Hol sírjaink domborulnak

Magyar Krónika, január 24.

Benkei Ildikó

Budapest

Nincs még egy ország a világon, amelyik saját nemzetével lenne határos. Magyarország sorsa a trianoni békediktátummal megpecsételõdött. Hazánk kétharmadát elveszítettük. A szomszédos országokhoz csatolták. Aki szeretné megismerni történelmi múltunkat, felkeresni emlékhelyeinket, annak útlevelet kell váltania. A nemzet nagyjainak sírhelyei ezentúl – legalább fotókon - egy helyen, egy könyvben megtekinthetõk. A szerzõvel Benkei Ildikó beszélget.

Kapocsi György Hol sírjaink domborulnak címû könyvét a londoni Westminster Apátság ihlette. Vagy ha úgy tetszik, ezt kívánja pótolni a magyar olvasóknak. Hogyan?

17 éve annak, hogy egy nemzetközi fotópályázat díjkiosztó ünnepségére voltam hivatalos Londonban, és úgy látogattam el a Westminster Apátságba is. A belépõt Churchill síremléke fogadja, és ha tovább halad, akkor találkozhat Darwin, az író Dickens, az Afrika-utazó Livingstone és sorolhatnám még a neveket, ki mindenkinek a síremlékével. Aki pedig az angol irodalom tisztelõje, megtalálja Shakespeare-t, Kiplinget, Byront és ugyanúgy még sorolhatnám tovább a többieket. Aztán befizeti az ember a belépõ díjat, és bejut a templom nagy belsõ terébe, és ott - bocsánat a kifejezésért, de - mint egy bélyeggyûjteményben az egymás mellé felsorakoztatott bélyegek, úgy sorakoznak egymás mellett a királyok, királynõk díszes szarkofágjai. Tehát elmondhatjuk, hogy szinte az egész angol történelem ott van, egyetlenegy templomban. Valami mérhetetlen düh kerített hatalmába, és ugyanakkor egy férfiasan elfojtott sírás vasmarka is szorította a torkomat. Meg is fogalmazódott konkrétan a kérdés: és most ezek után mint magyar apa, otthon hova vihetem a fiamat? Vajon Székesfehérvárra, a török és egyéb dúlások által összekevert magyar királysírok csontjaihoz? Vagy azoknak a királyoknak a földi maradványaihoz, akik hosszú-hosszú éveken keresztül múzeumok poros polcain papírdobozban ott tárolódtak? Közben hát eltelt persze 15 év, amíg 2000-re jutottunk, és 2000 augusztusában végre úgy látszik, hogy Székesfehérváron a kialakított nemzeti emlékhelyen, a hajdani Szent István- i bazilika szomszédságában remélhetõleg most már végsõ nyughelyet nyertek ezek a csontok. De ugyanakkor az is megfogalmazódott bennem, hogy lehetséges az, hogy magyar valóságunk tragédiájaként útlevelet kell a zsebembe tenni és a fiamat külföldre kell vinni az idõközben szlovák Kosicévé változott Kassára a nagyságos Rákóczi fejedelem hamvaihoz? Vagy a romániai Gyulafehérvárra Hunyadi szarkofágjához, amirõl el kell mondani, hogy sajnos hiába élték túl a templomot pusztító tûzvészt, amikor az 1600- as években kétszer is hajdúk feldúlták a szarkofágokat, és hogy kõ kövön kívül ne maradjon, lefeszítették a fedlapokat, és a csontokat szétdobálták. Vagy menjünk Horvátországba Csáktornyára, a Zrínyiek temetkezési helyére? Egyéves nyomozás után sem tudtam legalább annyit megtudni – nemhogy fényképezni -, hogy egyáltalán megvan-e a költõ-hadvezér Zrínyi Miklós síremléke.
London után hazaérkeztem, dolgoztam, készítettem természetfotós könyveimet, de maga az élmény azt hiszem, hogy örökre belém ivódott. 1996-ban, amikor a Szülõföldünk szép határa címû könyvem felvételeit készítettem több éves munkával, természetesen Erdélybe is el kellett utaznom, és elkerülhetetlen volt, hogy a Tordai hasadék és egyéb természeti látványosságon kívül ne kérjem meg szállásadóimat kolozsvári tartózkodásom során, hogy délután menjünk ki a Házsongárdi temetõbe. Egy fotós nem fotós fényképezõgép nélkül, tehát magammal vittem a gépet, és így készült el Apáczai Csere János, Dzsida Jenõ és Kós Károly síremlékérõl néhány felvétel. Aztán az 1999-es évben én már a magyarság nevezetes fáin dolgoztam, és hát természetesen el kellett jutnom Eperjesre is a Petõfi- emlékfához, és egy nagyon aranyos, 82 éves, nyugdíjas gyógyszerész szegõdött mellém a kocsiba útitársul, hogy ne kelljen egész Eperjest végigkutatnom, hogy hol is van az az erdõ, meg hol van az az emlékfa. És amikor jöttünk visszafelé, azt mondta, hogy na, Gyurka, valamit akarok én neked mutatni. Fölkapaszkodtunk egy kis enyhe domboldalon, és a fák enyhe takarásában ott állt egy kis családi sírbolt, falán a dombormû és a felirat: Dessewffy Arisztid. Akkor döbbentem rá, hogy valójában azt hiszem, vissza kell térnünk a Westminster Apátsághoz. Elkészült A magyarság nevezetes fái címû könyv......

Ami ennek az ikertestvére, ugye?

Igen, ez lett az ikertestvére vagy inkább az édestestvére, mert amikor nyomdába került, akkor pattant ki mint egy szikra, hogy valójában most kellene megcsinálni a Westminster apátsági élménynek a hatására ezt az újabb sorozatot, amit úgy is nevezhetnék, hogy a magán, privát panteonomat, és pontosan annak a mására, mert nemcsak a mérete a könyvnek és nemcsak a terjedelme, a 112 oldal, hanem szinte belsõ szerkezete is tökéletesen hasonló. Ugyanúgy történelmi áttekintést ad, a fák esetében a hédervári Árpád-fától Arany János margitszigeti tölgyfájáig, itt, a Hol sírjaink domborulnak-ban pedig Szent István székesfehérvári szarkofágjától Kölcsey síremlékéig. A kötetet úgy szerkesztette meg, hogy jobb oldalon van a fotó, és a bal oldalon pedig valamilyen irodalmi idézet kapott helyet. A fák esetében a hozzájuk kapcsolódó történelmi személy, a valós történelmi esemény vagy a néphagyomány által õrzött történet kapcsolódik a képhez.
Itt viszont a síremlékekrõl készült felvételeket olyan irodalmi idézetek kísérik, amelyek mindig az adott személytõl származnak, és úgy is mondhatnám, hogy szellemi hagyatékuk, amelyek mind olyan erkölcsi tartást sugallnak, amely segítõje lehet az útkeresõ embernek. Szent István szarkofágjával kezdjük a könyvet, a fiához, Imre herceghez írt intelmeibõl származik az idézet. Értékvesztõ vagy értékvesztett napjainkban vagy éveinkben pont két szó került ki mottóként István intelmei-bõl, a Sis honestus!, vagyis Légy becsületes! Azt szoktam mondani, hogy amikor szomjasan az ember elérkezik egy patakhoz és rádöbben arra, hogy milyen mérhetetlenül piszkos és mocsok borítja, akkor értelemszerûen megpróbál -még ha bármilyen nehéz is - az árral szemben a forráshoz eljutni. Mert a forrásnál biztos, hogy tiszta vizet találták. Én azt hiszem, hogy Szent István intelmei-tõl kezdve Kölcsey Himnusz-áig mind olyan irodalmi idézet szerepel mellettük, amely egy erkölcsi válságban leledzõ ország vagy annak egy nagy részének útmutató lehet, a forráshoz vezetõ út lehet, illetve akik tudják ezt az utat és tudják a forrásnak mibenlétét, azokat pedig hitükben megerõsíti.

Milyen állapotban találta nemzeti sírhelyeinket?

Meg kell mondanom, hogy például a Fiumei úti sírkertben nagyon szép állapotban láttam - valószínûleg az elõzõ évben restaurálták Kossuth mauzóleumát. A fényképezést megelõzõen készült el a Batthyány-mauzóleumnak rendbetétele. Ez október 6-ára készült akkor el, és mindjárt aznap délután, a megemlékezést követõen mentem én ki fényképezni. Van olyan síremlékünk, amelyik nagyon elhagyatottan áll. Van olyan is - és nem kis szívfájdalmam -, például Rákóczi szarkofágja, amelyrõl az eddigi gyakorlattól eltérõen, a felvételt nem én készítettem. Elutaztam Kassára, és nemhogy fényképezni, de látni sem volt alkalmam a dongaboltozásos kriptában Rákóczinak és társainak szarkofágját. Egyszerûen a templomban egy magyar felirat nincs, hogy ki van itt, tehát ha valaki teljesen véletlenül és nem tudatosan megy oda, tudva, hogy ki van ott, akkor egyszerûen tudomást sem szerez róla.

Mi lesz a sorozat következõ darabja?