A XX. századot átélt ember megtanulta, hogy nincs változékonyabb dolog, mint a múlt. Persze a szíve mélyén senki nem fogadta ezt el, viszont az ellentmondó információk között ember legyen a talpán, aki kiigazodik.
Itt, a mi térségünkben a múlt átalakításának egyik oka a határok mozgása. A trianoni határok egyik hangosan kiabált céljukat, hogy az államhatárok tükrözzék az etnikait, vagy nyelvhatárt, nem érték el. Ez persze a győzteseknek kedvező volt, viszont arra vezetett, hogy az új államok a történészektől várták az igazolást, hogy a megszerzett területekhez ősi joguk van. A történelem nagyon fontos része a kultúránknak, ám, ha a politika szolgálójává szegődik, elveszíti a becsületét.
Egy érdekes rajzot találtam egy régi, Rákosi korszakból való Ludas Matyiban.

Félek nehezen olvasható a szöveg, ide másolom:
János bácsi, kérjük, a Toldit írja át!
Magyar és csehszlovák ezentúl jó barát.
Szegény Arany, nem pihenhet a tölgyek alatt, írnia kell. Toldi a cseh vitézzel vígan parolázik. A rajznak ez a része akár a történelemhamisítás elleni kiállás is lehetne, de oda került Uncle Sam angol barátjával, akik megrettenve az örök és megbonthatatlan csehszlovák-magyar barátság hírétől, gyorsan távoztak. Jelenlétük biztosította, hogy ne érje a szerzőt a nacionalizmus vádja.

Eltelt azóta vagy hat évtized. Nemhogy csehszlovák-magyar, de cseh és szlovák barátságról sincs szó. Hiába írták át nemcsak a Toldit, de az egész történelmet.
Most József Attilát kell követnünk. Ő tudta, hogy a múltat be kell vallani. Nehéz ez a hamisítóknak, és azoknak is, akik úgy gondolják, hogy nem hamisítanak. Pedig a tények elhallgatása, a hibák megszépítése szintén hamisítás.

A hamisítás ingatag mocsara nem alap a jövőnknek. Fogadjuk hát el a tényeket, valljuk be a múlt hibáit, de építsünk értékeire. Csak így teremthetünk az új nemzedéknek biztos, békés Közép-Európát.