Újsághír 2017. július 15-én: Potápi Árpád államtitkár 56-os emlékművet avatott Újiregen
Számos olyan településünk van, ahol a nemzeti ünnepet közönséges munkaszünetént kezelik. Nincs még egy iskolai ünnepély sem, vagy ha igen, még munkaidőben, hogy a szülőket ne „zavarja”. Való igaz, tartalmatlan beszédeket hallgatni, hamis énekszóval bosszantani a nagyérdeműt, nem vonzó program. Mégsem jó ez így. Könnyebben megértjük, hogy az ünnep önmagában vett érték és a nemzet felemelkedésének része, ha átlépnünk a határon túlra.
Beke György: Ágyúgolyó a parókia falába című, 1993-ban az Irodalmi Szemlében megjelent cikkének elejét idézem:

„Úgy érzékeltethetem igazán a felvidéki '48-as emlékünnepségek hangulatát, ha idézem a pozsonyi Szabad Újság első oldalas szalagcímét: Magyar ünnep New Yorktól a Székelyföldig. A Felvidék magyarsága a "bársonyos forradalom" óta kezdi kiegyenesíteni a derekát, felemelni a fejét. Feláll a vádlottak padjáról, amelyre — Dobos László hasonlata szerint — Trianonban és az 1945 utáni magyarüldözések során ültették. A városi és falusi emlékhelyeket koszorúk borították el megint, mint a nemzeti szabadság rövid időszakaiban. Ünnepi beszédek idézték a felvidéki tájakról sokáig száműzött magyar történelmet Magyarbődön, ahol a kassai csatában elesett 200 honvédet temették el, Losoncon, Rimaszombatban, Ipolyvarban, Füleken, Kassán és nyilván Pozsonyban, ahol egy magyar miniszter, Surján László is koszorúzott.”

Március 15-e, augusztus 20-a, október 23-a. Harmad évenként egy alkalom, hogy átérezzük a nemzethez tartozást. De leszűkíthetjük-e ezt mindössze három napra? A nemzetet ünnepelni az évfordulókon kell, a nemzetben gondolkodni, érette cselekedni: minden nap. Ma is. Ezért helyes, sőt dicséretes, ha nemcsak az évfordulókon emlékezünk például 56-ra. Ahogy történt ez a hét végén Újiregen és Sóshartyánban is.