Magyar Krónika
Hét híres Mária-jelenés Lourdes-tól Fatimáig
Magyar Krónika 2021. 12. 27. gondolatokSurján László
ESEMÉNYEK Tovább
GASZTRONÓMIASzoky konyhája
A MAJOMA majmok hazája Afrika, India, Dél-Amerika s a Kossuth Lajos utca. A majmot azért nevezik majomnak, mert az embert utánozza, majmolja. A majom az ember arcjátékát és mozdulatait majmolja.
hirdetés
Klikk ide
A történelem folyamán az egyház álláspontja szerint Szűz Mária többször is megjelent a híveknek, hogy az emberiség számára fontos üzeneteket adjon át, és imádkozásra szólítson fel – főként sorsdöntő időkben.
A Mária-jelenéseknek számos csoportja van a szobrok tudományosan meg nem magyarázható, véres könnyezésétől kezdve a különféle csodás eseményekig. Mi most, októberben, vagyis Szűz Mária hónapjában azokat gyűjtöttük össze, amelyek során a hit szerint – és olykor a tudomány által sem megcáfoltan – Jézus anyja jelent meg a látnokoknak vagy akár a több ezer fős tömegeknek.

A Guadalupe-i Boldogságos Szűz
A mexikói emberek, több mint két évszázad tapasztalata és kudarcai után, csakis a Guadalupei Szűzben és a Nemzeti Lottóban hisznek – írta Octavio Paz mexikói költő 1974-ben.

A spanyol ajkú amerikai országokban különös jelentéssel bír a – latin szappanoperákban is gyakran említett – Guadalupe-i Szűz és az őt ábrázoló kép, amely a Spanyolországtól függetlenné váló Mexikó vallási, nemzeti jelképévé és egész Latin-Amerika mindennapjainak részévé vált.

A hagyomány szerint 1531. december 9-én (egy évtizeddel azt követően, hogy Hernán Cortés elfoglalta az azték fővárost) egy megkeresztelt indián, bizonyos Juan Diego a mai Mexikóváros külterületén található Tepeyac-dombon egy fiatal nőt látott, aki Szűz Máriaként, az „igaz istenség anyjaként” mutatkozott be.

Az asszony navatl nyelven szólította meg a férfit, és azt kérte, hogy építsenek templomot a tiszteletére azon a helyen. A meglepett indián rögvest el is ment Juan de Zumárraga püspökhöz, aki azonban nem hitt neki, és bizonyosságot akart.
A szűz megígérte Diegónak, hogy két nap múlva megadja, amit kérnek tőle. Időközben az indián nagybátyja megbetegedett, ezért elindult, hogy papot hívjon hozzá, így nem ment vissza a dombra a szűzhöz.

A történet szerint egy nappal később, 12-én a nő azonban így is „rátalált” Diegóra, és gyengéden szemére hányta, hogy nem egyből hozzá fordult. A rokon hamarosan felépült, Mária pedig elküldte az indiánt, hogy gyűjtsön virágot.

A decemberi zimankó ellenére rózsákra bukkant, amelyeket a köpenyébe rejtve vitt a püspökhöz. Amint a tilmából a földre hullottak a szirmok, a köpeny anyagán csodás módon a Guadalupe-i Szűz – angyal tartotta félholdon álló, imádkozó – alakja jelent meg, amely máig látható. A Guadalupe név eredete egyébként vitatott.

A jelenés helyén két héttel később már fatemplom állt, a manapság évente 20 millió embert vonzó bazilika pedig 1709-re épült fel. Ebben őrzik Diego köpenyét, amely a legenda szerint már az első templomavatáskor meggyógyított egy nyílvesszővel nyakon lőtt indiánt, és máig számos megmagyarázhatatlan történet kapcsolódik hozzá.

A kép színezésének módját a tudomány egyszerűen képtelen megállapítani, ecset nyoma egyáltalán nem fedezhető fel, és az sem teljesen világos, hogyan nem porladt még szét az állítólag agávérostokból készült tilma, amelyben nem tett kárt 1791-ben a salétromsav, 1921-ben pedig egy pokolgépes robbantás sem. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a szűz szemében 13 apró alak tükröződik.
MAGYAR FŐKONZULÁTUS
Főkonzul Pritz Helga Katalin
Konzul Kovács-Szabó Timea
Cím: 1155 Metcalfe St., Suite 1504
(Sun Life Building)
Montreal, QC H3B 2V6
Telefon: 438-380-3107
E-mail: 
consulate.mte@mfa.gov.hu
Ügyfélfogadás 
Kedd: 9.00-12.00
Csütörtök: 13.00-16.00
Honlap cím: montreal.mfa.gov.hu

HIVTALOS FORDÍTÓ
Érsek András
Ordre des traducteurs, terminologues et interpretes agréés du Québec , magyar, angol, francia, román
Tel: (514) 781-9768
Fax: (514) 626-0869
Email: itt
Családi Temetkezési Vállalkozó
693. Jean Talon O.
(Park Extention)
Montreal,  H3N 1N1
Tel: (514) 271-1212