Forgalom növelő hatása van, ha egy facebook bejegyzés arról szól, hogy a korábbi kritikusok visszaléptek, illetve hogy akad Nyugaton a magyar megoldásokat védelmező, elismerő ember is. Ahogy egyre több migráns érkezik Németországba, úgy növekszik ezen bejegyzések száma. Világos megoldási javaslatot még nem tettek le az asztalra, de a problémát már látják. Wolfgang Schäuble olyan rendet szeretne, amelyben „továbbra is nagylelkűen befogadjuk a menekülteket”, de „nem sodorjuk magunkat olyan helyzetbe, amelyben Európa tönkreteszi saját magát.”

 Szép gondolat, kiindulópontnak jó. Az is pontos és fontos megállapítás, hogy az „európai külső határokon dől el az a kérdés, hogy sikerrel kezeljük-e a menekültek és a gazdasági bevándorlók beáramlását”.

A németeknek kötéltáncot kell járniuk. Egyrészt alkotmányuk a menekültek korlátlan befogadására kötelezi őket, másrészt már érzékelik, hogy a beáramló, magát menekültnek tekintő tömeg nem úgy viselkedik, ahogy az a menekültekre eddig jellemző volt. Ráadásul Schäuble most pénzügyminiszter, és ebből a pozícióból érzékeli azt a felső korlátot, ami fizikai akadálya a korlátlan befogadásnak.

Ez a kettősség ott van Magyarország megítélésében is. Kijelenti, hogy nem szabad Magyarországot mindig a sarokba állítani, elismeri, hogy mi viseljük a Schengeni határra nehezedő nyomást, másrészt kijelenti, hogy a „kerítések Európája elképzelhetetlen”. Ugyanakkor szerinte Európának kifelé világossá kell tennie, hogy ellenőrzi bejáratait. Szeretném hallani már a kerítés ellenzőitől, hogy mi más módon lehet ellenőrizni a beáramlást, ha a migránsok a zöldhatárt választják.

 Maiziere belügyminiszterként rámutatott arra, hogy jócskán tapasztalnak agresszív fellépést, tüntetést, követelőzést. Csitítólag mondja: ez a kisebbség, de hangoztatja, hogy akit Németország beenged, annak el kell fogadnia a szabályokat. Hogyan fogja ezt elérni? Erről nincs egy szó sem. A megoldási javaslatokra várni kell, de a probléma már kezd körvonalazódni a német döntéshozók előtt is. Kapiskálják legalább.

 Közben a lakossági hangulat is változik. Egy hónapja még 59 százalék nem aggódott a migráció miatt, ma ők csak 47 százaléknyian vannak, míg a többség, 51 százalék már aggódik. Vajon felduzzad az aggódók tábora akár kétharmadra is?

 Itthon a felmérésektől függetlenül, több közösségben járva is megtapasztaltam: általános az aggódás.

 Hogy mi lesz ennek a helyzetnek a megoldása, még nem látható. Szíriában a háborús, polgárháborús helyzet lassan öt éves. Eddig miért nem jöttek? Afganisztánban soha nem volt nyugalom, de most sincs nagyobb zűr, mint korábban. Miért most jönnek? Ki pénzeli őket és meddig?

 Európa a migráció kérdésében kezd megosztott lenni. A visszatérésén dolgozó Sarkozy megértően nyilatkozik a bolgár, román, magyar falépítő lépésekről, míg a baloldali kormányok általában élesen ellenzik. Az ő szemükben a bevándorló részben munkaerő, részben szavazó. Többségük segélyből él, s feltehetően rájuk szavaz majd, ha állampolgárságot kap, amit például a német szociáldemokraták erőteljesen követelnek. Ráadásul nincsenek lelki, kulturális kapcsolatban az európai nemzetállamokkal, tehát a beáramló tömeg hamarabb fog az európai egyesülés mellé állni, mint a túlzott brüsszeli hatalomkoncentrációt ellenző európai lakosság. Ha a beáramló százezrek gond és baj nélkül integrálódnak a befogadó országokba, akkor az európai baloldal politikailag megerősödik. Ha azonban a migránsoktól való félelem, illetve felháborodás kihúzza a szavazókat a bevándorlás párti politikai erők alól, akkor a baloldal mindenütt visszaesik.

Azt gondolom, hogy mindannyian egy békés és nyugodt országban, békés és nyugodt Európában szeretnénk élni.

Úgy tűnik, ez nem adatik meg. Ehelyett elmondhatjuk „érdekes” időket élünk. Próbáljuk megérteni és ne rontsuk el a lépést!