Aranykor-e az öregség?

Magyar Krónika, augusztus 19.

Bencsics Klára

Montreál

És az ember szíve erõsebben dobog , ha a lépcsõn felszalad, kevesebbet alszik, és elõfordult már, hogy kórházba kellett mennie. Ez fáj, az fáj, majd az orvos figyelmeztet erre, arra: „Jobb, ha ezt csinálja; szokjon le a dohányzásról, és semmi alkohol. Az nem ajánlatos, vigyázni kell; jobb, ha lefogy egy kicsit; .itt van néhány tabletta..." Eltelik így 10-20 év (úgy repül az idõ, mint a pillanat!).

Azután jönnek a 80-as évek, nehezebb már a napi ellátás, a munka, a séta is rövidül! Így megy ez szép lassan, fokozatosan, de biztosan!
Márai Sándor írta egyik Naplójában: "A fiatalság mindig királyi, az öregség mindig koldus!"
Sajnos az idõ nem áll meg! Mindenki megöregszik egyszer, de mit tudunk mi tenni azért, hogy frissek maradjunk szellemileg és fizikailag?
Szerintem a legfontosabb a hozzáállás a dologhoz! Mindenki tudja, hogy az évek múlnak, de a legfontosabb az, hogy hogyan!

Ebben édesanyám a szakértõ, mert ha a koráról volt szó, mindig ezt válaszolta: Már ennyi vagyok? NEM IS ÉRZEM! Vagy „Nem az én érdemem!"
Mint mondjak? 87 éves koráig gondozta béna nõvéremet, akit azután eltemetett! 90 éves volt, amikor kórházba járt látogatni apámat, 5 ÉVIG látogatta! Apám halála után önkéntesnek jelentkezett a kórházba, hogy a többi magyart látogassa! 99 éves koráig élt egyedül lakásában, csak én jártam hozzá naponta segíteni! Olyan elfoglalt volt egész életében, hogy soha nem gondolt magára! Talán, mély ás gyermeki hite vitte „diadalmasan"1O3 éven keresztül, mely megnyilvánult egyszerû imájában és most is ha fél valamitõl állandóan ismétel,ami pedig igy szól: „Krisztus keresztje az én pajzsom, nem lesz nékem semmi bajom!"

Sok idõs embert ismerek, akik ma is tele vannak érdeklõdéssel és aktivitással! Balogh Zsófi néni például a Magyar Otthonban, olyan csörögét süt még ma is, késõi 90-es éveiben, hogy csak na! Vagy az a 80 éves hölgy, aki még ma is kurzusokat vesz a McGill egyetemen! Vagy az, aki fest, rajzol eladásra magányában! Van, aki 89 évesen emlékiratait írja, más a családfáját kutatja, így sorolhatnám még tovább!
Tizenhat éve foglalkozom az öregedéssel, az öreg korral.

Anyámtól származik ez az aranymondás is: "Az öregség nem „fun", Klári!"
Mennyire igaza volt ebben! Most már négy éve õ is „nursing homeban" él (ez a szó a szótár szerint szanatórium, ami nem ugyanaz), naponta járok hozzá, a vacsoránál segítek, a kertbe viszem, ha szép idõ van. Igyekezem pótolni az elveszett otthont, a családot, és a szokásokat.
Sokan beteszik az idõs szülõt egy intézménybe és mint aki jól végezte dolgát, feléje se néznek., talán egy évben 2-3-szor meglátogatják, hiszen: "Kitûnõen ellátják anyját, apját!" Nincs már több probléma vele! Ismerek olyan egészséges férfit, 70-es éveiben, aki nagyot hall ugyan, de más baja nincs, a felesége bent van, tehát a gyerekei úgy látták jónak, hogy az apjuknak is ott a helye!
Ahol anyám él, modern az épület, kedves a szobája, ablakából a Westmountra lát, a kert is szép virágokkal van tele, mégis négy év után is „haza" akar menni! Miért?
Mert az ember csak a saját otthonában lehet önálló!

Az elmúlt hét óta az én házam is üres lett: házigazdámék 55 év után elhagyták házukat, otthonukat, egy „rezidenciába" költöztek. A helyet a rokonság találta és ide az unokahúguk fia költözik be.
Tudom, hogy mindkettõ elmúlt már 86 éves, a hölgynek a szeme, lába nem jó , az öregúrnak a memóriája romlott meg. De mégis, egy életet töltöttek itt el és ki csodálja majd meg az öreg fényképeit az íróasztalán!
Még ami nagyon fontos az öregsében, a sok jó barát. Több ismerõsöm van, aki bizony idõs korára egyedül maradt és barátai törõdnek vele. Az egykorú barát, sokkal jobban megérti az ember problémáját, mint a távol élõ gyerek, gyakran hívják egymást ami a magányukon segít.
Aztán van még egy dolog: a fizikai aktivitás! Ismerek idõs embereket, akik úsznak, utaznak, bicikliznek szívmûtét után is, késõi 80-as éveikben is! Aktívan kell élni és ha más nincs, önkéntes munkát kell vállalni!
Egy csütörtökön az autóbuszra felszállt három nagyon idõs hölgy, egyiküknek átadtam a helyem. Beszédbe elegyedtünk és mesélte, hogy az elfekvõ kórházba mennek, ahol a bentlakókkal bridzseznek minden csütörtökön! Milyen véletlen mondtam, én is bridzsezem ezen a napon a Foyer Hongrois-ban, már 21 éve!

Az öregség, legyünk õszinték, bizony nem mindig aranykor, akárki is mondja! Isten kegyelmén és rajtunk múlik, hogy milyenné válik!