A Magyarok Világkapcsolata
 
            
t h e   h u n g a r i a n   w o r l d   c o n n e c t i o n       

FÓRUMOK  ::  HUMOR
 

Egy megsárgult imakönyv, emlékezet és történelmi rekord

Magyar Krónika, február 7.
Ádám Christopher
Montreál

Dobozok teli vaskos, keményborítós könyvek közül váratlanul került elő egy megsárgult és rossz állapotban lévő barna könyvecske, egy imakönyv. A sűrűn nyomtatott lapok már estek ki a könyvből és a már ragasztószalaggal összekötözött oldalak is kezdtek szétesni. Első ránézésre semmi különöset nem lehetett volna megjegyezni, de közelebbről már láttam, hogy ez a könyv 1957 januárjában, Montreálban jelent meg és a magyar menekültek számára nyomtatták. A történelmi összefüggésben már egyre értékesebbé vált a jelentéktelen füzet.

A sárgult lapokat forgatva kiderült, hogy az iratot a Société St.-Jean-Baptiste nyomtatta magyar nyelven, részben azért, hogy "nos fréres Hongrois du Canada" (kanadai magyar testvéreink) sikeresen beilleszkedjenek a kanadai és Québec tartományi katolikus életbe, valamint, hogy hasznos, illetve praktikus tanácsokat és "útbaigazítást" nyújtsanak a nagyszámban érkező menekülteknek. A St.-Jean Baptiste Társaság, amely az un. québeci "Csendes Forradalom" után már egyre inkább a francia-kanadai nacionalizmus felé hajlott, nem jelentéktelen missziót láthatott az új kanadai-magyarokban és nagy hangsúlyt helyezett a katolikus élet folytatására az új otthonban is. A 100 spirituális jellegű oldal imákat és énekeket tartalmaz, de ezután észrevehetően megváltozik a téma és immár a földi ügyekkel foglalkozik.

Négy parancsolattal az "új életet kezdőknek" azt tanácsolják, hogy mindenképpen jelentkezzenek a legközelebbi plébániánál, és annak iskoláinak adakozzanak nagylelkűen, rendszeresen vegyenek részt a Szentmisén, (akkor is, ha franciául vagy angolul van) és mindenképpen utasítsák vissza a Kanadában nagyszámban muködő "erőszakos" más felekezeteket és azoknak nyomtatványait égessék el azonnal, tétovázás nélkül. Úgy tűnik, hogy a könyv írói attól tartottak, hogy a több tízezer magyar kiesik az Egyházból és talán még drasztikusabb esetben egy más vallási közösség becsalogatja őket. Ezért az imakönyvből 12,000 ingyenes példányt osztogattak.

A XXI. században ez a jelentéktelennek tűnő füzet a történelmi rekord része. Arra derít fényt, hogy hogyan viszonyultak a katolikus francia-kanadaiak az új emigránsokhoz és hogy milyen formában látták ennek a kelet-európai csoportnak beilleszkedését a befogadó országban. Továbbá a nyomtatvány arra is rámutat, hogy még az ötvenes években milyen közös értékrend köré kongregált a québeci társadalom és hogy mára a társadalom milyen mértékben változott.
A történetnek van egy másik oldala is, amelyet magyar szemszögből nézünk. A menekült magyarok hogyan helyezték el a diaszporában lévő magyar közösségek pilléreit egy idegen, messzi és talán intimidáló országban? Ezt az információt talán legjobban fennmaradt memoárokból, jubileumi kiadványokból és ahol lehet, még élő, a történet aktív résztvevőitől lehet összegyűjteni.

A történet persze nem 1957-ben kezdődik, hanem még a második világháború előtt, amikor a huszas évek végén Magyarországról számottevő bevándorlási hullám érkezett Montreálba. Ez a korszak kissé homályossá vált és inkább a távoli múltban foglal helyet, hiszen a jelentősebb, 1956 utáni emigrációs hullám és a közösség ezt követő átalakulásának árnyéka borult reá. De manapság népszerű lett a jubileumi ünneplés és a mindig ott rejtőzködő feledés veszélye ellen a gyökerek utáni kutatás és tárgyak gyűjtögetése a modern kultúrában központi szerepet játszik.

A huszas évek második felében helyezték el a helyi magyar közösség alapköveit és így talán már érthető, hogy miért van az a jelenség, hogy napjainkban több intézmény ünnepli egyszerre 75 éves jubileumi évfordulóját. 2002-ben az Első Magyar Református Egyházközség és a Hungaria Társadalmi Klub tartott megemlékező programot. Idén pedig a Magyarok Nagyasszonya Egyházközség tekint vissza a 75 éves múltra, hiszen 1928-ban hangzott el Montreálban először magyar katolikus közösségen belül a Szentmise. Ezeket a kezdeti éveket kutatni mindenekelõtt az 1978-ban nyomtatott 50. Jubileumi ünnepekre kiadott évkönyv segítségével lehetséges.

Megmaradt fényképek, kiadatlan archivumi dokumentumok és még akár egy rongyos imakönyv is forrásanyagként rendkívül fontos helyet foglal el a történelmi feljegyzésekben. H.V. Nelles történész is ezt tapasztalta, amikor The Art of Nation-Building című munkájában azt kutatta, hogy 1908-ban milyen programokon és nyílvános rendezvényeken keresztül emlékeztek meg Québec város 300 éves jubileumáról. Nelles ezt a tanulmányát egy fiatal lánynak emlék-dobozával kezdi, amely tele van írásokkal, fényképekkel, korabeli hírdetésekkel és jegyzetekkel. Tehát a történetet egy különös szemszögből tekintjük-- egy fiatal lány meséli el az olvasónak, hogy milyen mély nyomot hagyott benne az 1908-as nagyszabású megemlékezés.

Manapság állandóan harcolunk a feledés ellen és ezért van egyre több jubileumi ünnepség és emiatt gyűjtögetünk és értékelünk egyre jobban jelentéktelennek tűnő tárgyakat a múltból. Lehet, hogy az iskolai történelem órák nem túlságosan népszerűek, de az egyéni és közösségen belül történő visszaemlékezés (egy fajta populista, vagy "néptörténelem") fontos helyet foglal el a társadalomban. A történelemből szertartás lesz, hol egyszer tüzeket gyújtunk, amelynek lángjai, fényei és melege biztosít a feledés ellen, máskor pedig egyszerűen elsárgult fekete-fehér fényképeket kutatunk elő és keretezünk be először több évtized után.

Emlékezetünk szelektív természetű—arról, amirol inkább nem emlékezünk, azt nyomban ki is töröljük a múltból. Iyen formában a történelem leginkább egy válogatás, amely egy társadalom jelenlegi értékeit tükrözi. Így emlékezhetünk meg Henri Gaboury papról, aki a magyar katolikus közösséget irányította a harmincas évek elején és akiről tudjuk, hogy esténként hosszú órákat töltött a magyar nyelv elsajátítása érdekében. Ezért van az, hogy a történelemben kutatunk olyan értékek után, amelyek ma is fontosak számunkra és amely iránytűként szerepel a jelenben.

Akár egy képeslap, akár egy memoár vagy akár egy dobozok alatt régelfelejtett imakönyv megengedi, hogy a homályos, közös múltból egy szelektív képet alkossunk. Azt, amit pedig nem találunk meg, vagy az a történet, amelyről inkább kollektívan nem emlékezünk, azt pedig örök sötét feledésre ítéljük.

az oldal tetejére Impresszum | Hirdetési árak | © 2000 Magyar Krónika Rt