Ha Isten belekeveredik a politikába, a demokrácia veszélybe kerül – ezt állította Gérard Biard, a Charlie Hebdo főszerkesztője. Érdekes kijelentés. Robert Schuman mondása igazabbnak tűnik, miszerint az európai demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.
Biard kijelentését többféleképp lehet érteni. A politikai versenyben nem helyes Istennel fenyegetőzni. Nem érvelhet senki úgy, hogy „örök életedet kockáztatod, ha nem engem követsz”. Ha ez ellen beszél Biard, igaza van.

De abban az interjúban, amit az amerikai NBC amerikai tévécsatornának adott, és amiről a Magyar Hírlap számolt be, ennél sokkal zavarosabb és ellentmondásosabb dolgokat mondott.
"Mindig, amikor karikatúrát rajzolunk Mohamedről, mindig, amikor prófétákról rajzolunk karikatúrát és mindig alkalommal, amikor Istenről rajzolunk karikatúrát, a vallásszabadságot védelmezzük. " Elfogadom, amit a főszerkesztő állít, hogy "a vallás nem lehet politikai érv", de badarságnak tartom, hogy ők a vallásszabadságot védelmeznék. Ugyan miként lehet a vallásszabadságot védelmezni, azzal, hogy méltatlan helyzetben rajzolják le a Szentháromság egyes személyeit? A vallásszabadság nem elsősorban azt jelenti, hogy az embernek nem kötelező vallásosnak lennie, azaz szabad a vallástól, hanem azt is, sőt talán elsősorban azt, hogy szabadon gyakorolhatja a maga vallását. Hogy ezért nem üldözhetik, amibe talán jogos azt is beleérteni, hogy hitét nem gúnyolhatják ki. Mi értelme van a katolikusok dühítésén kívül annak, hogy XVI. Benedeket, a pápaságról való lemondása után homoszexuálisként ábrázolják? Ami most a tragédia után a Charlie Hebdo korábbi rajzaiból megjelent a világhálón, az köszönő viszonyban nincs a főszerkesztő szavaival.
"Ha a hit, a vallási érvelés bekerül a politikai arénába, akkor totalitárius érveléssé válik. A szekularizmus megvéd bennünket ettől. A szekularizmus szavatolja a demokráciát és biztosítja a békét. A szekularizmus lehetővé teszi, hogy minden hívő és nem hívő békében éljen, és ez az, amit mi védelmezünk" - nyilatkozott Biard. Ugyan már! Az agg pápa megrágalmazása szolgálná a hívők és nem hívők közötti békét? A többi keresztény vonatkozású rajzról nem is beszélve.

Manapság sokat beszélünk az emberi méltóságról, és arról, hogy azt minden embernek meg kell adni. Van-e nagyobb méltóság, mint az Isten-gyermekség? Úgy vélem, hogy a kereszténység emelte az embert a lehető legnagyobb méltóságra. Miért lenne totalitárius érvelés, ha valaki erre hivatkozik, és megköveteli a méltóságot mindenki számára? Miféle békében élés az, ahol a Szentháromságot a lehető legobszcénebb módon lehet ábrázolni, s elvárják, hogy a keresztények ezt szó nélkül tűrjék?
A Charlie ügynek több szála van. Bármilyen otromba és buta rajzok jelentek meg ebben az egyébként nem túl ismert orgánumban, ez nem indokol semmiféle erőszakot és gyilkosságot. Ebben az értelemben lélekben minden jóérzésű ember ott volt a négy millió között Párizsban. Hogy ezzel a gátlástalanságot, ízléstelenséget, durvaságot és mások korlátlan megsértésének jogát akartuk volna védelmezni? Kötve hiszem.
Ahogy múlik az idő, egyre egyértelműbb, hogy a francia társadalom sem tekinthető a maga egészében Charlie-nak. Nagyon sokan elutasítják, amit ez a lap művel. A fiatalok lázadnak a Charlie-ság ellen, s az oktatási miniszter most arra készül, hogy az iskolákban, amelyek eddig a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméire próbálták nevelni a fiatalokat, ezentúl a laicitást is programba vegyék, hogy a köztársaság feltétlen híveivé tegyék az új nemzedéket. Perek indultak el, olykor gyerekek ellen is, akik nem a hivatalos ideológiának megfelelően nyilatkoztak az események kapcsán. Mi ez, ha nem totális véleményterror? A modern Európában a szabadság azt jelenti, hogy mindenki szabadon teheti, amit szabad, azaz amit a véleményformáló hölgyek és urak előírnak. Mi, akik egy nyílt diktatúrában nőttünk fel, ezt már ismerjük.

Ha Isten belekeveredik a politikába, a demokrácia veszélybe kerül – ezt állította Gérard Biard. Ha kitiltják onnan, akkor pedig meg is szűnik, vallom Robert Schumannal.