A Magyarok Világkapcsolata  
 
            
t h e   h u n g a r i a n   w o r l d   c o n n e c t i o n       

 
 
    HIRDETÉS
HIVTALOS FORDÍTÓ
Érsek András
Ordre des traducteurs, terminologues et interpretes agréés du Québec , magyar, angol, francia, román
Tel: (514) 781-9768
Fax: (514)626-0869
Email: itt

BRIDZS
Kezdőknek Bridzs tanfolyam indul a Magyar Házban (Foyer Hongrois) vasárnaponként 11órai kezdettel.
Kérjük hagyjon üzenetet Évánál (438) 386 6980 

Dr. Machan Tamás
Családi fogorvos
6600. Trans Canada,
Suite 807
Pointe Claire, QC.
H9R 4S2
Tel:
514-426-4228
FOGSOR KLINIKA 
Schweitzer János d.d. 
denturologiset a hirdetés bemutatójának 15% kedvezményt adunk.
Tel: 514-738-2279 
5845. Cote des Neiges 
Suite. 350 
STEVE Electric Inc.
Szõke István
Hívjon bármikor:
Tel: 514 981-5527 
vagy (450) 688-59831
Családi Temetkezési Vállalkozó
693. Jean Talon O.
(Park Extention)
Montreal,  H3N 1N1
Tel: (514) 271-1212

 

Megőrültek a magyarok?
Ilyen zsenijük van, és nem mutogatják?

Magyar Krónika,
december 29. 2014.

Osztovits Ágnes

 

Japánban minden apró részletre kiterjedő albumok és monográfiák születnek a mesterről, nyugati építészek a csodájára járnak – mi alig beszélünk róla. Száz évvel ezelőtt hunyt el Lechner Ödön, a nemzeti építészet legnagyobb alakja.

A budapesti Üllői úton sétálók jó ideje deszkaállványokat látnak az Iparművészeti Múzeum körül. Csak a bennfentesek tudják, hogy a palánkok mögött lapul meg az egykori művésztársak által Papsziként emlegetett zseniális építész (1845–1914) ülő szobra.
Amikor a Japán kávéházzal szemben 1936-ban felállított Lechner Ödön-szobrot egy átgondolatlan, soha meg nem valósult városrendezési terv – álljon ott a vidéki buszpályaudvar – miatt l948-ban eltüntették a Liszt Ferenc térről, Szép Ernő a Hírlap hasábjain idézte meg a magyar szellemi és művészeti élet egyik legrokonszenvesebb alakját. A cikk címében feltett kérdésre – Papszi, hova lettél? – az illetékesek először nem válaszoltak, aztán átszállították Farkas Béla alkotását az Iparművészeti Múzeum kicsiny, a szakértők szerint felszámolásra megérett előkertjébe. Háborogni nemigen lehetett, az esztétikai felvetések hidegen hagyták az illetékeseket. A Lechner-hívek is hallgatni kényszerültek; jól tudták, nem ez az első és nem is az utolsó méltánytalanság, ami a mesterrel megesik. Életében is sokan gáncsolták, sőt gúnyolták. A historizmus bűvöletében élő közönség – és persze a nagypolitika – nem értette, miért kellene nekünk nemzeti stílus, ha pompás neoreneszánsz és neobarokk palotákat és templomokat tudunk felhúzni. Minek színes pirogránit lapokkal burkolni épületeket, amikor az aranyozott gipszstukkók kiválóan beváltak? Egyáltalán, mire jó ez a szörnyű szecesszió?



Az eltávolított lanterna
Fotó: Sebestyén László
Elmaradt világcsoda
Kész szerencse, hogy a XIX. század végének és a XX. század első éveinek építészeti pályázatokat bíráló bizottságában voltak olyan formátumos figurák, akik néha az eredetiséget is díjazták. Ezért épülhetett fel Budapesten az Iparművészeti Múzeum (l893–1896) – az egyetlen olyan múzeum Európában a XIX. század utolsó évtizedéből, amely nem a historizmus stílusában készült –, a Stefánia úti Földtani Intézet (1896–1899), a Hold utcai Postatakarékpénztár székháza (1899–1901), az érett Lechner legjelentősebb alkotásai. Ezek mellett sem törpülnek el az olyan kompromisszumot kereső művek, mint az Operaházzal szemben emelkedő MÁV nyugdíjintézeti bérház (a későbbi balettintézet) – amely még véletlenül sem akar konkurálni az Ybl-palotával – vagy a megrendelők kérésére többször áttervezett kőbányai Szent László-templom. És a maradandó vidéki művek: a szegedi és a kecskeméti városháza, a pozsonyi Szent Erzsébet-templom.
Hosszú még a lista, rajta néhány ma is álló lakóház, villa, de lényegesen hosszabb lenne felsorolni a meg nem épített műveket, amelyeknek csak a terveit és a Lechner készítette remek látványképeit ismerjük, s mai szemmel aligha értjük az egykori bírálóbizottságok döntéseit. Vagy talán nagyon is, Lechner elől ugyanis csupa neobarokk palota vitte el a pálmát – a nagyközönség őszinte örömére. Több művészettörténész is eljátszott már a gondolattal, hogy mi lett volna, ha, mondjuk, egy városrészt, esetleg egy nagyobb budapesti teret Lechner formálhatott volna meg. Nyilván csodájára járna a világ. (A konzervatív ízlésűnek mondott Lyka Károly és a forradalmár lelkületű Fülep Lajos, a magyar művészettörténet két nagy tekintélye Lechner elismerésében közös nevezőre jutott.)



A Földtani Intézet épülete
Fotó: MTI

Sajátos karakter
Hogy mit akart Lechner Ödön? Olyan sajátosan nemzeti építészetet teremteni, amely a legkorszerűbb technológiákat és a legősibb formákat, díszítő motívumokat egyesíti. Ifjúkorának tanulmányútjai során (három év Berlinben, egy év Olaszországban, három Franciaországban, két rövidebb út Angliában) mindent magába szívott, amit a kortárs építészet Nyugat-Európában megteremtett, s azt is pontosan felmérte, mi adhat egy-egy nemzet architektúrájának sajátos karaktert. Rájött, hogy „a magyar naiv művészet friss naturalizmusával, primitív stilizálásával teljesen beleillik a naivitáshoz visszatérő és új hatásokra törekvő modernségbe”. (Talán nem véletlen, hogy Bartók Béla és Kodály Zoltán alapító tagjai voltak a mester emlékét ápoló, 1928-ban létrejött Lechner Ödön Társaságnak.) Azt is tudta, hogy a teória kevés, gyakorlati képzésre, folyamatos tanulásra van szükség. A szegedi Dugonics Társaság 1902-es közgyűlésén elmondott beszédében arra figyelmeztetett, hogy már szükségből is a vassal, betonnal, kerámiával dolgozó modern építészet mellé kellene állnunk, hiszen nálunk kevés és drága az építésre alkalmas kő, de az agyagművességnek óriási hagyományai vannak.
Lechner építőművészetének valóban a beton, a vas és a kerámia a legfontosabb anyaga, ám híres épületeiről leginkább az utóbbi matéria, nevezetesen a színpompás Zsolnay-féle kerámiák jutnak először az eszünkbe. (Az építész és Zsolnay Vilmos legendás barátsága, közös angliai útjuk és tanulmányaik a magyar modernitás pompás fejezetét képezik.) Pedig a pazar térképzés, a nagyvonalúság és játékosság, az arányok, az anyagok összhangja, a mindig szem előtt tartott funkcionalitás és a sajátos díszítés együttesen teszik elragadóvá épületeit. Még akkor is, ha nem a legjobb telkeken kaptak helyet, ha nem tudjuk kellő perspektívából csodálni őket. Az idegenvezetők ezért nem is nagyon mutogatják a magyar és nemzetközi szecesszió remekeit.



Lechner Ödön építész újonnan felavatott köztéri szobra
Fotó: MTI

Eredménytelen pályázat
Születésének 150. évfordulóján, 1995-ben Makovecz Imre figyelmeztetett a bűnös mulasztásra, a Lechner-felejtésre. Míg például Japánban minden apró részletre kiterjedő albumok és monográfiák születnek a mesterről, mi alig beszélünk róla, nehogy korszerűtlennek mutatkozzunk, nehogy ránk süssék a nacionalizmus bélyegét. A helyzet azóta romlott. Lechner legszebb épületének, az Iparművészeti Múzeumnak a tetejéről le kellett emelni a kupolát dísztő lanternát, a le-lehulló cserepektől fedett deszkaállványok védik a járókelőket. Pedig elkészült a nagyszabású felújítási terv. Kihirdették a pályázat győztesét, csak éppen a pénzcsapokat zárták el – érthetetlen módon. Nem véletlen, hogy a főigazgatói posztra kiírt pályázat eredménytelenül zárult.
A kilencvenes évek elején Budapesten járt Nils Slaatto, Skandinávia akkori főépítésze. Miután az első két nap a Vártól a Hősök teréig minden turisztikai látványosságot megnézett, s udvariasan bólogatott, igen, a város fekvése gyönyörű, mintegy véletlenül elvetődött az Iparművészeti Múzeumba. Kivonszolni sem lehetett, de nem a műtárgyak izgatták, hanem az épület. A higgadt norvég tervező tűzbe jött. Négy hátralévő napján – minden tervbe vett programot lemondva – Lechner nyomába eredt. Nem
a magyarokat, mondta búcsúzóul, van egy zseniálisan eredeti építészük, de nem mutogatják. Pedig ő a világszám. Tanítani kellene a világ minden egyetemén.

S
az oldal tetejére Impresszum | Hirdetési árak | © Magyar Krónika Rt.