Magyar Krónika
Száz év magány után
Magyar Krónika 2019. 02. 22. gondolatok Surján László
ESEMÉNYEK Tovább
GASZTRONÓMIASzoky konyhája
A KANÁRI Azt a kis sárga motort, amelyet egy kalitkában helyeznek el, s amelyet naponta cukorral és sárgarépával töltenek meg, amelyet kora reggel a nap első sugara húz föl...
hirdetés
Klikk ide
Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédének leirata 3612 szóból áll. Ebből most csak tizenöttel szeretnék foglalkozni, nem mintha a többi nem érdemelne figyelmet. Nem állítom, hogy épp ez a két mondat, (a szöveg négy ezreléke) a legfontosabb.
De olyan kijelentés, ami a magyarok egyharmadának életét alapvetően befolyásolja: Szomszédaink tisztelnek bennünket, és szívesen társulnak velünk. Véget ért a száz év magyar magány korszaka. Ha ellenzéki szemmel írnék, azonnal idézném azokat a szinte naponta érkező híreket, amelyek épp a magyarellenes érzelmekről és lépésekről tanúskodnak. Ezeket tagadni nincs értelme. De azt azért mindenki belátja, hogy Pozsony, Bukarest és Belgrád már nem azzal foglalkoznak, hogy miként tudnának összefogni ellenünk, és hol tudnának ártani nekünk. Kormányszinten, ha van is néha némi kötözködés, inkább az együttműködés lehetőségeit keresik, amiknek az érdekében a szőnyeg alá seprik a problémákat. Azoknak a diplomáciai csörtéket, nyilatkozatokat, amelyek nem illenek a fenti idillikus képbe, többnyire szomszédaink belpolitikai nehézségei okozzák. De eddig egyetlen szomszédunkkal sem süllyedt a kétoldalú kapcsolat olyan mélyre, mint jelenleg az olasz-francia viszony.

Ami tehát a szomszédságpolitikát illeti, az jogosan került be az évértékelő beszéd pozitív kosarába. De nem szeretnék – Petőfivel szólva – hamis próféta lenni, és azt hirdetni nagy gonoszan, hogy most már megállhatunk. Nem, a Kárpát-medence még nem az ígéret földje, de azzá tehető. Ennek egyik titka az, amit Kövér László mondott az idei Felvidéki Magyar Bálon: Hazánkat, a Kárpát-medencét nem egymással szemben harcolva, hanem egymás mellett állva kell megvédenünk. Sehová sem jutunk, a magyar nemzet testéről elszakított nemzetrészeknek sem segítünk, ha szomszédainkat legyőzni, s nem meggyőzni akarjuk. Térségünk előtt álló kihívások, akár az európai egyesülési folyamatra, akár a kontinens egészét elérő migrációs hullámra gondolok, egy táborba sodortak minket. Sokan szeretnek egy viszonylag új kifejezéssel a Kárpát-hazáról beszélni. Kulcskérdése történelemoktatásunknak, hogy beleverje legalább az új nemzedék fejébe, hogy ezt a teret, a Duna völgyének Kárpátok határolta részét, soha nem egyedül laktuk.

Magyarország a honfoglalás óta soknemzetiségű ország, amire méltán lehetünk büszkék, de csak akkor, ha tudjuk, hogy azt a többi itt élő nemzettel együtt építettük és együtt védtük meg. A XIX. és XX. század egymás ellen fordított bennünket, de a mai kihívásoknak csak akkor tudunk megfelelni, ha a szembefordulás helyett egymás mellé állva védjük közös érdekeinket. Érezhetjük, hogy a Kárpát-medence a hazánk, de csak akkor, ha tudjuk, hogy nemcsak a miénk. A szlovákoknak, horvátoknak évezredes, de a többi itt élő népnek is sok évszázados joga van hazának tekinteni ezt a teret. Olyan ez, mint egy műalkotás: egy szobor, egy festmény értéke nem csorbul, sőt nő attól, ha sokan, ha mások is szeretik. Szeressük hát közösen ezt a hazát, a Kárpátoktól le az Al-Dunáig. Együtt, hiszen véget ért a száz év magány.

Egy kormány nem tud minden feladatot magára vállalni. Nem zárhatja börtönbe azt, aki lerománozza az erdélyi magyart, aki idegennek, más nemzethez tartozónak minősítené a székelyt, aki szlováknak, tótnak mondja mindazokat, akik a Dunától északra születtek. Ahogy nem cipelheti Hágába azokat sem, akik kikergetnék Erdélyből a magyarokat. A kormány szomszédságpolitikája mellett van tere és talán pótolhatatlannak is mondható feladata a civil világnak. Félve írom le a civil szót, mert egyes, - távolról sem civil - szervezetek megpróbálják a maguk politikai gerilla tevékenysége számára lefoglalni azt. Megint Petőfivel szólva: hazugság, szemtelen hazugság. A valódi civileknek most kezdődik a munka, mert a száz év magány vége voltaképp kezdet: a normális együttélés akadályoktól még nem mentes kezdete.

Pártpolitika feletti, de nemzetpolitikai szempontból kulcsfontosságú kérdés, hogy hogyan viszonyulunk a Kárpát-medence lakóihoz. Csak akkor érezhetjük hazánknak ezt a térséget, ha földinknek tekintünk mindenkit, aki itt él, aki itt született. Lassan tíz éve törekszünk erre egy megbékélési mozgalomban, mély és nehezen gyógyuló nemzeti sebeink ellenére. Ám mozgalmunk, a Charta XXI Egyesület fel tud mutatni néhány biztató jelet. A napokban írta valaki Romániából, aki ismeri mozgalmunk erőfeszítéseit, hogy elérkezett az a pillanat, amikor a volt birodalom népeinek nem szabad tovább egymást kölcsönösen ignorálniuk, ez a birodalom (értsük e szón akár a Magyar Királyságot, akár a Monarchiát) azt a kulturális diverzitást hagyta ránk örökül, ami mindnyájunkat gazdagít, függetlenül attól, hogy "bună ziua" vagy "jó napot"- a köszöntésünk. Egy másik román ember, nagybányai "chartatársunk", felvette a magyar állampolgárságot. Miért? Az önök miniszterelnöke iránit tiszteletből. Így kapcsolódik egymáshoz szervesen a kormány politikája és a civil kapcsolatépítés.

Persze ezeknek a józan hangoknak az ereje nem olyan nagy, mint például a székelyföldi kórós feljelentgetőé, de érdemes rájuk figyelnünk. Aki ma szívén viseli a Kárpát-medence jövőjét, az keresi az elszakított nemzetrészekkel való találkozás alkalmait, baráti szálakat fűz a légiesedő határokon keresztül, erősíti a határon átnyúló kereskedelmi kapcsolatokat, és nyitott az ott élő, többséget alkotó nem magyar ajkú emberek felé is. Megtanul legalább néhány szót az ő nyelvükön is, tud köszönni és megköszönni. Hiszen véget ért a száz év magány.
Magyarország Tiszteletbeli Konzulátusa
Tiszteletbeli konzul Szentmihályi Gyula Fogadóórák, minden kedden 13.00 - 17.00 óráig 65 rue Ontario, Ouest, Montreal, QC. H2X 1Y8
Tel: 514-288-7378 Email: itt
HIVTALOS FORDÍTÓ
Érsek András
Ordre des traducteurs, terminologues et interpretes agréés du Québec , magyar, angol, francia, román
Tel: (514) 781-9768
Fax: (514) 626-0869
Email: itt
Családi Temetkezési Vállalkozó
693. Jean Talon O.
(Park Extention)
Montreal,  H3N 1N1
Tel: (514) 271-1212