A Magyarok Világkapcsolata  
 
            
t h e   h u n g a r i a n   w o r l d   c o n n e c t i o n       

 
 
    HIRDETÉS

 

Ismerjük meg az emberi jogokat

Magyar Krónika,2017. július 27.

Surján László


2017. június 13-án este, magyar idő szerint 23 óra 03 perckor jelent meg a Daily Mail internetes oldalán a hír, hogy bezárás fenyegeti a londoni Vishnitz leányiskolát, hacsak nem veszi be a tantervébe a homoszexualitásra és a transgender állapotról szóló oktatást. Ez az iskola 3-10 éves korú leánygyermeket oktat. Ortodox zsidó iskoláról van szó, ahol a haredi zsidó tradíciónak megfelelően nincs koedukáció. A tanfelügyelőség 2013-ban különösen is dicsérte az iskola vallásos szellemű nevelését, de most ultimátum szerűen követeli az oktatásnak a zsidó felfogással ellentétes átalakítását.

Sok példát lehetne hozni sok országból és sok más vallást, felekezetet illetően. Ez a konkrét eset és a többi hasonló arra kell késztesse az emberi jogokért kiálló összes szervezetet, közöttük minket, magyar kereszténydemokratákat, hogy hívjuk fel a hazai és az európai nyilvánosság figyelmét azokra az alapvető emberi jogokra, amelyeket az utóbbi pár évben mintha mindenki elfeledett volna.

A brit hatóságnak ez a lépése ugyanis ellentétes az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 18. cikkével, amit szó szerint idézek:

„Minden személynek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához, ez a jog magában foglalja a vallás és a meggyőződés megváltoztatásának szabadságát, valamint a vallásnak vagy a meggyőződésnek mind egyénileg, mind együttesen, mind a nyilvánosság előtt, mind a magánéletben oktatás, gyakorlás és szertartások végzése útján való kifejezésre juttatásának jogát.”

A vallásos zsidó iskola tanrendjébe való beavatkozás sérti továbbá a 26. cikk 3. pontját is, ami szerint „A szülőket elsőbbségi jog illeti meg a gyermekeiknek adandó nevelés megválasztásában.”

Ezt a nyilatkozatot az ENSZ 1948 december 10-én fogadta el, s ez a nap 1950 óta az emberi jogok napja. Az Emberi Jogok Világkonferenciája 1993-ban Bécsben kimondta, hogy az Állam kötelessége előmozdítani és védeni az össze emberi jogot és alapvető szabadságot, függetlenül az illető állam politikai gazdasági vagy kulturális rendszerétől. Ezért, de azért sem állíthatja senki, hogy az idézett pontok elavultak, mert az Európai Unió Alapjogi Chartája a 14. cikk 3. pontjában így fogalmaz: „Az oktatási intézmények demokratikus elvek figyelembevételével történő alapításának szabadságát, valamint a szülők azon jogát, hogy gyermekeik számára vallási, világnézeti vagy pedagógiai meggyőződésüknek megfelelő nevelést biztosítsanak, tiszteletben kell tartani az e jogok és szabadságok gyakorlását szabályozó nemzeti törvényekkel összhangban.”

E jogok érvényesülésének mértéke országonként változó, amint megsértésük következményei is. Fel kell emelnünk szavunkat viszont azok miatt a tendenciák miatt, amelyek nem e jogok kiteljesedését, hanem épp eltüntetését segítik.

Az egyértelműen meghatározott emberi jogok semmibevevése mellett megfigyelhető egy másik tendencia. Néhány olyan dolgot, amelyek soha nem szerepeltek az emberi jogokat kodifikáló anyagokban egyesek a közbeszédben előszeretettel emberi jogként sulykolnak. A lakóhely szabad megválasztása például csak saját országon belül emberi jog. Soha nem döntött senki arról, hogy a terhesség megszakítását emberi jognak kell tekinteni. Természetesen a jog sem kőbe vésett, változtathatatlan szabályrendszer. Maga is fejlődik, alakul, próbál felelni az egyes korok korábbitól eltérő kihívásaira. De ne feledjünk két fontos elemet. Amikor egyetemes emberi jogokról beszélünk, akkor az ember természetével kapcsolatos alapvető jogokra gondolunk, amelyek minden korban minden embert meg kell(et volna) illessenek. Amennyiben az eddig ilyennek elismertek mellett valami új elgondolás születik, az nem sértheti a már meglévő, egyetemesnek ismert jogokat.

Külön kell egyszer foglalkozni az emberi jogok megsértésnek büntetésével. E jogok túl gyakran sérülnek napjainkban. Ki gondolt a II. világháború után arra, hogy a rabszolgaság tilalmának kimondása nem elegendő, hanem elrettentő büntetést is kell hozzá kapcsolni? Közös szégyenünk, hogy Európában modern formában ismét van rabszolgaság: az irataiktól megfosztottak kényszer-foglalkoztatása, akár nehéz fizikai munka, akár prostitúció céljából.
Meg kell védenünk tehát emberi jogainkat magunk és utódaink érdekében. Ehhez azonban megfelelő ismeret is kell: a cikkben említett két joganyagot mindenkinek ajánlatos elolvasnia.

 

az oldal tetejére Impresszum | Hirdetési árak © Magyar Krónika Rt.