"Szegény, szerencsétlen hazánk elesett" - írta Kossuth, és történelmi fontosságú levelében árulással vádolta Görgeyt, őt téve felelőssé a szabadságharc bukásáért. Ezzel hosszú időre meghatározta a történetírást és a közvélekedést is.

Az osztrákok ellen vívott 1848-49 es szabadságharc végét és bukását jelentette, amikor a Magyar Honvédség harcoló seregei 1849 augusztusában megadták magukat. Görgey serege augusztus 13-án Világosnál tette le a fegyvert az intervenciós orosz cári sereg előtt, s ezt követte a többi harcoló hadtest. A lengyel és az olasz légió, valamint néhány ezer honvéd török földre menekült; Kossuth augusztus 17-én lépte át a török határt, a menekülők 22-én értek Vidinbe.

Csüggedés, kilátástalanság, honvágy jellemezte az általános hangulatot, felütötte fejét a pártoskodás, a vezetők egymást okolták a bukás miatt. Kossuth ekkor vette kezébe az emigráció irányítását. Mindenekelőtt visszavonta lemondását. Úgy gondolta, hogy az orosz beavatkozás egyben a birodalom terjeszkedésének kezdete. Abban bízott, hogy Anglia és Franciaország kimozdul passzivitásából, és Magyarországgal kapcsolatos álláspontjuk is megváltozik. Az orosz veszélyt felmérve elfogadta az osztrákokkal való kibékülés gondolatát is az 1848-as törvények alapján, sőt, kész volt engedni azokból. Egy angol újságíró eljuttatta hozzá a magyar kormány párizsi és londoni megbízottainak, Teleki Lászlónak és Pulszky Ferencnek a leveleit. Pulszky a magyar ügy iránti élénk érdeklődésről számolt be, ami az orosz beavatkozás miatt egy ország belügyéből jelentős európai kérdéssé lépett elő.

Mindezek hatására Kossuth 1849. szeptember 12-én megírta a szélesebb nyilvánosságnak szánt vidini levelet, amely műfaját tekintve sokkal inkább memorandum volt. A levél megszólítása: "A követekhez és politikai ágensekhez Angol- és Franciaországban."

Kossuth a jövő politikai küzdelmeihez keresett a közelmúlt eseményeiben hatásosan felhasználható, nagy érzelmi töltésű, mozgósító erejű érveket. A bukást nem az erő hiányával, hanem árulással magyarázta. "elesett nem ellenségeink ereje, hanem árulás s alávalóság által... Ó hogy ezt megértem, s mégsem szabad meghalnom. Görgeyt felemeltem a porból, hogy magának örök dicsőséget, hazájának szabadságot szerezzen. És ő a hazának gyáván hóhérjává lőn."

Kossuth, aki 1849. augusztus 11-i lemondó nyilatkozatában nyíltan beismerte az elkerülhetetlen katonai vereséget, egy hónap múlva már árulással magyarázta a bukást, nevén nevezve az árulót, Görgey Artúrt is. Kossuth politikai célja a helyzet alapvető megváltozása után is az ország alkotmányos jogainak visszaszerzése, ennek érdekében újabb szabadságküzdelem megvívása maradt. Az egyszemélyi felelős megnevezésével azt a látszatot keltette, hogy a nemzet ereje önmagában elegendő lett volna és a későbbiekben is elegendő lenne a küzdelem sikeres megvívásához, ha belső ellenség nem gyengítené. A memorandum gyakorlatilag Görgey ellen szóló vádirat, melyben Kossuth az "áruló" kifejezést gyakran ismételgetve sorolja fel hibáit, és ezzel hosszú évtizedekre meghatározta a Görgeyről kialakult kedvezőtlen és árnyalatlan képet. A szabadságharc hadtörténetét - gyakran a tények teljes figyelmen kívül hagyásával - egyaránt az áruló-elmélet szemszögéből írta le.

A levél volt a levert magyar szabadságharc első terjedelmesebb értékelése. Kinyilatkoztatásai alapvetően meghatározták az emigráció múltról alkotott szemléletét. A tábornok súlyos történelmi döntését, magatartását a magyar irodalom sokféleképpen feldolgozta, a történészek körében pedig mind a mai napig vita tárgya.

A vidini levél eredeti, Kossuth által készített változata nem maradt fenn, a Magyar Országos Levéltárban egy korabeli kéziratos másolatát őrzik. A szöveg végleges változata szeptember 16-án készült el, és Andrássy Gyula, isztambuli magyar követ közvetítésével két hónappal később ért Londonba. A levél hamarosan széles körben ismertté vált. Nyomtatásban elsőként 1849-ben jelent meg Lipcsében németül, majd olaszul, svédül, sőt a cenzúra engedélyével Pesten Heckenastnál magyarul is.