Ferenc pápa Strasbourgban nem kímélte az Európai Parlamentet, kritikus volt, kendőzetlenül fogalmazott. Beszédének olykor a félmondatai is fontos üzenetet hordoztak. Ezért nem elegendő egyszer végigolvasni, vagy meghallgatni azt. Lépésről lépésre fogunk tehát végigmenni a bő félórás beszéden.

Ferenc pápa az Európai Parlamentben már a megszólításkor is tágra vette a megszólítottak körét, a képviselőkön túl az intézmény minden munkatársához szólt, de a beszéd folyamán még tovább ment: üzenete reményt és bátorítást akart adni minden európainak.
Most, hogy beszédének néhány gondolatát próbálom közvetíteni, két forrásra támaszkodom: az Európai Parlament honlapján meghallgatható magyar tolmácsolásra és a beszéd hivatalos angol fordítására. Szomorúan tapasztalom, hogy fontos, üzenet értékű részek maradtak ki a tolmácsolásból.

A pápa, ahogy máskor sem, most sem volt rossz értelemben vett kenetteljes, de egy pillanatra sem tagadta meg a maga hívő, Istent közvetítő mivoltát.

Egy példa talán megmutatja, mire gondolok. A remény, amiről Ferenc pápa beszélt, azt jelenti, hogy a világban érezhető félem legyőzhető. Ez a remény abból a meggyőződésből fakad, hogy a problémáink félelmeinket legyőző közös erőkifejtéssé válhatnak. A mai, krízisekkel átjárt és ezer aggodalmat kiváltó világunk számára aligha van fontosabb üzenet, nagyobb bátorítás. Az angol szövegben azt olvasom: our problems can become powerful forces. Igen, ez a remény lényege: minden krízis valójában alkalom, hogy megoldjunk valamit. Ez a remény valójában az Úrból fakad, hiszen Ő képes a gonoszt jóvá, a halált életté alakítani. A beszéd azon hallgatói, akik Istenben nem hisznek, bizonyára nem tudtak mit kezdeni ezzel a kijelentéssel. Ferenc pápa közérthető, ha tetszik szekuláris nyelven, de keresztény tartalommal beszélt. Nem hagyta ki érveléséből a transzcendenst. Mert minden hit nélkül is megérthetjük ugyan, hogy a krízis arra kényszerít, hogy valamit jobbá tegyünk, annak érdekében, hogy ne ismétlődjék. Ám hogy ez nem meddő próbálkozás, azt az Úristenbe vetett bizalom igencsak megerősíti.
Ezen a ponton talán abba is hagyhatnám mára az ismertetést, mert úgy vélem, apránként érdemes haladni, hogy megüljenek bennem is, de az olvasóban is a gondolatok. Ám még egy részlet ide kívánkozik. A beszéd elején utalt a pápa II. János Pálra, aki több mint negyedszázaddal korábban szólalt fel az Európai Parlamentben. Nem mondta, hogy Szent II. János Pál, ez talán valamiféle gesztus a hallgatóság nem hívő részének. Rámutatott viszont arra, hogy hiába szűnt meg Európa kettéosztottsága, amelyet a lengyel pápa előre látott, a világ ma kevésbé Európa központú, sőt földrészünk megöregedett, már nem főszereplő, a világ nem bízik benne, inkább gyanakodva nézi. Ezeket kimondva kezdte a reményről beszélve bátorítani a hallgatóságát, s egyben mindannyiunkat.
[Folytatjuk]

Európa reménye II.

Ferenc pápa Strasbourgban nem kímélte az Európai Parlamentet, kritikus volt, kendőzetlenül fogalmazott. Beszédének olykor a félmondatai is fontos üzenetet hordoztak. Ezért nem elegendő egyszer végigolvasni, vagy meghallgatni azt. Lépésről lépésre fogunk tehát végigmenni a bő félórás beszéden.
A globális súlyát vesztett Európát Ferenc pápa emlékeztette alapítóinak reményére, arra, hogy megvalósítható egy olyan közös munka, amely áthidalja a megosztottságokat és megerősíti a kontinens összes nemzete közötti békét és összetartozást. Az alapítók az emberben nem csupán állampolgárokat vagy gazdasági tényezőket láttak, hanem férfiakat és nőket, akiknek transzcendens méltóságuk van. A háború utáni nemzedékek szemében az emberi méltóságnak különös jelentősége volt. Nem történhetett volna meg mindaz a borzalom, ami a háború során megtörtént, ha nem csorbítják ezt a méltóságot. Az ember méltóságának megerősítése, sérthetetlenségének garantálása tehát a háborút követő időszak legfontosabb üzenete. Ez az emberi jogok előmozdítása, biztosítása formájában a mai napig is érvényes. Az Európai Unió erre törekszik, mind saját területén, mind azon kívül.
Miért van túlságosan sok olyan helyzet, amelyben sérül az ember méltósága? Túl sok olyan helyzet van, amelyben az embert tárgyként kezelik. Foganását, felépítését, hasznosságát programozzák, ha pedig már nem hasznos, gyenge, beteg, öreg, egyszerűen eldobják. Sérül annak a méltósága is, aknek nincs elegendő ennivalója, akinek nincs munkája.
Korunk nagy veszélye, hogy félreértelmezi az emberi jogokat. Azok egyre inkább, mint egyének joga jelenik meg. Pedig az ember lényegéhez tartozik, hogy társas lény, hogy jogaihoz mások iránti kötelességek is társulnak. Általánosságban is azt látjuk, hogy a jogokat elválasztják a kötelességektől. Ebben a világban lassan értelmét veszíti a közjó fogalma. Szétszakadozik az a társadalmi közeg, amely személyekből, családokból, kisebb közösségekből szövődve alkotta valaha a társadalmat. A jogok egyoldalú értelmezése azután konfliktusokat és erőszakot szül.
[Folytatjuk]

Európa reménye III.

Ferenc pápa Strasbourgban nem kímélte az európai intézményeket. Az emberi méltóság romokban van, tömegek sorsa az elmagányosodás, de az európai jogalkotásnak nincs üzenete számukra.
Milyen méltósága marad annak az embernek, aki nem fejtheti ki szabadon a véleményét, aki nem gyakorolhatja szabadon a vallását? Lehet-e emberi méltóságról beszélni, ha a jog nem korlátozza az erőt? Reménykedhet-e saját méltóságában az, akinek nincs mit ennie, akinek nincs munkája, ami megadná számára a méltóságot?
A személyek emberi méltósága annak az elismerése, hogy elidegeníthetetlen jogai vannak, olyanok, amelyektől semmiképp nem fosztható meg.
A pápa az emberi méltóság taglalása után annak transzcendens voltáról is beszélt. Azt mondta, hogy az ember veleszületett képessége, hogy a jót és a gonoszt megkülönböztesse. A Teremtőtől egy az eligazodást segítő iránytűt kaptunk.
Ferenc pápa egyrészt kimondta, hogy az egyén nem valami abszolút, önmagában létező valaki, hanem a személy a maga kapcsolataiban teljesedne ki, viszont ma Európában a leggyakoribb betegség a magányosság. Azoknak az embereknek a keserűsége, aki nincsenek kapcsolatban másokkal.
Ez különösképp vonatkozik az öregekre, de sok fiatalt is érint, akiknek nincsenek biztos hivatkozási pontjaik és nem látszik a jövőjüket megalapozó alkalom. Ez a városainkban élő szegények és a jobb élet reményében érkező bevándorlók sorsa is.
A gazdasági krízis megsokszorozta ezeknek az embereknek a problémáit. Az Unió kibővülésével párhuzamosan nőtt a csalódottság. Az emberek azt érzik, hogy a jogszabályok érzéketlenek, nem segítenek rajtuk, még jó ha nem ártanak nekik. A nagy eszmék, amelyek lelkesítették Európát, már nem vonzók. Helyüket lélek nélküli hivatalosság foglalta el.
[Folytatjuk]
vvvvvv