Százharminc éve, 1884. augusztus 16-án adták át az utazó közönségnek a Keleti pályaudvart, akkori  nevén a Központi pályaudvart.

Kevesen tudják, hogy akárcsak Velencében, a Baross téren is cölöpök viszik át a mélyebben fekvő, teherbíró altalajra az építmények terhét.
A kiegyezés korában Pest-Budán öt indóház volt. Az országgyűlés 1868. december 5-én úgy határozott, hogy tervet készíttet a pesti és budai pályaudvarok összekötésére, Pesten pedig a személyforgalom növekedése miatt egy központi pályaudvar építésére.
A Központi Személyszállító Indóház helyét akkor a mai Rákóczi út és Nagykörút kereszteződésében jelölték ki. A megvalósítást az 1873-as gazdasági válság miatt el kellett halasztani.

A Magyar Államvasutak 1881-ben megváltozott helyszínen, a Kerepesi úti vámnál, a mai Baross térnél kezdte el építtetni az új pályaudvart. Az építkezés irányításával Rochlitz Gyula építészt bízták meg, akinek tervei alapján épült korábban a Magyar Államvasutak igazgatósági épülete az Andrássy úton és az első dunai összekötő híd.
Az alapozási munkálatok kellemetlen meglepetést hoztak: a laza, lápos talaj költséges cölöpalapozásra kényszerítette az építkezőket.

Kevesen tudják, hogy akárcsak Velencében, a Baross téren is cölöpök viszik át a mélyebben fekvő, teherbíró altalajra az építmények terhét. A cölöpözési munkálatok tervezése és irányítása a norvég születésű Gregersen Guilbrand szakértelmét dicséri - az M2-es metróvonal építésekor, és az M4-es metróvonal építésekor a cédrusfa cölöpöket teljes épségben találták.

Az ország fejpályaudvara nem földrajzi fekvéséről kapta a nevét, hanem az Erdéllyel és a Balkánnal meglévő vasúti kapcsolatok miatt. A fővárosnak világvárosi jelleget kölcsönzött a Kerepesi út tengelyébe került épület reneszánsz stílusú, negyven méter magas főhomlokzata, melynek felső részét a vasút allegóriáját megjelenítő szobrok díszítik: a Neptunt és Vulkánt (Mayer Ede és Brestyánszky Béla műve).
A húsz méter széles kapuzat két oldalán a gőzgép feltalálójának, illetve a gőzmozdony tökéletesítőjének szobra áll: James Watt Stróbl Alajos, George Stephenson Vasadi Ferenc alkotása. A kapuzat fölött a bányászat, az ipar, a földművelés és a kereskedelem jelképes alakjai tekintenek alá (Bezerédy Gyula alkotásai). A reneszánsz mintázatú kapuzat és a többi kovácsoltvas-díszítés Jungfer Gyula munkája.
A főépület 16 800 négyzetméter, a fedett csarnok hossza 180 méter, szélessége 42, magassága 31,4 méter. A 42 méter széles és 188 méter hosszú csarnok tetőszerkezete a maga korában világhírre tett szert, a fényt átengedő üvegezésével, természetes szellőzésével.

Az utazó közönség a Thököly út felőli érkezési oldalon, juthat a vágánycsarnokba.
Báró Kemény Gábor közmunka- és közlekedésügyi miniszter a pályaudvar műtanrendőri (mai szóval hatósági) bejárását augusztus 12-ére, a pályaudvar üzembevételét augusztus 16-ra tűzte ki. 1884. augusztus 15-én, a délutáni órákban a főváros lakosai belépti jegyet válthattak, hogy megtekintsék a Központi Indóházat.

A legnagyobb szenzációt a technika csúcsteljesítménynek számító elektromos világítás keltette, az irodákban izzólámpákat, az állomáscsarnokban pedig ívlámpákat szereltek fel. A látogatók egyetlen dolgot kifogásoltak: a pályaudvar messze esik a várostól, nehezen lehet megközelíteni.

A munkások augusztus 16-án hajnalban, fáklyafény mellett fejezték be a kocsifeljárók aszfaltozását. Még aznap befutott az első gőzös a szerelvény felett lengedező, magyar címerrel díszített lobogóval.