Hová jutottunk! A német parlamenti választásokon is téma Magyarország. Közvetve és olykor néven is nevezve. Martin Schulz, aki eleinte a német szociáldemokraták megmentőjének nézett ki, mára lejárt szavatosságú árunak tűnik, aki az esélytelenek nyugalmával nyilatkozhat. Teszi is, és minél vaskosabbakat mond, hogy csökkentse a várható vereség mértékét.

Miért emleget minket? Az újságokban bizony fekete bárányok vagyunk. Aki minket szid, az jó ember – ezen az alapon próbál Schulz úr szavazókat gyűjteni, s velünk veri Angela Merkelt, mivelhogy a kancellár asszony nem lép fel ellenünk. Persze az újságírók szava egy dolog, hogy az emberek mit gondolnak, az más dolog. Ma már nem lehet a kettő közé egyenlőségjelet tenni, s elég sok jel mutat arra, hogy Magyarország és Lengyelország szidásával bizony rossz pontokat is gyűjthet valaki.

De hová jutott Martin Schulz? Oda, hogy politikai hasznot remélve butaságokat mond. Azt hallhattuk tőle, hogy kancellárként megvétózza az európai költségvetést, ha az nem a szolidaritáson alapul. Ezen belül elsősorban a menekültek befogadására gondol. De miért véli úgy, hogy a menekültkérdésben a szolidaritást csak a migránsok befogadásával lehet kifejezni? Nem fogja fel, hogy például a határ hatékony őrizete ugyancsak az összeurópai szolidaritáshoz tartozik? Ami pedig a költségvetés megvétózását illeti, ehhez minden tagállamnak joga van. Ugyanakkor az öngól tipikus esete. A német gazdák felettébb hálásak lesznek Schulznak és kormányának, ha decemberben jutnak majd hozzá ahhoz a pénzhez, amire a tavaszi vetések idején lett volna szükségük. Ha ugyanis nincs elfogadott költségvetés, akkor az előző évi számok élnek tovább, de azokhoz csak havi bontásban lehet hozzá jutni. Ebből pedig beláthatatlan bonyodalmak származnak.

De megnyugtatom a gazdákat, és az ugyancsak érdekelt vállalkozókat, ebből nem lesz semmi. Ennek sok oka van, egyet említek: 2017-ben Schulz úr aligha lesz német kancellár. Remélem nem tévedek.