Élénken tiltakoztunk sokan, amikor a mostani menekültáradatot az 1956-os menekülthullámmal hasonlították össze.

Persze erre az összehasonlításra a déli zöldhatár lezárása kapcsán került sor, rosszindulatú külföldi újságírók és erősen ellenzéki érzelmű hazai politikusok megfogalmazásában. Most, hogy ez a hullám lement, talán érdemes harag és elfogultság nélkül megvizsgálni, volt-e legalább egy szemernyi igazság a kritikában.
A kerítést illetően aligha. A menekülő magyarnak akarta útját állni a régi kerítés. Épp a korábbi állam szétesése tette ideiglenesen átjárhatóvá a minket börtönbe záró vasfüggönyt. A zöldhatárt lezáró kerítés pedig csupán terelő és védőgát. Nem kilépést, hanem bejövetelt korlátoz, de önmagában még ezt sem tiltja, csak a belépni szándékozót a zöld határtól a határállomásokra tereli.

Ha azonban az osztrák vagy a jugoszláv területre átkerült magyarok és a Magyarországra behatolt mai menekülők helyzetét nézzük, valamelyes hasonlóság valóban létezik. Az 56-os menekült is az életét mentette, s ezt mondja magáról a mai migráns is. Biztos vagyok abban, hogy az a 250 ezernyi magyar, aki akkor elhagyta az országot, nem került volna mind börtönbe és bizonyára csak igen keveset végeztek volna ki közülük. A többiek egyrészt csak féltek a börtöntől, másrészt elegük volt abból, hogy másodrendű állampolgárként bánjanak velük. Elmentek hát, s ott kedvesen fogadták őket, de menekülttáborokba kerültek, hol várniuk kellett, míg egy ország valahol a világban befogadja őket. Soha nem hallottuk, hogy követelőztek volna.
Ma a Magyarországra érkezett migráns nem érezte, hogy szeretettel, a hazájukban folyó pusztítás iránti részvéttel fogadják. Nagyobb volt a gyanakvás és az elítélés, mint a befogadó szeretet. Ezernyi mentség van erre. Sokan olyan országból jöttek, ahol nem dúlt a háború. Ha olyan vidékről jöttek, ahol valóban ellehetetlenült az élet, akkor miért hagyták magára a családtagokat? Az 56-os magyar menekült hálásan fogadta a menekülttáborok nyújtotta oltalmat, a mostani migráns agresszíven követel mindent, közlekedést, élelmet, állást, lakhatást, s nem akárhol, hanem az előre kinézett helyen.

Mindezek tudatában továbbra is méltatlannak és tisztességtelennek tartom, ha valaki z 56-os menekültek befogadására hivatkozva kér most mitőlünk nagyobb befogadókészséget. A több szolidaritást követelőknek tudniuk kellene, hogy Magyarország a menekültek befogadására kész volt és most is kész, ráadásul egy főre vetítve az egész Unióban mi fogadtuk be a legtöbb menedékkérőt. Nemcsak a szeptemberi átvándorlási roham levezénylésével, hanem a menedékkérők befogadásával is ránk jutott a legnagyobb teher.
Ezért nemzetközi szolidaritás dolgában is érvényes Zrínyi felkiáltása: egy nemzetnél sem vagyunk alávalóbbak.

Végezetül, épp Zrínyi kapcsán, egy gondolat: reméljük, hogy a horvátok ma jól döntenek és jó kormányt állítanak.