Nem adatott meg nekem Ruffy Péter, Baróti Géza vagy Kristóf Attila írástudása, s nem is fekete Malibu, hanem fehér Opel vitt el ide meg oda, mégis annyi élmény ért most pár nap alatt a Szepességben és Sárosban, hogy néhányról okvetlenül szólnom kell.

Elsőnek egy 48-as emlékművet említek. Ez Szepes Szombaton áll. A szabadságharc ötvenedik évfordulójára emlékeztek vele a szepesszombatiak (a város nevét hol külön, hol kötőjellel vagy akár csak egy szóban írják a régi források). Mily szerencse, hogy az akkori hatalom nem verte szét az ünnepségeket. Pedig a nép nyelvén Ferenc Jóskává szelídült uralkodó aligha lehetett nagy barátja a megemlékezéseknek. Sajnos 2006-bn nem innen vették a példát.

A lényeg az, hogy az emlékmű elkészült, a városháza elé került, a település központjába. Arányosan formált, fehér, mészkőből faragott obeliszk. Talapzata egyszerű hasáb. Ebből emelkedik ki a nyúlánk oszlop, amelynek tetejét egy turul díszítette.

Ám a felavatás után két évtizeddel megváltozott a világ. A csehek leverték a turult, s az oszlopra rákerült egy új felirat: A világháborúban elesettek emlékére. Ezzel ki is merült a „rendszerváltó düh”, s a talpazat magyar felirata érintetlen maradt. Ma is olvasható, noha édes magyar hazánk iránti szeretetről esik benne szó.

Erre a csekélységre a máig talán legalaposabb Csehszlovákia útikönyv nem tér ki, Szombathy Viktor persze nehéz politikai környezetben írta meg a művét: 1972-ben jelent meg. Ma a wikiwand már ismerteti a feliratot. Érdemesnek tartom fényképen közölni.
Először lássuk az emlékoszlopot eredeti állapotában egy régi képeslapon: