterjesszük, a gondviselés jelölte ki számunkra. A nemzeti öntudat megszületése után kialakult mítoszok követték e „vallásos küldetés” elméletét, mely szerint az amerikaiak merőben különbeznek a többi népektől, fejlődésük egyedülálló, és politikai, társadalmi és erkölcsi alapállásukat az egész világra ki kell terjeszteni.

Ezt az elvet nagyon sok elnök is magáévá tette, és eszerint is politizált. Az igazi vezetést azonban már régen átvette a pénzoligarchia, akik az amerikaiaknak meghagyták az elhívatottság hitét, sőt ezt nagyon is kihangsúlyozták, de végeredményben minden az ő irányításuk alapján történik. A fentiek talán furcsán és hihetetlenül hangzanak, de a tények maguktól beszélnek.

A mi, ma már nagyon koros generációnk még Amerika bámulatában nőtt fel. Mi Mark Twaint, Coopert, Jack Londont olvastuk, ahol még az igazi, régi Amerika hősei, az indiánok, telepesek és trapperek történetein keresztül, egy romantikus, amellett mindig igazságos, harcos élet elevenedett meg előttünk. Néztük a vadnyugati filmeket, ahol a becsületes cowboyok mindig legyőzték a banditákat, szóval Amerika, a mi szemünkben a kemény harcok, a kitartás, állhatatosság és igazságosság világa volt.

Azóta sokat tapasztaltunk, és tanultunk. A régi Amerika számunkra meghalt. Amit most látunk, egy szomorú, és az egész világra veszedelmet hozható, teljesen új Amerika. Ez már nem a mi régi Amerikánk. Azt viszont az igazság kedvéért hozzátenném, és ezt bizonyítja a történelmi tapasztalat, hogy soha nem egy népet, nemzetet kell bírálni, elítélni, hanem a rendszert mely erre a nemzetre ránehezedik, vagy azokat az erőket, melyek a tömegeket manipulálják. Ez vonatkozik a németségre, akiket náci múltjuk miatt még mindig sokan elítélnek, de az oroszokra is, akiket – jogtalanul – a szovjet diktatúra bűneiért még mindig gyűlölnek, pedig az oroszoknak semmi közük nincs a kommunizmushoz, ők ezt az ideológiát Nyugatról kapták, mint a legszerencsétlenebb importcikket. Az amerikai nép sem rosszabb, vagy jobb, mint a többi. Téves politikájukat viszont már régen nem saját maguk irányítják.

Nem kell hinni összeesküvés-elméletekben, de azt a vak is látja, hogy a világpolitika mind bonyolultabb szálait nem politikusaink, hanem a pénzarisztokráciaszövögeti. Világunk ügyeit már nem az egyház, nem az uralkodók – mint régen –, de nem is a parlamentek igazgatják, hanem a pénz mozgása. A befektetők, vállalkozók, bankárok világában, ahol a legtöbb pénz van, ott az utolsó szó. Bizonyos családoknak, csoportoknak annyi pénzük van, hogy maga a pénz már nem is érdekes, őket már csak a korlátlan hatalom megszerzése érdekli.

A hidegháború után fennmaradt amerikai szuperhatalom ma Kínával néz farkasszemet, de vele egyelőre nem mer kikezdeni. Köztük áll a Szovjetunió helyét betöltő Oroszország, mely nyersanyagtartalékával elég magasra emelkedett. Ázsiában sok esélye nincs az amerikaiaknak, ott már Kína az úr, de Afrikában is Kína szerepének erős növekedését látni, ami a jövőben teljes sárga hegemóniát jelenthet. A gazdaságilag gyengélkedő Európai Unió Amerika számára mentőöv lehet, hiszen az Államok adóssága óriási, és évről évre növekszik. Ha a tervezett Transzatlanti Kereskedelmi Paktum (TTIP) megszületne, amerikai vállalatok ezrei juthatnának gazdasági előnyhöz Európában, ami elsősorban az Unió mezőgazdasági szektorát érintené nagyon érzékenyen. Nyitott kérdés, hogy Brüsszel a beígért, de bizonytalan előnyök miatt, hajlandó lesz-e szinte egész mezőgazdaságát feláldozni. Az energiaszektor talán még kényesebb kérdés, hiszen az Unió gázszükségletének egyharmadát az oroszok adják, és ha ez kiesne, az amerikaiak ezt szívesen pótolnák.

Az Ukrán–Orosz válság még sokáig elhúzódhat, az ottani mesterséges konfliktus nem hozott gyors eredményt. Egyáltalán, kinek volt érdeke, hogy Ukrajnában háborúzzanak? Könnyű kitalálni. A jelenlegi taktika a nemzetközi olajár alacsony szinten tartása. Az Egyesült Államok megegyezett a jó barát Szaud-Arábiával, hogy az olajárak alacsonyan maradjanak? Legalábbis ezt beszélik mindenütt, ha nem is hivatalosan. Milyen érdekek húzódnak az események mögött? És mi köze mindehhez a magyaroknak, akiket már hónapok óta piszkálnak Nyugatról, főleg a „Vadnyugatról”.

A Világ népei csak akkor élhetnek nyugodtságban, ha a nagy kaliberű közös problémákat – mint pl. az energiahiány – együttesen igyekeznek megoldani. A világhatalmi törekvések önzőek, nem a segítő szándék érvényesül, hanem a dominancia. Ez jellemző volt a Szovjetunióra, de jellemző az Egyesült Államokra is. Paradox elképzeléseik szerint, mely egyik oldalon egy bizonyos elszigeteltségben, másik oldalon pedig a „mások ügyeinek rendezésében” nyilvánul meg, fanatikusan igyekeznek a „világ dolgait” elrendezni – ideje volna erről a „rögeszméről” leszokni.

A római birodalom fél évezred után elpusztult. Az amerikai szuperhatalom még aránylag fiatal, de ha így folytatja, hamar elbukhat, pedig bármenyire is haragszunk rájuk, tudjuk, hogy a nyugati civilizációnak még szüksége lehet Amerika erejére. Szeretnénk továbbra is csodálni teljesítményeiket, a technikában, a csodálatos digitális technológiában, az orvostudományban, az űrkutatásban, és szeretnénk jó hollywoodi filmjeiket továbbra is megnézni (a rosszakat otthon tarthatják), szeretjük nagyszerű dzsessz muzsikájukat, sportolóikat, szóval sok mindent, ami szép, és emberi, de politikai húzásaikkal ne zaklassanak minket, ne legyenek a világ csendőrei,ellenőrei.

Minden birodalom túlnövi magát, a túlzott katonai és politikai terjeszkedés súlya alatt gazdaságilag összeroppan– véli Paul Kennedy, a neves amerikai történész, de azt is megjegyzi, hogy mielőtt a nagy Válság rátörne a birodalomra, jó volna visszahúzódni.

Reméljük, a 2015-ös esztendő a józan ész éve lesz.