A Magyarok Világkapcsolata
 
            
t h e   h u n g a r i a n   w o r l d   c o n n e c t i o n       

FÓRUMOK  ::  HUMOR
 

Jobb késõn, mint soha
Dr. Fenyõ Pál kitüntetése

Magyar Krónika, november 18.
Miska János
Vancouver, BC.

Örömmel vettük a torontoi egyetem közlését, hogy az október végén tartandó tudományos konferencájuk alkalmával Fenyõ Pál orvoskutatót elismerõ oklevéllel jutalmazzák, a fekete himlõ– smallpox - elleni oltóanyag kidolgozásáért. Felkerestem a kutatót victoriai lakásán, s elbeszélgettünk jelentõségteljes munkájáról, s a váratlanul ért kitüntetésrõl.

- Én már huszonöt éve nyugdíjban élek – szabadkozik. – Nem is foglalkoztatott ez a dolog már évek óta. Nem olyan nagy valami – legyint. – Az ember elhivatottságból végzi a rája kiszabott feladatot.

Hogy szerénysége mennyire természetébõl fakad, akkor derül ki, amikor rájövök, hogy beszélgetésünk jó részét igyekszik személyem iránt terelni.

Az ötvenes évek végétõl, az akkoriban a Torontoi Egyetem kötelékébe tartozó Connaught Tudományos Intézetben volt kutató. (Ma francia tulajdonba került a laboratórium.) Egyik területe a fekete himlõ elleni oltóanyag modernizálása volt.

Ez a betegség már a bibliai idõk óta óriási áldozatokat vett világszerte. Kanadában is, egész indián törzseket pusztított ki. Kellõ védõanyag alkalmazásával azonban 1975-ben nemlétezõvé nyilvánították. A meglévõ védekezó oltószer százötven éve volt használatban, de a betegség gyökereiben való megsemmisítésével polcra helyezték, semmi jelentõs kutató munkát nem végeztek rajta. A hidegháború, s az egyre tért hódító terrorizmus azonban nagy aggodalmat keltett a nagyhatalmak soraiban a vegyi és biológiai vírustámadások eshetõségével kapcsolatban. Ekkor bízták meg Fenyõ Pált a fekete himlõ elleni védõoltószer tanulmányozásával. Feladata az volt, hogy kidolgozzon egy stabíl, hatékony oltóanyagot, amely elõállítható tömegében, tárolható különbözõ éghajlati övezetekben, anélkül, hogy a benne lévõ vegyi vagy biológiai anyagok elveszítenék, vagy csökkentenék hatásukat.

Kutatásai során hamarosan rájött, hogy a hagyományos oltószer sok tekintetben korlátolt sajátosságokkal rendelkezett. Elõállítása lassú és körülményes volt, tárolása, mivel a vírus csak mélyhûtéses állapotban élhet túl, a fejlõdõ trópusi országok számára elõnytelennek bizonyult. Védõhasználata is lassú és gyakorlatiatlan volt. Kiderült az is, hogy a mélyhûtéses tárolás csökkenti az oltóanyag hatásosságát is.

Munkáját nagyban elõsegítette az a tény, hogy szoros kapcsolatot tartott fenn a Világ Egészségügyi Szervezetével – World Health Organization - Washingtonban és Genfben. Kitartó munka eredményeként kidolgozta az oltóanyag módosított változatát, a Lyophilized Small Pox Vexine-t. Ennek jelentõsége az elõzõ anyag felett az, hogy tömegében gyártható, könnyen tárolható, biológiai értéke állandó, és alkalmazása meghatványozódik. Az új oltóanyagot nemrég szabadalmazták, s az egyetem és a WHO elismerõ oklevéllel jutalmazza megteremtõjét. Kissé megkésve ugyan, de még idejében!

Fenyõ Pált 1915-ben az Újvidék adta a tudományoknak. Zágrábban végezte orvosi tanulmányait, mikrobiológiában kezdte pályafutását, vírus diagnosztikai laboratorium alapításával. A nagy világégés után elhagyta az országot, s 1958-ban Torontóban telepedett le nejével és két gyermekükkel. A Connaught Intézetben kapott alkalmazást.

Nagy megbizatás fogadta mindjárt kinevezése után.
- Az ország északi részén, James Bay vidékén veszettség járvány dívott – mondja. – Egyre elhatalmasodott az eset, az eszkimó kutyák között nagy pusztítást vitt végbe. A kanadai egészségügyi szerveket eléggé felkészületlenül találta a járvány, s a szakemberek vonakodtak a beható beavatkozástól. Engem neveztek ki a munkára. Egy hatásos sejtkultúrát dolgoztam ki, s a védõltóanyagot a körzetben dolgozó állatorvosok és állatgondozók beoltására használták.

Állandó beosztása mellett konzultánsként szolgált a Világ Egészségügyi Szervezetnél. Ebben a megbizatásában a dél-amerikai földrész volt kutatási területe. Laboratóriumokat állított fel, szakemberek kiképzését, gyógyszerek eloállítását vezette.

Homlokához emeli a kezét.
- De unalmas téma ez! – mondja mosolyogva.
Huszonöt éve él nyugdíjban, háromszor utaztak Victoriába Torontóból, míg végül ezt a gyönyörû, a Juan de Fuca tengerszorosra s az Olympic hegyekre nézõ házukat megvették.
Felesége pár éve elhunyt, két gyerekük itt él a városban.

- Érdeklik magát a dalok? – kérdi váratlanul.
- Érdekelnek – mondom meglepõdve. Aztán hozzáteszem – Én mindig szerettem énekelni. Az ottawai Demmer György népdalkutató barátom nótafává nyilvánított engem.
- Ne mondja! Itt járt nálam is négy éve. Átadtam neki jó csomag anyagot. – A zongorához lép, leemel egy vaskos kötetet, a kezembe adja. Fenyõ Pál dalgyûjteménye, a Körmendy házaspár kiadásában. Belelapozok a gondosan gépelt oldalakba, sok dal ismeretlen számomra, de jó párat énekeltük otthon is, Kanadában is. Ereszkedik le a felhõ... Az ember vérét átjáró Zúg az erdõ, zúg a nádas / A fekete éjszakába’/ Három piros rózsát teszek / A szeretõm ablakába... Már dúdolom is a dallamot. A második strófánál veszem észre, hogy velem mondja. Hirtelen eltûnik közöttünk az udvariaskodó feszélyezettség, mert ilyen a magyar dal varázsa, eltünteti az éneklõk között a hivatás- és nemzedékbeli különbségérzést.

- Úgy elment a hangom! – mondja nevetve.
Elment?! Bár nekem lenne ilyen zengõ hangom 88 éves koromban!
Leinvitál a földszínti részre, leemel a polcról egy dobozkát, kivesz belõle egy hanglemezt. – Fogadja el, kedves dalaimat vettük szalagra.

Örömmel fogadom a gyûjteményt. Aztán elõkerül egy füzetecske, fedõlapján ez áll: Dalok és dallamok / Songs and Melodies, Paul Fenje. Némelyiknek a zenéjét szerezte Kis József, Ady Endre és mások költeményeire, némelyiknek a líráját is maga írta. Csodálkozzon hát az ember, hogy az oltószerek, a veszettség elleni szérumok körüli munka oly távolinak, talán unalmasnak tûnik számára?

- Jó utat kívánok Torontóba! – mondom búcsúzóul. – Lélekben ott leszünk a megtisztelõ gyülekezeten.
- Köszönöm – bólint. Aztán huncutkás mosollyal hozzá teszi: - Bánjunk csínján a riporttal. Ne vigyük túlzásba a tudósozást!
- Majd ügyelek rá – ígérem derûsen. Kezet szorítunk. Útban haza, az ablaktörlõ egyenletes ütemére dúdolom a gyujteményben látott szép népdalt: Ha én aztat tudnám, melyik úton mégy el... A négysávos forgalomban hazafelé, egészen otthonias hangulatom támad.

az oldal tetejére Impresszum | Hirdetési árak | © 2000 Magyar Krónika Rt