A Magyarok Világkapcsolata
 
            
t h e   h u n g a r i a n   w o r l d   c o n n e c t i o n       

FÓRUMOK  ::  HUMOR
 

Gyermekszáj

Magyar Krónika, szeptember 19.
Bartal Klári
Székesfehérvár

Irigylem és csodálom a gyermekeket. Igazi kis emberpalánták õk, akik komolyan veszik apró, saját szemükben óriási gondjaikat, õszinte bánatukat és ki tudják énekelni, játszani magukból mindazt, ami fáj, ami keserû és minden ilyen alkalommal túl is tudnak lépni ezeken a szomorú perceken. Megújulnak, miközben teljesen tisztában vannak azzal is, hogy gyógyszer játék, ha komolyan használ is.

kis bûbájosok - önmaguk vajákosai. Középsõ unokám a fürdõszobában ücsörögve szokta énekelve elpanaszolni a világnak (s a szellõzõ mögött figyelõ édesanyjának) aznapi világgámenési hajlandóságának okait. A dolog ezzel rendre meg is oldódik, megkönnyebbülésére, de okulására is a családnak. Okulására bizony, mert nem árt figyelni ezekre a "hangokra", s persze megszívlelni a levonható tanulságokat.

Mi tagadás, lassan szinte két évtizede, hogy hanyagolom ezt, de lányaim gyermekei újra ráébresztettek a dolog fontosságára. Amellett élvezem is az apróságok tisztaszívû kinyilatkoztatásait, kifejezésmódját és találékonyságát. Nézem, hallgatom a játékot - ha nem is vehetek mindíg részt benne. Ezen a szokatlanul forró nyáron hosszabbra nyúlnak az esti hancúrozások, nem csupán a lakásokban, de a játszótereken is.

Mi ugyan tikkadtan vonulunk a lefüggönyözött ablakok mögé, de a kicsik mindent beleadva élik a maguk mesével ötvözött világát. Kénytelen vagyok hosszúra nyúlt fülekkel álldogálni, láthatatlanul, nehogy megzavarjam õket. Öt-hat évesek futkosnak négykézláb a homokozóban. Kutyásat játszanak. Ki kezdte nem tudom, de hamarosan a két hatalmas ház összes aprósága rúgja a port, azaz homokot. Lelkesen csaholnak. A játékvezetõt egyre többen kérdik reménykedve: "Lehetek én is kutya?" Szinte tombolva ugrálnak s egy-egy ötletre úgy kacagnak, hogy még a nyáluk is csorog.

Van aki botot kap a foga közé, ketten elásnak valamit, kinézve csontnak, páran egymást kergetik. száll a homok és száll a nevetés. "Új kutya vagyok" - közli az egyik és pórázt kér egy fölényes mosolyú idõsebb nézõtõl, aki titokban sajnálja, hogy nem ereszkedhet a "taknyosok" közé. Majd macskát keresnek, akit föl lehetne ûzni a fára s ott kicsit õrizhetnék, mert egy valamirevaló ebnek azért idõnként pihennie is kell. A jó kutya dolga pedig a macskakergetés - mondják. Ezen aztán úgy nevetnek, hogy szüneteltetni kell kis idõre a "kutyásdit". Esik még néhány szó egyéb "kutya-dolog"-ról is, de a többség nem variálja. Inkább újra felvonítanak a vékony- és mélyhangú házõrzõk.

Aztán megtörik a lendület. Kicsi lány tápászkodik két lábra. Csupa könny a szeme:"Már nem akarok kutya lenni!" - panaszkodik. "Miért nem?" - csodálkoznak többen. "Mert én nem akarok úgy ugatni, ahogy ti! -hangzik a számomra is meglepõ válasz, amire hirtelen csönd támad. Ó kicsi lány, áldjon meg téged az Isten! Te nem akarod a más nótáját fújni. Neked véleményed van. Jövõ reménysége, de nagy szükséged lesz támaszra, ha ki akarod védeni az ellened irányuló támadásokat! Tisztelem az õszinteséged a bátorságod, ahogy tisztelik mostani társaid is, akik anyjuk hívó szavára most szó nélkül hazatérnek.

Én pedig megszégyenülten állok az ablaknál. Egy apró manó megleckéztetett. Napokba telik, mire megemésztem a hallottakat és bátorságot meríteka továbbihallgatódzáshoz. Kis kamaszok játszanak, elárulja õket furcsa, skálán futkosó, recsegõ hangjuk. Ez a korosztáky az ami legtávolabb áll tõlem. A tíz-tizenhárom évesek nekem nem tünnek mindíg õszintének, ellenségesek is már, a nagyobbak értelmét, tanulnivágyását pedig hiányolom náluk. Reakciójuk (kiszámíthatatlanságuk miatt) viszont különösen érdekes számomra.

Hallgatom hát õket. Egyenlõre viszolyogva, mert a beszélgetés hevében a stílus néha alpári. Fõleg ha "felnõttebbnek" akarnak látszani. Aztán ahogy belemerültek a játékba, némileg finomodik ez is. Új fiú csatlakozik a "bandához". Valamivel felhívta a vezér figyelmét, mert az megkérdi: "Mondd, te tényleg ilyenhülye vagy, vagy csak most buggyantál meg a melegtõl?" "Nem - hallom a cérnavékony hangot - én tényleg hülye vagyok, kérdezd meg a tesómat." No, szegénykém, (képzelem el a két fiútestvért), ezek aztán nem finomkodnak egymással...

S lesem a választ, a megnyugtatót, a lecsendesítõt. Leesik az állam: "Ja, miért nem mondtad ezt elõbb - akkor már rég játszhatnál velünk!" Lesz itt politikus-utánpótlás...

az oldal tetejére Impresszum | Hirdetési árak | © 2000 Magyar Krónika Rt