Az utóbbi hetek külföldi gyomrozásai (a strasbourgi „vitanap” és annak interpretálása) és a sültmarha Juncker rigai magánszáma után a Polgári Magyarországért Alapítvány rendezvényén Orbán Viktor számot adott 2010 óta tartó kormányzásáról.

Össztűz után, alatt és előtt.
Mert ugyan a Jóbarát már máshol csenget (hogy kedvezzünk egy kicsit a „másságnak”), meg elültek a „Nagy Kormánybuktató Tüntetések” is (a forradalom megint felfalta gyermekeit néhol egészen viccesen lemondató ultimátum után pillanatokkal). Ezek komolytalan dolgok, vannak komolyabbak is – csak éppen elhallgatják.

Valami ilyesmiről beszélt Orbán, s ideje annak, hogy szavaival foglalkozzunk.
Mert az azért egészen vicces, hogy az ország szempontjából teljesen lényegtelen dolgokról pörög a net és a közbeszéd, miközben olyan „apróságok” sikkadnak el, mint a jövő évi adócsökkentések, a gyed extra kibővítése.

Talán nem véletlenül.
Orbán előtt Matolcsy György arról beszélt, hogy mennyire bátor döntés volt a forintosítás időpontválasztása, mert ha a B-verzió (azaz 2015 tavasza) győzedelmeskedett volna a kabineten belül, akkor a keresztszámítások miatt most 70 (!) százalékkal nagyobbak lennének a devizahitelesek törlesztő részletei.  Miközben most arról folyik a szó, hogy mennyit kapnak VISSZA. Gondoljuk csak el, mi lenne (lenne-e 3. Orbán kormány?), ha a miniszterelnök nem hozza meg felelősségteljes döntését. Meghozta. És mégsem erről szól a közbeszéd.

S arról sem, amit Balog Zoltán mondott: az elmúlt esztendőkben 150 ezer 25 év alatti fiatal pályakezdését segítette a munkahelyvédelmi program.
Mindennek alapja – Schmidt Máriától kölcsönvéve a kifejezést – az innovatív kormányzás. Matolcsy megállapítása szerint az új merkantilizmus sikerének forrása az új adórendszer. Amit meg kell védeni, mert ha ezen változtatnak, akkor már nem lesznek javak a családoknál, kvázi vége mindennek.

S hogy mindezek miért tűnnek nóvumnak? Talán azért, mert Orbán – kétszeri kétharmad ide-oda – kommunikációs ellenszélben kormányoz. Ezért aztán az elmúlt öt esztendejét időnként kommunikációs zavarok is jellemezték. Ez kétségtelen. Mint ahogy az is, hogy talán az intézkedéseket nem feltétlenül CSAK a kommunikáció alapján kell megítélni. És az sem hátrány, hogy ha az is kellő hangot kap, ha valaki – jelen esetben a kormány – belátja hibáit és megváltoztatja döntéseit (például a távközlési adó kiterjesztése). És persze az sem kap kellő figyelmet, ami ennek a kabinetnek a krédója is lehetne: az állam nem elveszi a családoktól a pénzt és újraosztja, mint elődei, hanem a családoknál hagyja. Nagyon nem mindegy. Mint ahogy az sem, hogy erő mutatását (amely nélkül valóban a multik gyarmatává vált volna hazánk) immáron a koncentrált figyelem váltja fel.

Figyelem minden magyar polgár irányába. Figyelem, hogy az elvégzett munkának értéke, megbecsülése és gyümölcse legyen.
Ezt kell elősegíteni az elkövetkezendő években és persze megvédeni. És a megvédés legalapvetőbb feltevése az, hogy „Magyarország szuverenitása nem lehet alku tárgya”. A magyar nemzetnek ki kell állnia önmagáért.

És a megvédés része az adócsökkentés is. Kevesebb adó, több munkahely. Ma még talán illuzórikusnak hat Orbán álma a teljes foglalkoztatottságról, de nem teljesen elképzelhetetlen, ha a rendszerváltás bekövetkeztét abban látja, hogy a Jászságban cigányok nem segélyért, hanem MUNKÁÉRT tüntettek.

És igen, fontos a jó kommunikáció, de a felelősségteljes döntés képessége még fontosabb. Mert azt már lehet kommunikálni. A kommunikáció időnkénti botladozása azért tűnik fel, mert a jó és mindenki számára hasznos döntéseket nem sikerül elmagyarázni. De a lényeg, hogy ilyen döntések vannak. A kommunikációt meg gyorsan lehet javítani.
Időszakos ellenszélben is.

Forrás: Átlagpolgár - Csúri Ákos blogja