Horthy Miklós: A monarchia embere, az admirális kormányzó

Magyar Krónika, május 6.

Ádám Christopher

Montreál

A rendszerváltás óta nagyszámban jelent meg a magyar könyvesboltok polcán tanulmány Horthy Miklósról és a két háború közötti Magyarországról. A kilencvenes évek egyik legjelentosebb és legmérsékeltebb akadémiai jellegû kötete a tengerész kormányzóról Thomas Sakmyster terjedelmes könyve Admirális fehér lovon (Hungary's Admiral on Horseback) amely 1994-ben New Yorkban került kiadásra és magyarra is lefordították. 1990 után jelentõs mértékben nõtt az érdeklõdés a majdnem huszonötéves Horthy korszak iránt.

Az egyik legújabb életrajzot Horthyról és korszakáról Bencsik Gábor írta. Horthy Miklós, a kormányzó és kora címû kötete 2001-ben jelent meg. Célkituzése a "rokonszenv és ellenszenv eloítéletes sablonjai" törlése a Horthy korszak vonatkozású történelemírás oldalairól. Nem könnyû feladatot tûz ki maga elé Bencsik Gábor. A Horthy korszak históriográfiáját sokat homályositotta a negyven éves kommunista rendszer sokszor gyorsítéletet gyártó történetíró üzeme. Manapság pedig már nem is a régi elavult szocialista korszakból fennmaradt könyvek okoznak problémákat, hanem inkább a felbukkanó revizionista, szélsõséges politikával átitatott történetírás amely szintén nem tekinthetõ megbízható feldolgozásnak.

Bencsik életrajza Horthy 1920. március 1 kormányzói eskületételével kezdõdik és innen visszatekint Horthy családjára, illetve gyermekkorára és az I. Világ háborúban vállalt szerepére. A biográfia nagy része az 1919-1944-es korszakot tanulmányozza, azonban a szerzõ belemerül a megelõzõ idõkbe is. Horthy Miklós kormányzósága elõtti élete kevésbé tanulmányozott mint a két világháború közötti és II. Világháború alatt vállalt szerepe. Ilyen szempontból informálisnak minõsül a forrásanyagnak tekinthetõ Horthy emlékiratai is amelyek 1957-ben New Yorkban kerültek publikálásra.

Az I. Világháború a nyugati világrend és az európai élet összeomlását szülte. Magyarország és egész közép-kelet Európa sorsa teljes mértékben megváltozott a négyéves vérontásnak köszönhetõen. Ezért lehetetlen a húszas, harmincas évek, és a II. Világháborúról beszélni az elõzõ háború ismerete nélkül. Egyes történészek úgy vélik, hogy a II. Világháború csupán az elsõnek volt egy újabb „meccse”. De a kérdés továbbra fennáll: ki is felelõs az 1914-es háború kitöréséért? Bencsik szerint a döntés, hogy a monarchia megtámadja Szerbiát Bécsben született, de a budapesti kormány (Tisza István miniszterelnök kivételével aki már korábban is figyelmeztette Ferenc Józsefet) érdemben nem is ellenkezett és elfogadta a bécsi döntést. Bencsik Horthy emlékiratai nyomán arra a következtetésre jut, hogy a leendõ kormányzó már a legelején meg volt gyõzõdve arról, hogy a konfliktus világszerte kiterjed. Egyetértett a döntéssel mivel õ úgy vélte, hogy az oroszok provokálták az Osztrák-Magyar monarchiát ezért ilyen magatartást "úriember nem hagyat megtorlatlanul."

Horthy politikai tevékenysége egy régi becsület és erkölcsi kódexen alapult. Az admirális nem volt képes a XX. században élni ezért a totális háború rettentõ vérontását mellõzni kívánta amikor kapitányként szerepelt a monarchiai flotta Novara fedélzetén. Bencsik úgy véli, hogy a morális gondolkodás irányította Horthyt. Ez késõbb már nem volt megfelelõ taktika Hitlerrel és Németországgal szemben. "Magyarország hátrányára vált, hogy Horthy azt hitte, ismeri a modern háborút, pedig nem ismerte. Németország irányában is erkölcsi alapon politizált, amikor feladata annak becsapása, orránál fogva vezetése lett volna." Más európai vezetõktõl eltérõen Horthy nem kívánt új világrendet teremteni hanem sokkal inkább azt várta, hogy a hamvakból feltámad a régi világ. Thomas Sakmyster úgy véli, hogy Horthy külföldi kortársai elõtt is nyilvánvaló volt, hogy a kormányzó "nem volt képes alkalmazkodni a huszadik század realitásaihoz." Ilyen szempontból Horthy Miklós a történelem egyik tragikus alakja aki konokul ragaszkodott ahhoz amit örökre elsodort a háború.

A történészek egy véleményen vannak arról, hogy Horthy valóban anachonisztikus vezetõ volt-e. De a konszenzus itt véget is ér. Bencsik úgy véli, hogy tényleg ellentmondásos módon és sok féle képen mutatták be Magyarország kormányzóját nem csak a történészek, hanem kortársai is. "Ismerjük õt, mint udvarképes gentlemant, aki disztingváltan társalog a fõhercegekkel. De ismerjük õt kemény katonatisztként is, aki nem habozik halálos ítéletet hozni, ha úgy tartja szükségesnek. Ismerjük õt a polgári szalonok embereként, aki zongora kísérettel érzelmes dalokat énekel, vendégeit megható és humoros anekdotákkal szórakoztatja órákon át. Egyes memoárok lapjain naiv és romantikus politikai tervek lelkes kovácsolója jelenik meg, másokon viszont a realitásokkal mindig számító stratéga. Melyik hát az igazi Horthy Miklós?" Bencsik Gábor arra a következtetésre jut, hogy mindegyik elemzés tartalmaz igazságot, de a szerzõ csatlakozik a nagyjából elfogadott történelmi elemzéshez: Horthy "kissé maradi világképû, de céltudatos, önmagával békében elõ ember..."

Az 1920-as és 30-as Magyarország története a jobboldali pártok értekezésérõl szól. Valóban, a jobboldal volt az egyedüli meghatározó erõ Magyarországon. Az 1922-ben Bethlen István miniszterelnök által megkötött egyezményen keresztül újra legálisan muködõ szociáldemokraták nem rendelkeztek valódi politikai befolyással és így késõbb a szélsõjobboldal adoptált egy-két hagyományosan baloldali értéket az arisztokrácia ellen A jobboldal Magyarországon sokszínû volt és több alkalommal ellentétes jövõképeket javasoltak. Az 1920-as években, a keresztény pártokon belül ellentét volt a monarchisták, vagyis a 'kárlisták,' és azok ellen akik nem találták megfelelõnek a Habsburgok visszatérését. A legnagyobb ellentét és várható összeütközés azonban a konzervatívok és a fasiszta, illetve késõbb a nemzeti szocialista jobb között alakult ki. A konzervatív tábor legismertebb személyei Bethlen István, Teleki Pál és késõbb Kállai Miklós. Különösen Bethlen aki pragmatikus politikus volt ( és Bencsik szerint egyfajta liberális-konzervativizmus híve) reálpolitikát gyakorolt. Bethlen kiállt a Horthy-rendszer mellett az ideológiák elõtt a stabilitás megteremtése volt a legfontosabb feladat. Így Bethlen szerint maradnia kell a kormányzónak, a parlamentarizmusnak, a trianoni békeszerzõdés aláírása után a revizió híve maradt és fontos volt számára a nyugati kapcsolatok ápolása, különösen a gazdasági tekintetben.

A jobboldali politikai színkép másik oldalán voltak a radikális tömörülések. A legtekintélyesebb vezetõk Gömbös Gyula, Imrédy Béla és Szálasi Ferenc voltak. A konzervatív oldallal ellenkezõen, a radikálisok nem tartották fontosnak a parlamentáris rendszert, Magyarország felemelkedését lehetségesnek találták a nyugat segítsége nélkül és nem voltak hajlandóak egyezményeket kötni és a magyar politikai életben eltûrni sem a szociáldemokratákat sem a zsidókat. Hol helyezkedett el Horthy ezen a spektrumon? A mai történetírók leginkább úgy látják, hogy valahol a középen, a konzervatívok és a radikálisok között. Sakmyster értelmezése szerint, Horthy volt az egyedüli "prominens magyar aki vonzónak minõsült valamennyi jobboldali tömörülésnek és ezért õ volt közöttük a kapcsolat és kompromisszum." Bencsik álláspontját alátámasztja az, hogy Horthy kétszer is (1928-ban és 1935-ben) segített kibékíteni a konzervatív és radikális jobboldal legprominensebb és egymással harcoló képviselõit, Bethlent és Gömböst.

A kormányzónak és az egész rendszernek a legsúlyosabb politikai-gazdasági hibája miatt lassan, idõnként láthatatlanul a radikálisok elmarták a királyság stabilitását. Egészen 1945-ig Magyarország lényegében még feudális állam maradt ahol a vidéken a nagybirtokosok uralkodtak a parasztok felett. Érdemi földreform nem történt a Horthy rendszer alatt és a reform intézkedéseket leghangosabban a nemzeti szocialista és fasiszta pártok követelték. Így voltak képesek országszerte mozgósítani, és a népszerûségüket növelni az egyszerû parasztsággal. A nehézségeket, a társadalmi problémákat és a elégedetlenséget általában a szélsõséges pártok használják ki saját megerõsítésük érdekében. Pontosan ez történt Magyarországon ahol egyre nagyobb hatalma lett a szélsõséges oldalnak a kisközéposztály és a parasztság köreiben. A helyzet csak súlyosabbá vált azzal, hogy a hadsereg parancsnokságában nagy számban voltak a német és a fasiszta rendszer szimpatizánsai. Így Horthy Miklós és a kormány hatalma a hadsereg tisztikar felett lényegében meggyengült. A Hadsereg vezetõi, mint például Werth Henrik, nehezen tûrték a politikai megegyezéseket, kompromisszumokat és kevés türelmük volt a normális politikai folyamotokhoz

Az 1930-as évek második felében az európai helyzet lényegében megváltozott. Hitler birodalma egészen Magyarország határaihoz ért amikor 1938. március 13-án bevonult Ausztriába. Az Anschluss éreztette hatását a magyar politikában, és egyre többen tartottak attól, hogy Hitler Magyarországot is elfoglalja. Horthy azonban továbbra is hangsúlyozta, hogy Magyarország nem kötelezi el magát egyik oldal mellett sem. Sakymster idézi Horthy felindultsággal teli válaszát 1938-ban arra a kérdésre, hogy mit csinál ha Németország megtámadja Magyarországot. Horthy ezt felelte: "Az utolsó gödörig fogunk ellenük harcolni és elkezdünk egy európai háborút!"

Persze ma már tudjuk, hogy Hitler megelégedett azzal, ha a magyar kormány németbaráti politikát folytat és hogy ha gazdaságilag és hadseregével is támogatja a Führer törekvéseit. Csak éppen Horthy nem kívánta elkötelezni magát egyik oldal mellett sem és így a II. Világháború alatt folyamatosan próbálta kapcsolatait megorizni mind a németekkel mind az angolokkal. E taktika nehezen volt tartható miután 1941-ben Magyarország átengedte vonulni területén Hitler csapatait, hogy megtámadják Jugoszláviát. Ez a döntés amely Teleki Pál öngyilkosságához vezetett Magyarország Angliával való viszonyát is megnehezítette hiszen az angol kormány egyértelmûen elitélt bármilyen tervet amely a jelenlegi Jugoszlávia felszámolásához vezetne. Horthy Németországgal való együttmûködését Bencsik azzal magyarázza, hogy a kormányzó valóban mindig is affinitással volt a németek iránt és a szovjetek kommunizmusát sokkal nagyobb veszélynek tartotta mint a nemzetiszocializmust. Bencsik hangsúlyozza, hogy a német kultúra "mély hatással" volt a kormányzóra akkor is ha a nácizmussal nem értett egyet.

Kállay Miklós miniszterelnöksége alatt (1942-44) újra felbukkant az a kettõs játszma amivel Magyarország azt kívánta elérni, hogy egyszerre a németek és a szövetségesek kedvébe járjon. Erre a taktikára természetesen Bárdossy miniszterelnöksége alatt nem volt lehetõség. Ha Horthy azt hitte, hogy ez tartható stratégia volt, akkor alulbecsülte Hitlert és a nyugatot is. Hitler annyira figyelmes volt, hogy belátta a magyar kormány már nem volt beszámítható. Így 1944. március 15-én a németek megszállták Magyarországot. Kállay helyére a berlini magyar nagykövet, Sztójay Döme került. A Sztójay kormány együttmûködésével Adolf Eichmann is képes volt megkezdeni a vidéki zsidóság deportálását. Ez a folyamat gyorsiramban elkezdõdött és 1944 június végére már 400,000 zsidót hurcoltak el haláltáborokba.

Bencsik szerint Horthy részben el volt szigetelve és vissza is vonult a politikai arénából mivel õt "megviselte a németek árulása és saját tehetetlensége..." Nehéz tudni, hogy mennyit is tudott Horthy a deportálásokról, de annyi bizonyos, hallotta a nyugati és a vatikáni figyelmeztetéseket. Amikor végre meggyõzõdött arról, hogy mi megy végbe országában, és amikor megrendült a hite a németekben, így reagált a kormányzó: "ilyen disznóságot még nem látott a világ, lesz ami lesz, azonnal le kell állítani a deportálásokat." A legmeglepõbb az, hogy Eichmann és Veesenmazer tevékenységeit le is állította. Itt álljunk meg egy pillanatra és tegyük összefüggésbe Horthy döntését. Egy hetvenötéves öregemberrõl van szó, aki egy megszállás alatt lévõ ország kormányzója de aki sikeresen szembeszáll a megszálló erõkkel a zsidó kisebbség megmentése érdekében. Csak az a kérdés, hogy miért várt olyan sokáig mielõtt rászánta magát a határozott cselekvésre?

1944 október 15-én véget ért a hosszú Horthy korszak, és a nyilas puccsot követõen véget is ért a pragmatikus politizálás. Vereséget szenvedve, a kormányzó örökre búcsút vett hazájától. 1957-ben meghalt emigrációban Portugáliában, messze hazájától idegen világban. A hosszú Horthy korszak, a világháborúk közötti magyar királyság örökre eltûnt a föld színérõl.

Sok kérdés marad még válasz nélkül a Horthy korszakról. A történetírásban még nagy hiányosságok vannak. Az egész korszak ellentmondásai és komplexumai is tovább bonyolítják a helyzetet. Szerencsére ma már fennáll a lehetõség, hogy végre Horthy Miklóst úgy értelmezzük mint a magyar történelem szerves része és nem mint egy történelmi folyamattól független jelenség. Ilyen szemszögbõl állítható, hogy a Horthy korszak egy átmeneti idõszak volt a XIX. századból a XX századba, a heterogén monarchiából egy független és homogén országgá, a régi világból egy új Európába.