Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után az osztrák fővárosban menedéket talált magyaroknak nyitották meg, de ma már a világ összes nemzetének Bécsben megforduló fiai ismerik és kedvelik az Ilona Stüberl-t. A cél tehát, amit az egykori alapítók kitűztek, túlteljesült: ez a kis magyar sziget Bécs belvárosában nemcsak a honvágyó honfitársaink szívét dobogtatja meg, nemcsak a hazai ízeket keresők kívánságát teljesíti, hanem közvetíti kultúránkat az idegen ajkú vendégek felé. Mi több, a legszívélyesebb magyar vendéglátás megannyi kedves jelével is ámulatba ejti őket, amit az étterem tulajdonos-vezetője, Fodor Mária egészen páratlan módon teljesít. „Én ide születtem. Együtt lélegzem az étteremmel” – mondja, és mi látjuk és érezzük is ezt. Vele beszélgettünk abból az alkalomból, hogy éppen harminc éve vette át az éppen hatvan éve nyitott Ilona Stüberl vezetését.

– Tiszteletet érdemlő már pusztán az a tény is, hogy hatvan éve ugyanott áll és ugyanazt kínálja egy étterem, az Ilona Stüberl-ről pedig pontosan ez mondható el. Mikor, hogyan és kinek a jóvoltából nyílt meg Bécsben ez a mindmáig töretlen népszerűségű magyar vendéglő?
– Az étterem megnyitása Somlai Mihály személyéhez fűződik, akinek a Magyarországról származó, Bécsben élő szülei működtettek a Dunán egy hajót, vendéglátással a fedélzeten. Miután Somlai Mihály házasságot kötött Ilonával, egy idő után úgy érezték, Bécs belvárosában is szükség lenne a maguk számára biztos talajt teremteniük, arra az időre, amikor majd befejezik a hajózást. Mivel az ’56-os forradalom után sok magyar érkezett Ausztriába, ezt a szempontot figyelembe véve nyitották meg 1957. november 4-én a Stephansplatz-tól kétpercnyi sétára lévő csendes kis mellékutcában, a Bräunerstrasse 2. szám alatt az Ilona Stüberl magyar éttermet. Kezdetben bablevest – ingyen kenyérrel – és Ilona néni különleges, túróval és lekvárral töltött, meleg csokoládészósszal tálalt Ilona-palacsintáját kínálták meglehetősen jutányos áron, ami egyre több osztrák vendéget is odavonzott. Tíz év eltelte után, 1967. szeptember 18-án Passauban a hajón Ilonát szívinfarktus érte és a mentőautóban meghalt. Linzben temették el, ahol Somlai Mihály szülei is nyugszanak. Azután Somlai úr sokáig egyedül vezette az éttermet, illetve nyáron, a hajózás idejére bérbe adta egy-egy családnak.
– Te hogyan kerültél kapcsolatba a Somlai családdal?
– Édesapámnak, Fodor Zoltánnak Somlai Ilona a nagynénje volt, Fodor nagymamámnak a testvére – ez volt a két család kapcsolatának az egyik szála. De keletkezett egy másik is, jóval azután ugyanis, hogy a szüleim elváltak, a már rég özvegységben élő Miska bácsi a ’70-es évek elején Budapesten elvette feleségül édesanyámat – aki szintén Ilona volt –, így kerültünk Bécsbe 1978-ban. Tizenhat éves voltam akkor, a kőbányai I. László (ma Szent László) Gimnázium második évfolyamának végzős diákja, akinek édesanyja szándéka szerint nyelvtanulás lett volna az útja – a gimnáziumban oroszt és spanyolt tanultam –, de idekint engem jobban vonzott a hajó. Besegítettem Miska bácsinál, megtanultam a német nyelvet, és egyre biztosabb voltam abban, hogy a vendéglátóiparban szeretnék maradni. Az Ilona Stüberl kulcsát és ezzel az étterem vezetését 1986 karácsonyán vettem át. Kicseréltük a konyhaberendezést, kifestettünk, kitakarítottunk, kibővítettük az étlapot és 1987. január 28-án kinyitottunk. Azután is minden évben elvégeztünk valamilyen beruházást, fejlesztést: kicseréltük a padlóburkolatot, a bejárati ajtót, a sörcsapot… hosszú évek munkája az az eredmény, ami itt jelenleg látható.
– Volt-e hagyománya, múltja a családodban a vendéglátó-ipari tevékenységnek?
– Senki nem volt vendéglős a családunkban, én vagyok az első, ráadásul nem is tanultam ezt a szakmát. Egyet azonban biztosan tudtam: hogy ki akarom nyitni ezt az éttermet. És abban a pillanatban, hogy kinyitottam, tudtam, mit kell tennem a vendégekkel: odapillantani, odaköszönni, kedveskedni nekik, figyelni rájuk, meghallgatni őket… Rengeteget beszélgettem a törzsvendégeimmel mindig. Láttam a gyerekeiket felnőni, velük sírtam, ha elveszítették hozzátartozójukat, velük örültem, ha boldogok voltak. Több baráti és munkakapcsolatom fakadt a vendégek köréből. Meggyőződésem, hogy én ide és erre születtem. Együtt lélegzem az étteremmel kora reggeltől késő estig immár harminc éve.
– Az a tény, hogy a Somlai-házaspár fényképe ott függ az étterem falán, kifejezi a tiszteletet, amellyel viszonyulsz hozzájuk, illetve az emlékükhöz, de e mellett azt a benyomást is kelti, hogy ma is létezik egy láthatatlan kapocs közöttetek. Valóban létezik?
– Erről szinte nap mint nap megbizonyosodom. Gyakran magam is meglepődöm a hasonlóságokon, amit a gondolkodásunkban és a munkánkban fedezek fel. Miska bácsi például azokat az egyetemistákat, akik indexükkel igazolták a sikeres vizsgájukat, meghívta egy ebédre. Nekem erről fogalmam sem volt, de ösztönszerűen én is hasonlóképpen jártam el: ha láttam egy diákon, hogy kevés pénze van, meghívtam egy ételre, italra. Az akkori fiatalok ma is visszajárnak hozzám, hálából, amiért annak idején segítettem nekik. Az is érdekes, hogy nemrég megtaláltam a bolt legelső, Miska bácsi és Ilonka néni által tervezett névjegykártyáját, és teljesen ugyanolyan, mint a jelenlegi, térképpel a hátoldalán. Ezek mind a közöttünk fennálló láthatatlan lelki kapocs jelei. Többször megesett, hogy egy kilátástalannak tűnő helyzetben a fényképük előtt a segítségüket kértem és a probléma megoldódott. Nagyon fontos számomra, hogy beszélgessek velük, és különösen Ilonával a linzi nyughelyénél. Ezért is keresem fel, amikor csak erre módom, lehetőségem adódik.
– Vessünk egy pillantást az Ilona Stüberl étlapjára: Jókai bableves, töltött káposzta, székely káposzta, rakott káposzta, lecsós szelet, tejfölös gombapörkölt, borjúpörkölt, székelygulyás, erdélyi fatányéros… a bécsi szelet mellett természetesen.
– Van nyári és téli étlapunk; nyáron kínálunk például tojásos nokedlit salátával, töltött paprikát, télen debreceni tokányt, mákos tésztát, gesztenyepürét. Novemberben mindig két héten át tartanak a Libanapok, amelyeken libamájat hidegen, zsírjával, tószttal, lila hagymával, ezen kívül magyaros és rántott libamájat kínálunk, illetve – és ezt a vendégek nagyon kedvelik – sült libacombot vörös káposztával és krumpligombóccal. Vannak napi specialitásaink is, halászlét például csak pénteken lehet fogyasztani, mert ezeket az ételeket az adott napokra készítjük frissen. Advent idején természetesen nálunk is kaphatók puncskülönlegességek. A bécsi szeletet mindig hatalmasra klopfolt borjúszeletből, friss olajban sütjük. Étlapunk kilenc – német, szlovák, angol, francia, spanyol, olasz, kínai, japán és orosz – nyelven érhető el.
– A szakácsok, felszolgálók is magyarok?
– A kezdeti nehézségek után – huszonöt évesen még nemigen tudtam, hol keressek magyar szakácsot –, jó fél év elteltével került hozzánk Lukács Tibor, aki húsz évig dolgozott nálunk. Nagyon jó szakács volt. Tíz évvel ezelőtti távozása óta is csak magyar szakácsok vannak a konyhán; jelenleg ketten – Novák Péter és Szocsin Imre – váltják egymást, hiszen egész nap nyitva tartunk. Konyhai kisegítőként Andrásdi Péter, Krautinger Brigitta és Hutka Gyöngyi dolgozik velük. Három felszolgálónk is magyar természetesen: Soós Gábor, Kustán-Kocsis Attila és Kovács Zita látja el a szervizt.
– És persze Fodor Mária, akit csakugyan nagyon gyakran látunk az asztalok körül sürögni-forogni. Jellemzően kik alkotják a vendégkört?
– A magyarok mellett egyre több az osztrák törzsvendégünk is, és hát jönnek a világ minden tájáról. Nagyon sok visszatérő vendégünk van a világ egészen távoli pontjairól is.
– Az italkínálatban magyar sörök, magyar borok is szerepelnek. Hogyan tudjátok ezt állandóvá tenni?
– Kezdetben szinte csak osztrák italunk volt, de elég hamar bevezettem a magyar borokat, jó tíz évvel ezelőtt pedig a magyar söröket is. A borokat mosonmagyaróvári, soproni itallerakatoknál vásároljuk vagy a pincészet kiszállítja nekünk. A söröket a határ közelében élő alkalmazottak hozzák el vagy magam megyek el az áruért.
– Bécs szívében ezeket az eredeti magyar étel- és italkülönlegességeket kalocsai motívumok között, diszkrét magyar zene mellett fogyaszthatja a vendég, vagyis az étterem minden apró részlete magyar…
– A terítők az asztalokon kézzel hímzettek, a fűszertartók, tányérok és a polcokon lévő dísztárgyak kézzel festettek, megrendelésre készültek. A hangszóróból valóban magyar operettslágerek, sanzonok és más örökzöld dallamok szólnak, de csak halkan, hogy ne zavarják a vendégeket a beszélgetésben. Az étterem logójában is szerepel kalocsai minta és a törzsvendégeinknek szánt ajándéktárgyak legtöbbjén is rajta van a magyar zászló, a címer…
– Egészen kivételes, ahogyan megbecsülitek a vendégeket, ahogyan ajándékokkal is kedveskedtek nekik…
– Különösen advent idején minden vendégünk kap tőlünk ajándékot: vagy azért, mert megköszönjük neki, hogy a törzsvendégünk volt, vagy mert úgy látjuk, hogy jó benyomásokat szerzett nálunk és szeretnénk kifejezni, hogy visszavárjuk. Általában kalocsai paprika, kisméz, kisbor van az ajándékcsomagunkban. Adventi időszakban – s ez máskor sem ritka – a fogyasztás végén a számlához kis pálinkával vagy csokival is kedveskedünk a vendégeknek.
– Az is hamisítatlanul „fodormáriás”, amilyen meglepetésekben a kollégákat részesíted karácsonyi ajándékképpen…
– A karácsonyi időszakban nem tudunk külön ünneplésre sort keríteni, de tavasszal minden évben bepótoljuk. A kollégák annyit tudnak csak, hogy mikor és hol találkozunk, de hogy mi fog történni az adott napon, arról fogalmuk sincs. Egyik évben például Göss-be látogattunk el a sörgyárba, másik évben limuzinos bécsi városnézésen vettünk részt. Mindig igyekszem különleges programokkal meglepni őket.
– Milyen kivételesen szép emlékek idéződnek még fel benned, ha visszatekintesz az elmúlt évekre, évtizedekre?
– Sok ilyen van, nem könnyű válogatni közülük! Nagy megtiszteltetés számunkra például az, hogy a Münchenben élő Sereg Imre, aki már hosszú ideje a Musikverein-beli újévi bécsi koncert közvetítésének technikai vezetője, amikor december végén megérkezik Bécsbe, mindig az Ilona Stüberl-ben találkozik az ORF-es kollégáival. Egyik évben sincs ez másként! Legutóbb is tízen voltak a nálunk tartott, vacsorával egybekötött munkamegbeszélésükön.
Emlékezetes számunkra az étterem megnyitásának ötvenedik évfordulója alkalmából, 2007 szeptemberében rendezett ünnepségünk is, amit – kivételesen kért használati engedély alapján – az épület belső nagy udvarán, az étteremben és a kis teraszunkon tartottunk. Körülbelül kétszázan voltunk. Mindenki eljött, akit meghívtam. Egy órán keresztül álltam a kapuban és fogadtam az érkező vendégeket. A belső udvaron meleg büfével, piros-fehér-zöld színű mignonokkal, az étteremben az eredeti Ilona-menüvel, illetve egy négytagú cigányzenekarral ünnepeltünk. A szobám virágtengerré alakult át azon az estén!
Nem feledjük a 2016-os futball Európa Bajnokságot sem! Azt már korábban elhatároztuk, hogy minden lehetséges módon: televízión, udvari kivetítő-vásznon, a velünk szembeni épület falán vetítjük a magyar válogatott mérkőzéseit, és amikor a bevásárlást végző Attila pincérünk felhívott Mosonmagyaróvárról, hogy van ott foci EB-s sapka, sál, síp és egyebek, azt mondtam, mindenből hozzon bőven. Beöltöztünk és hatalmas buli volt, remek hangulatban!
– Az ’56-os forradalom 60. évfordulója kapcsán 2016 őszén a magyar és az osztrák média egyaránt igen nagy figyelmet szentelt az Ilona Stüberl-nek: forgatott a helyszínen a Duna TV, az ORF, újságírók sora kereste fel az éttermet. Mit jelentett ez a felfokozott sajtóérdeklődés, ez a zsongás az „Ilonának”?
– Nagyon büszke voltam! Valójában ekkor szembesültem azzal, hogy harminc évvel ezelőtt nemcsak egy éttermet vettem át a mostohaapámtól, hanem az éttermet, amelyik lám, mennyire fontos és mekkora értéke van. Egyáltalán nem bánom az első húsz évet, amikor szabadságon sem voltam, mindennap dolgoztam, szépítgettem-csinosítgattam, hogy a vendégek minél jobban érezzék itt magukat. Most látom igazán ennek az eredményét, és örülök, hogy így tettem! Nem bántam meg semmit. Százszor is újrakezdeném és végigcsinálnám pontosan ugyanígy.
– Elmondhatod-e ebben a pillanatban, hogy az Ilona Stüberl háza táján minden úgy van, ahogyan szeretnéd?
– Bécs egyik legszebb pontján vagyunk, központi részen, tiszta levegőjű, csendes kis utcában, könnyen megközelíthető helyen és az étterem nem túl nagy – harminc férőhelyes – méretét is megszokták a vendégek és megszoktuk mi is. Nyáron persze sokat jelent, hogy van egy hangulatos kis teraszunk, amely éppen a főtéri barokk Szentháromság-szoborra néz. Mivel magam is itt lakom a házban, időnként fel tudok szaladni egy kis irodai munkára. Igen, úgy érzem, minden és mindenki a helyén van. Szüntelenül tapasztaljuk, hogy a Jóisten vigyáz erre a boltra, ott is van a kereszt a falon. Mindig, amikor azonnali megoldást igénylő helyzet állt elő – például elromlott valamelyik háztartási gépünk, tüzet kapott éjszaka a terasz feletti ponyvatetőzet, leszakadt a pincében a kompresszort tartó polc –, én mindig ott voltam a közelben, és ez nem véletlen. A Jóisten velünk van és vigyáz ránk.
– A te hivatástudatod, szakma és emberek iránti hihetetlen érzéked és hatalmas munkabírásod, a Jóisten segítsége, a Somlai-házaspár segítsége – ezek mind tényezői az elért és megtartott sikernek. Ezen kívül még mi az Ilona Stüberl sikerének a titka?
– Az, hogy az Ilona Stüberl szívből vezetett magyar étterem. Kell hozzá jó sok elszántság is és a vendéglátóiparban különösen is szükség van a szakma iránti alázatra, hiszen emberekkel dolgozunk. Ha ez a három: a szív, az elszántság és az alázat benne van az emberben, akkor sikeres tud lenni. Ezt az éttermet a szeretet jellemzi. Számomra olyan, mint egy befogadott gyermek: ha mindennap foglalkozom vele, visszaadja a sok szeretetet. Sokan megcsodálják, hogy ez a kis vendéglőcske mire képes, mennyit tud, hogy egész nap forgásban van. Ő így hálálja meg, hogy mi is szívvel, szeretettel, odaadással fordulunk felé.
– Sok mindenről beszélgettünk, egy valamiről azonban még nem: neked mit adott az Ilona Stüberl?
– Sok értékes ember ismeretségét és barátságát. Némelyik vendégem több mint vendég. Például Josef, akit tíz éve ismerek és aki egy évvel ezelőtt, amikor Salzburgban – ahová a párommal vonattal utaztunk – műtötték a lábamat, beült a kocsijába és eljött értünk. Nagyon meg tudnak hatni az ilyen gesztusok… A legnagyobb ajándék pedig, amit az étteremtől kaptam: a párom, Gábor, aki korábban éveken keresztül a munkatársam volt, majd néhány hónapnyi szünet után ismét az lett, 2012 decembere óta pedig az életem társa. Nagyon boldog vagyok vele és nagyon köszönöm őt az Ilona Stüberl-nek!

***
Vélemények a vendégektől

S. Csoma János költő, hírlapíró, Kecskemét/Bécs
„Amikor megérkeztem Bécsbe munkát keresni, Deák Ernő megemlítette, hogy egyik fia nyári diákmunkásként a Stadt Passau hajón dolgozik, így jelentkeztem oda magam is. Egy nyári szezon ideje alatt 1983-ban másfél hónapig mosogattam a hajón rendületlenül, szeretetben, jó hangulatú társaságban, egészen a hajó linzi téli kikötőbe helyezéséig. (Onnan nem is futott ki többé, »nyugdíjazták«.) Bécs és Passau között közlekedett, háromnapos volt az út és bizony nemegyszer 700-800 ember volt a fedélzetén. Az étterem tulajdonosa Somlai Miska bácsi volt; felesége és két lánya, Mária és Kati is ott tevékenykedett. Miska bácsi kellemes és szellemes ember volt. Amikor látta, hogy nagyon sok a munka, jött és segített a konyhában. Akkoriban már működött Bécsben az Ilona Stüberl, magyaros koszttal és kiszolgálással, ennek a vezetését vette át később Mária. Meg tudtak kapaszkodni, meg tudtak maradni Bécsben, ami nem könnyű dolog. Az Ilona máig nagyon kedvelt kisvendéglő.”

Deák Ernő történész, író, a Bécsi Napló főszerkesztője
„Az Ilonáról először Miska bácsi, az eredeti tulajdonos jut eszembe, aki ugyancsak emberségesen kezelte vendégeit. A mostani tulajdonos-vezetőt, Marikát a Passau hajóról ismerem, aki akkortájt fiatal lányként szolgált ott. Annyira beleszeretett ebbe a patinás vállalkozásba, hogy hozzánőtt és az Ilonát Bécs legrangosabb kisvendéglőjévé varázsolta. Ma Ilona és Marika szinonimák; az ő személye egyenesen fémjelzi az étterem légkörét, konyháját. Remek a konyha, udvarias a kiszolgálás, mégis egészen más, amikor a főnökasszony kissé merengőn megjelenik és tartózkodó barátságosan megszólítja a vendéget, kifejezve vele szembeni személyes érdeklődését. Az Ilona mindamellett hatvan év bécsi magyar történelem. Nemcsak a magyar konyha magyar rajongói, de a személyes kapcsolatok révén közelről és távolról rengeteg ember kötődik Ilona & Marikához.”

Kis Ibi ápoló, „magyar retro party”-szervező, Bécs
„Hét évvel ezelőtt, 2010-ben költöztem Bécsbe Villach-ból (Kärnten, Karintia). Munkám révén sokat jártam Bécs belvárosába, az 1. kerületbe, és kis idő elteltével rábukkantam az Ilona Stüberl-re. Azóta a fiammal, Ardelean Norberttel rendszeresen látogatjuk az éttermet, mely a családi ünneplések helyszínévé nőtte ki magát. A fiam harmincötödik születésnapját is ott ünnepeltük nemrég. Az étterem magyaros jellege és a magyaros ízek az otthont idézik számunkra. A tulajdonos, Fodor Maria közvetlensége, nyitottsága a vendégek felé rendkívül barátias és bizalomkeltő. Köszönjük, Marika!”

Összeállította:
Varga Gabriella
a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa (Ausztria)

.