Mivel megbékélést szeretnénk magunk és szomszédaink között, gyakran hivatkozunk arra, hogy jó nyolcszáz éves gyakorlatunk van a békés egymás mellett élésben, sőt a valós együttélésben is. Mások ezt tagadják, annak ellenére, hogy nincs tudomásuk etnikai alapú feszültségről a honfoglalást követő évszázadokban.
A nem tudás nem bizonyíték. Olyan adatokra van szükségünk, amelyek az együttélés zavartalanságát tanúsítják, s egyben mind a magyar, mind az érintett nemzet közvéleményében egymás felé fordítják a szíveket. Ilyen ismeret például a szlovákok részvétele a kuruc hadseregben. Hogy a ruszinok ott álltak Rákóczi mellett, azt minden magyar tudja. A szlovákokról kis túlzással azt mondhatjuk, senki.
Käfer István ugyan kimutatta, hogy a kuruc dalok ott élnek Felső Magyarország nem magyar lakosainak is az ajkán, még magyar-szláv vegyes szövegű nóták is ismeretesek, de a nagyközönséghez nem jutott még el ennek a híre. Sőt, amennyire én tudom, ez a szlovákok számára is meglepő adat. Ettől még tény, de mit ér, amíg nem formálja a közgondolkodást?
Jánosik kuruc voltát is csak kevesen ismerik, az pedig, hogy voltak egész kuruc ezredek, amelyek szlovák katonákból álltak, hihetetlen információ sokaknak. Pedig Mészáros Kálmán 2014-ben megjelent II. RÁKÓCZI FERENC SZLOVÁK KATONÁI című alapos közleménye cáfolhatatlan adatokkal szolgál. Az alábbi adatok ebből a műből származnak. (Mészáros, Kálmán: II. Rákóczi Ferenc szlovák katonái. A nemzetiségi, származási adatok kutatásának lehetősége a kuruc mustrajegyzékekben. In: Doba kuruckých bojov / Prešov : Vydavatežstvo Prešovskej univerzity, 2014 s. 145-153.)
Az eperjesi egyetem kiadványában megjelent tanulmány leszögezi, hogy „Nemzetiségi megoszlás tekintetében a kuruc hadsereg alapvetően a hazai társadalmat képezte le. Csupán a horvátok, a szerbek és zömmel az erdélyi szászok álltak szemben a szabadságharccal.” A figyelmünk most a szlovák részvételre irányul.
Mészáros tanulmányából tudjuk, hogy Radics András brigadéros, kassai parancsnok reguláris gyalogezredének összeírói (1706. augusztus 18-án) nem csak a nemzetiségi, hanem az ország, illetve a Német-római Birodalomból jöttek esetén tartományok szerinti származási adatokat is rögzítették. Az ezred állományának (854 fő) 57%-a volt magyar (490 fő) és 20%-a külföldi (171 fő, köztük 38 cseh, 41 lengyel, 28 sziléziai, a többiek vegyesen az osztrák örökös tartományokból, a birodalomból és Európa más országaiból). A fennmaradó 23%-on a hazai nemzetiségek osztoztak, s közülük a szlovákok tették ki a legnagyobb hányadot, 17%-ot (142 fő). A többi (német, román, „orosz”, azaz ruszin) nemzetiség külön-külön 1 - 3%-ot ért csak el, s 5 „erdélyi” és 1 cigány hadfit is találunk a névsorban.
A szlovák részvétel szempontból még érdekesebb Winkler ezredes alakulatának tabellája, amely az 1708. május 14-én és a következő napokban lezajlott hadiszemle adatait tartalmazza. Az alakulat az ezredtörzzsel együtt 626 főt számlált, s ebből 597 fő nemzetiségét is összesítették. Közöttük 569 volt szlovák (Slavus), 14 német (Germanus), 7 morva (Moravus), 4 magyar (Hungarus) és 3 cseh (Bohemus). Tehát a szlovákok tették ki az alakulat több mint 95%-át. Az alábbi kép a Winkler alakulat tabellájának egy részlete.
Mészáros most idézett cikkében nem tért ki a kortársak által „tót impériumnak” nevezett felső-magyarországi régió ezredeinek vizsgálatára, de már az áttekintett adatok is egyértelműen bizonyítják, hogy a magyarok együttélése az ország nem magyar ajkú lakosaival valódi sorsközösség volt, ezt a hazát együtt építettük és érte együtt véreztünk. Vállvetve oldottuk meg a feladatokat. Nagy hiba volt, hogy ebből az együtt dolgozásból egymás legyőzésének vágya, sőt a másik megvetése lett. Bár ez a helyzet jelentősen javult, az egymás iráni negatív érzések még egyértelműen jelen vannak mind a magyar, mind a szlovák társadalomban.
Próbáljunk meg eljutni egymás megvetésétől a feladatok vállvetve való megoldásáig!