Ferenc pápa előszót írt a Biblia egy új, kommentárokkal ellátott kiadásához, amely a fiatalokhoz szól. Írásának magyar nyelvű fordítását teljes terjedelmében közöljük.

Kedves fiatal barátaim!

Ha látnátok a bibliámat, talán nem lenne rátok semmiféle hatással. Azt mondanátok: „Ez lenne a pápa bibliája? Egy ilyen régi, elhasznált könyv?” Talán ajándékoznátok nekem egy újat, talán olyat is, ami ezer euróba kerül… Nem, nem szeretném! Szeretem a régi bibliámat, azt, amelyik fél életem során elkísért. Látott örülni, áztatták a könnyeim: felbecsülhetetlen kincs számomra. Érte élek, és a világon semmiért meg nem válnék tőle.

Nagyon tetszik nekem a fiatalok bibliája, amelyet most kinyitottatok: annyira életteli, olyan gazdagon vannak benne szentek, fiatalok tanúságtételei, hogy az embernek kedve támad egy szuszra elolvasni az elejétől kezdve az utolsó oldalig. És aztán? Aztán eldugjátok, eltűnik egy könyvespolcon, talán hátul, a harmadik sorban, és végül belepi a por. Egy napon pedig a gyerekeitek eladják majd a bolhapiacon. Ne! Ez nem lehet így!
El akarok mondani nektek valamit. Napjainkban a keresztényeket üldözik, még inkább, mint az egyház kezdeti időszakában. Mi ennek az oka? Üldözik őket, mert keresztet viselnek és Krisztusról tesznek tanúságot; elítélik őket, mert van bibliájuk. A Biblia nyilvánvalóan egy végtelenül veszélyes könyv, olyan veszélyes, hogy egyes országokban úgy bánnak azzal, akinek bibliája van, mintha kézigránátot rejtegetne a szekrényében.

Mahátma Gandhi, aki nem volt keresztény, egyszer azt mondta: „Rátok, keresztényekre egy olyan könyvet bíztak, amelyben elegendő mennyiségű robbanóanyag van ahhoz, hogy az egész civilizációt ezer darabra robbantsa szét, hogy átfordítsa a világot, és békét vigyen egy háborútól pusztított bolygóra. Azonban úgy bántok vele, mintha egyszerűen csak egy irodalmi mű lenne, semmi több.”

Mit tartotok hát a kezetekben? Egy irodalmi remekművet? Régi, szép történetek gyűjteményét? Ebben az esetben azt kellene mondani sok kereszténynek, aki a Bibliáért vállalja a börtönt és a kínzást: „Igazán balgák voltatok és kevéssé elővigyázatosak: ez csak egy irodalmi alkotás!” Nem, Isten szavával eljött a világba a fény, és soha többé nem alszik el. Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításomban írtam: „Mi nem a sötétben botorkálva keresünk, nem is várhatjuk, hogy Isten külön szól hozzánk, mert »Isten beszélt. Többé már nem a nagy ismeretlen, hanem megmutatta önmagát.« Fogadjuk be a kinyilatkoztatott szó utolérhetetlen kincstárát” (EG 175).

Valami isteni van tehát a kezetekben: egy könyv, amely olyan, mint a tűz; egy könyv, amelyben Isten beszél. Ne felejtsétek tehát: a Biblia nem azért van, hogy a polcra tegyük, hanem inkább azért, hogy a kezünkben tartsuk, gyakran olvassuk, mindennap, akár egyedül, akár társaságban. Egyébként is társaságban sportoltok, társaságban mentek vásárolgatni. Miért ne lehetne közösen, ketten, hárman vagy többen olvasni a Bibliát? Akár a szabadban, a természetben elmerülve, az erdőben, a tengerparton, este gyertyafénynél… Mély és felkavaró élményben lesz részetek. Vagy talán féltek, hogy nevetségnek látszotok mások szemében?

Olvassátok figyelmesen. Ne maradjatok meg a felszínen, mint amikor egy képregényt olvas az ember. Isten szavát nem lehet egyszerűen átfutni a szemünkkel! Inkább tegyétek fel magatoknak a kérdést: „Mit mond a szívemnek? Isten beszél hozzám ezeken a szavakon keresztül? Talán sóvárgást, olthatatlan szomjúságot kelt bennem? Mit kell tennem?” Isten szava csak így tudja kifejteni erejét; az életünk csak így alakulhat át, válhat teljessé, széppé.

Elárulom nektek, hogyan olvasom a régi bibliámat: gyakran a kezembe veszem, olvasok belőle egy kicsit, aztán félreteszem, és engedem, hogy az Úr nézzen engem. Nem én nézem Őt, hanem Ő néz engem: Isten valóban ott van, jelen van. Így engedem Neki, hogy vizsgáljon, és érzem – és ez nem szentimentalizmus –, a mélyben érzékelem, amit az Úr mond nekem.

Olykor nem beszél: akkor nem érzek semmit, csak ürességet, ürességet, ürességet… De türelmesen ott maradok, és várok, olvasok és imádkozom. Ülve imádkozom, mert fáj, ha térdelek. Előfordul, hogy imádság közben elalszom, de nem baj: olyan vagyok, mint a gyermek, aki az apja mellett van, és ez az, ami számít.

Örömöt akartok okozni nekem? Olvassátok a Bibliát!

* * *
A ti Ferenc pápátok