A Magyarok Világkapcsolata
 
            
t h e   h u n g a r i a n   w o r l d   c o n n e c t i o n       

FÓRUMOK  ::  HUMOR
 

Álmaikban Amerika


Ezerszáz dolláros kölcsön és némi szerencse a követségen: ennyi a recept azoknak az egyetemistáknak, akik el akarnak jutni Amerikába. Több ezren vannak, akik idén szerencsét próbáltak, és sokuknak sikerült néhány ezer dollárral gazdagabban hazatérni. Igaz, az Újvilágból nem sokat láttak, mert a napi tizenhárom órás munka mellett erre nem maradt idejük. Diákmunka, óránkét hat és fél dollárért.

Magyar Krónika, szeptember 27.
Lukács Csaba
 

Ocean City az amerikai fõváros lakóinak kedvelt tengerparti üdülõhelye. Aki nem a legnagyobb csúcsforgalomba indul, annak három órát kell autóznia a városkáig, amelyben méregdrágán adnak mindent, mégis tömve van turistákkal. A parton ezernyi módon lehet a pénz költeni „a Speed Worldben például tucatnyi pályán lehet robogni a gokart-szerû kisautókkal. A leleményes vállalkozó megcsinálta kicsiben az amerikaik kedvenc autóversenyét, a Nascart és az Európában jóval népszerûbb Forma 1-et is. Utóbbinál már komoly sebességgel lehet hajtani az autót, igaz csak azoknak, akik rendelkeznek jármûvezetõi engedéllyel. A parkban nepáli és székelyudvarhelyi egyetemisták dolgoznak, egyen-mosollyal az arcukon tuszkolva be a kövér turistákat a pöttömnyi jármûvekbe. Biztonsági öv fel, egy „no bumping” (ne ütközzön - a szerk.) figyelmeztetés, aztán három perc szünet, majd minden kezdõdik elölrõl.

Naponta tizenhárom-tizennégy órán át, hat és fél dolláros órabér ellenében.
Reggeltõl estig a tûzõ napon, óriási páratartalom mellett és harminc fok fölötti hõmérsékleten.

Fecsõ András korábban soha nem járt Amerikában, sõt, még repülõn sem ült. Harmadéves a marosvásárhelyi egyetem orvosi karán. A barátaitól hallotta, hogy van egy lehetõség eljutni álmai földjére, csak ezeregyszáz dollárnyi készpénzt kell befizetni és kitölteni egy kérdõívet. Aztán várni és reménykedni, az amerikai követségen ugyanis szigorúan utána néztek, hogy valódiak-e az adatok. Kiszûrték az elsõ- és az utolsó éves hallgatókat is, mivel náluk nagyobb a kockázat, hogy a négyhónapos diákvízum lejárta után sem térnek haza, megpróbálva illegálisan munkát vállalni az Újvilágban.
András az interneten próbált munkát keresni magának, de nem járt sikerrel. Erre a munkalehetõségre egy barátja bukkant és társakat keresett magának. Kijöttek, felvették õket, sikerült lakást is találniuk.
- A leves hiányzik a legjobban” meséli -, amióta otthonról eljöttem, azóta nem ettem.

Nagyon hiányzik az otthoni kaja, az itteni nem ízlik, az elsõ napokban rosszul is voltam. Igaz, itt is lehet kapni európai ételeket, de az jóval drágább, így nem engedhetem meg magamnak. Többnyire pizzát eszünk, vagy gyorsbüfékbe megyünk, mert azok a legolcsóbbak.

- Mi a baj ezekkel? Erdélyben a fiatalok nagy része erre vágyik.


Az lehet, én is így voltam vele. de négy hónap után azt mondom: ha egyszer hazajutok, többet soha nem megyek gyorsétterembe.
-És miért nem fõztök magatoknak? Az alapélelmiszerek olcsók.
- Hetente hét napot dolgozunk, hétköznapokon tizenhárom és fél órát, szombat-vasárnap pedig tizennégy és felet. Éjjel egyre érünk haza, alig várjuk, hogy belezuhanjunk az ágyba. Nincs szabadnap, én például június tizenötödikétõl itt vagyok, de eddig csak egyszer tudtam elmenni a szomszédtelepülésre, egyszer pedig mivel esõben nem szabad a pályára engedni a vendégeket hamarabb elengedtek, így kicsit jobban körül tudtam nézni a városban. Olyan hét is volt, hogy kilencvenöt órát dolgoztam.

A vidámparkok és a vendéglátóipar mellett a kis boltok is szívesen alkalmaznak a nyári szezonra külföldi diákot. Itt a tulajtól függ, hogy mennyit kell dolgozni. Néha az is megesik, hogy elég a napi nyolc óra – igaz, akkor a pénz is kevesebb. A bérek óránként hat dollártól indulnak, ám egy nagyobb forgalmú helyen pincéreskedõ diák a napi százötven dollárt is megkeresheti. Ez persze ritka, de az egyetemista legendáriumban olyan történet is van, amelyben dúsgazdag férjet is kifogott magának az idénymunkára ideérkezõ szõke medika. Az udvarhelyi fiúk tizenketten laknak egy konténerházban, melyet András óriási szerencsével - kilencezer dollárért kapott meg az egész szezonra. És ebbõl ezret visszaadnak, ha nincs törés, mesélik a pöttömnyi elõtérben, mert csak ott lehet leülni. A három hálószoba és a nappali ugyanis tele van ágyakkal. De mindenkinek van saját ágya és senkinek sem kell a földön aludnia ebben a mûfajban ez jelentõs eredmény, miként az is említésre méltó, hogy van mosógépük és telefonjuk is. No meg két mosdó, külön a fiúknak és a lányoknak.

Aki végigrobotoltja a június elejétõl szeptember végéig tartó vízumidot, az nem sokat lát Amerikából, de a kölcsön visszafizetése után is megmarad négy- ötezer dollárja. Ez óriási pénz, hiszen Erdélyben az átlagkereset nem éri el a hetven dollárt. Sokan azért nem jutnak el Amerikába, mert a feltételeknek eleget tesznek ugyan, de az egész rokonságtól sem sikerült az ezerszáz dolláros beugrót összeszedni.


A diákok toborzását vegyes vállalatok végzik. A CCUSA-nek például Budapesten és Kolozsvárott is van irodája. Mike Michell magyarországi vezetõ szerint idén õk kétszáz diák kiutazását szervezték meg programonként. Az egyik lehetõség a táborozás. Ilyenkor kilenc hétig amerikai diákokra kell felügyelni, vagy õket kiszolgálni a különféle táborhelyeken, aztán a megszerzett pénzbõl szabadon lehet utazni az államokban. A másik a diákmunka, amikor a jelölt maga keresi meg a munkahelyét és maga dönti el, hogy végigdolgozza-e a teljes idõszakot vagy költ is a megkeresett pénzbõl. Az irodavezetõ szerint nekik nagyon jó a statisztikájuk, tavaly ugyanis csak hat-hét diák döntött úgy, hogy nem jön haza a négy hónapos vízum lejárta elõtt.


A kaliforniai cég hat éve Romániából is juttat ki diákokat Amerikába. Az ország bukaresti nagykövetsége idén ugyanúgy, mint tavaly - ezer helyet engedélyezett számukra, ám ennek sokszorosára lett volna igény.
A jelentkezõk korhatára huszonhat év, és nem örülnek az elsõ és az utolsó éves diákoknak. A kiközvetítés díja ezerszáz dollár, ha õk keresik a munkát, ezt azonban nem kötelezõ elfogadni. Ez az összeg a repülõjegyet és a vízumdíjat is tartalmazza. A jelentkezõnek felvételi beszélgetésen kell részt vennie, ahol az angoltudását is megvizsgálják a minimális szint az, „hogy ne tudják õket eladni,” de a középfok az ideális.

Azt már a diákoktól tudom, hogy sokan elõre betanulják a típuskérdésekre adható típusválaszokat, és bár kiválóan el tudják mondani angolul, hogy mi volt életük legnagyobb élménye és milyennek képzelik el a világot ötven év múlva, ám pár nappal késõbb a repülõtéren mégsem tudják megkérdezni, hogy merre találják a mosdót. Sokunknak van itt szóvivõje - mondják viccesen jelezve, hogy gyakran csapatokba rendezõdnek a gyengébben kommunikálók a jobb angolosokkal, megnövelve így a munkaszerzési esélyeket.

A romániai diákközvetítõ cégek a szülõkkel közjegyzõ által láttamozott okmányt iratnak alá, melyben vállalják, hogy ha a gyerek nem jön haza idõben, ötezer kétszáz dolláros büntetést fizetnek. Ennek ellenére is maradnak kint diákok. A követség idéntõl nagyon megszigorította az ellenõrzést, kiszûrték a hamis diákigazolványokat és sok esetben utána néztek a szülõi háttérnek is. Aki hamis adatot irt be vagy hibásan töltötte ki a kérdõívet, annak kérvényét magyarázat nélkül elutasították.

A Spirit Exchange kolozsvári cég nyilvántartása szerint nyolc százalék alatt van a kintmaradók aránya, annak köszönhetõen, hogy erõsen szelektálnak a jelentkezõk között. „Mi olyan embereket küldünk ki, akik másként gondolkodnak, mint az átlag” - mondja Kovács Béla cégvezetõ. Õk csak az erdélyi egyetemi központokból jelentkezõket fogadják, és közülük is szívesebben a magyarokat, mert a többi román egyetemi városból rosszabb a statisztika. Az udvarhelyi gyerekek október elején érkeznek haza. András egyetemérõl eljött a fél évfolyam, zömében magyar diákok. A program nélkül egyikük sem tudott volna átjutni az óceánon, a következõ tanévben elkölthetõ pár ezer dolláros zsebpénzrõl pedig nem is álmodhattak volna. Azt állítják, hogy nem csalódtak: korábban itt járt társaiktól elõre tudták, hogy kemény munka vár rájuk. Ugyanannyit keresnek, mint a hasonló munkát végzõ helyiek igaz, a helyiek csak a legritkább esetben vállalnak hasonló munkát.

Éjjel fél kettõ, méregdrága európai sört szorongatva ülünk az udvarhelyi diákokkal a konténerházban. Koppan be a szemük az álmosságtól és reggel korán kell kelniük. Ha szórakozni akarnak, vagy ismerkedni az itteni élettel, azt csak a pihenés rovására tehetik. - Álmaimban Amerika mondja egyikük és lefekszik.
Még harminc napja van a következõ levesig.

az oldal tetejére Impresszum | Hirdetési árak | © 2000 Magyar Krónika Rt