A Magyarok Világkapcsolata
 
            
t h e   h u n g a r i a n   w o r l d   c o n n e c t i o n       

FÓRUMOK  ::  HUMOR
 

A tömeg felfalja a demokráciát

A huszadik században korábban Ortega y Gasset, később az amerikai Riesmann és MacLuhan, a magyar gondolkodók közül pedig Padányi Viktor mondott érvényeset a tömegről, mint a huszadik század történelemformáló jelenségéről.

Megjelent:
a Magyar Forum - Irodalmi, Társadalmi Kulturális és Politikai Folyóirat havilapban 1995-ben.

A másik, amely filozófiai probléma is, az emberek egy nagy csoportjának a minoségi meghatározása s egyben szembeállítása más minőségű csoportokkal. Szellemi értékről, képességekről, erkölcsről és a társadalomban, a munkamegosztásban elfoglalt helyről van szó ebben a tömegfogalomban. A tömeg ebben az értelemben a legkevésbé önálló emberek csoportja, azok, akiket vezetni kell, mert maguk is igényt tartanak rá. Közös jellemzőjük, hogy hasonlítani akarnak egymásra. Ez a tömeg mindig mindenütt jelen van, mindig s minden ellenére vagy érte történik, hol a kegyeit keresik, hol irtják. A huszadik században szinte minden körülötte forog. Ha magáévá tesz egy akaratot, akár őrületet, félelmetessé válik, épít és rombol, ha kilúgozzák és megtörik, sivárrá és beteggé válik a társadalom, amelyben él.


Reismann szerint a huszadik század tömege, elsősorban az amerikai társadalomé úgynevezett „kívülről vezérelt” ember, akit a tömegkultúra, a reklámok és a hagyományos keretek felbomlása nyomán kialakult elidegenedés, elszemélytelenedés tart össze, tesz meg „fogyasztói emberré”, akinek alkotói tevékenysége kimerül a kívülről kondicionált reflexekben, a vásárlásban, a fogyasztásban. Ez a tömeg aránylag jámbor, aránylag elégedett, mivel a fogyasztás sikerélménye, lelkében apái nyomorával, küzdelmeivel állítódik szembe. Ehhez a tömegemberhez tömegtermelés, túlkínálat, viszonylagos jólét kell, olyan gazdaság, amely éppen a fogyasztásra van alapozva.Marshall MacLuhan ehhez a televízió tudatromboló, az egész gondolkozást elsekélyesítő és megváltoztató hatását írta hozzá. A tömeget a tévé nemcsak irányítja, hanem már helyette gondolkozik. Előbb felteszi a sekélyes kérdéseket és meg is adja rájuk a választ, és közben elhiteti fogyasztójával, hogy ő maga alkotta meg ezeket a véleményeket. S minthogy az ember nem tud hősök, vagy példaképek - elit - nélkül élni, a tévé megteremti számára a hősöket. A sztárok, a ring, a kosárlabdapálya, az autóverseny hősei a tévékben születnek, együtt a politikusokkal, a vezetőkkel.


Ez az ember már egy pillanatig sincs egyedül hagyva, mert már nem is lehet magára bízni. Nem tud mit kezdeni magával, s ha ráébred végtelen ürességére, bele is halhat szorongásaiba. Kicsiny gyermekkora óta táplálják agyába a pótlékokat, a kliséket, a címkéket és az árukat, amelyeknek elfogyasztása és birtoklása által értékes, sot kijelölt hoseihez méltónak érezheti magát. Ha egy pillanatra kihagyna a betáplálás, rájönne, hogy csak a tömeg egy szürke, értéktelen tagja, aki azért van, hogy fogyasszon. Ez az ember nem ismeri a magányos tűnődés, az olvasás, a séta fogalmát, nem tud énekelni, csak hallgatja a rárobbantott zenét és mindig fogyaszt valamit. Ha lehet egyszerre minden érzékszervével. Tévénézés közben rág és iszik, szeretkezés közben tévét néz.


A fentebb vázlatosan és csak színfoltokkal jellemzett tömegembert a háború utáni fejlődés, a bőség állította elő a jóléti társadalmakban, elsősorban Amerikában, s úgy adta el az egész világon, mint a demokrácia legtökéletesebb megjelenési formáját. Egyáltalán: mint demokráciát. S kétségtelen, hogy ez a tömeg ma is a demokrácia letéteményesének hiszi magát. Igaz, a századvég óriási repedéseket teremtett ezen a végtelenül kényelmes öntudaton. Mindinkább kilátszik az egésznek végtelen üressége.
Az ideális demokráciában - néhány helyen azért megközelítették ezt a társadalmat a nép szabad akaratából választott akármilyen származású legjobbak vezetik, mert a nép van annyira okos, hogy felismerje saját érdekeit. Nyilván a legjobbakat teszi a legfontosabb helyekre. Az egyenlőségbe belerészegített tömegember éppen ezt a természetes kiválasztódást szünteti meg és teszi ezzel a maga számára is lakhatatlanná saját társadalmát.


Ezek a gondolatmenetek valamennyien a század közepe táján keletkeztek. Bizonyítható anyagként akkor a két világháború és a hidegháború körülményei közepette kifejlődő, hatalmas anyagi fellendülést is hozó európai és észak-amerikai társadalom jelenségei álltak rendelkezésre, valamint a szovjet rendszer. Most, a századvég történetírója számára mindez már nemcsak oka a mai képtelenségeknek, nemcsak az egyszerűen idevezető út, hanem annak a társadalomnak és annak a világhelyzetnek az alapja, amelyben élünk. Minden megváltozott és semmi sem változott meg.

Először is a tömeg

A tömeg van, uralkodik, hatalma kisebbnek látszik, vadsága elmúlt, mint egy vörheny, s mégis többet gyilkol, mint valaha.
Ami szembetűnik, az a tömeg homogenizálódása. A fogyasztói tömeg és a bolsevizmus által kitermelt tömegember közeledett egymáshoz. A keleti tömegember lemondott a forradalomról és nyugati tömegember akar lenni. Átveszi annak szokásait, megissza Coca-Coláját és felhúzza farmernadrágját. A nyugati tömegember, miután hazájában már lemondott arról, hogy értékeket képviseljen és terjesszen, tudomásul vette, hogy kultúrája, államformája, demokráciája impotens és nem szolgál mintául a világ más népei számára. A nyugati tömegember elfogadja, hogy őt ki kell szolgálni és kondicionált igénytelenségét világszerte el kell terjeszteni, mert az új liberális világrend vele együtt, igénytelenségével bélelve a történelem vége.


A természetes kiválasztódást a szolgai megbízhatóság követelményével, a beilleszkedési követelmények alantasságával cserélik fel, s ezzel a vezetést alkalmatlanok kezébe adják. Megszunik az elit, mint olyan. Pontosabban nem szűnik meg létezni, mert az ember, a gének, az örökkön termő emberi agy és lélek elnyomva és bezárva is létrehozza, egymásba csókolja és megszüli a maga kiválóságait, ezek azonban itt háttérbe szorulva, illegalitásban vannak és véletlenszeruen jutnak szóhoz a vezetésben. A társadalomnak a huszadik század végén voltaképpennincs minőségi vezetősége.


Egyáltalán nem tekinthetjük véletlennek, hogy a századvégnek nincs összefoglaló jelentoségu írója, filozófusa, nincs nagy alkotás már a művészetek egyik ágában sem. A csodák Európán kívül termenek. (Nem tudjuk mi van Kínában, Japánban.) Az európai kultúra nem teremt sorsfordítókat. Még a legjobbnak elismert politikusok is megkínlódnak egy választási győzelemért, és ez minden erejüket kiveszi. Sorsuk a tömeg kezében van.


Ámde egy-két kisebb államtól eltekintve mindenütt a tömegember kiszolgálása folyik, és liberális állam eloször hagyja a televízió és a nagy monopóliumok kereskedelmi igényei által, a tömegkultúra igénytelensége által igénytelenné, nemzetietlenné és ugyanakkor a hamis demokrácia hamis képzetével követelozové és belátástalanná tenni a tömeget, hogy aztán a választásokon ennek a képzelőerő és értékek utáni vágyak nélkül élő tömegnek keresse a bizalmát. Így végül is az elitet, az értelmes célokat, a közösség értelmes vezetését áldozza fel. A tömeg igénytelensége uralkodik. A fogyasztás szent, a fogyasztás nem csorbulhat. A természet tönkremehet, az állam idegenek martaléka lehet, a tömegtől nem lehet sem áldozatot, sem értelmes gondolkodást, jövot szolgáló tevékenységet kérni. A kényelem mindenekfelett. A világot néhány multinacionális konszern és bank irányítja. Ezek számára csak a vásárlók mennyisége létezik, valamint a nyilvántartott hitelkártyáké. A fogyasztói társadalom azzal nyert a bolsevistával szemben - többek között persze -, hogy jobban el tudta takarni a valódi hatalombirtokosokat, mert vásárlási lázban égő, állandóan „Sale”-ek után kajtató ember elégedetlensége nem párosul az éhező rosztovi tömegember átható pillantásával, elégedetlenségével. A tömegember itt is, ott is elégedetlen, de nem egyformán. Csak az a közös bennük, hogy végeredményben mindegyik saját elitjével elégedetlen.


Mit értünk eliten?


Ezen a ponton ennek megvallása nélkül nem mehetünk tovább. Korunk keserű tapasztalata, hogy két elit van. Az egyik az eszményi, amelyik ugyan komoly és értékes elitemberekből áll, de nincs abban a helyzetben, amiben képességei szerint lennie kellene, a másik pedig a létező elit, úgyis mint létezo szocializmus. Ez azokból áll, akik sikeresen feltornászták magukat. Kétségtelen, hogy még a legádázabb és legkorruptabb szocializmusban is vannak köztük valódiak, ez azonban semmit nem jelent.


Az igazi elit az, amit a tömegember gyűlöl és irigyel, amelyikkel elégedetlen. Az, amit semmiképpen nem tud magához leegyenlősíteni. A tömeg sohasem veszi észre, hogy ez az eszményi elit nem ellensége, és ha nem is szereti őt, ha közösködni nem is tud vele, mert ízlése tiltja, részvétet mindenesetre érez iránta, s ha vezetné a társadalmat, mindenképp jobb lenne. Talán meg is szűnne a tömeg és a tömegkultúra.


A létező elit, nem látva ennek veszélyességét, mindent elkövet, hogy a tömeg eszményinek lássa. Ezért a tömeg a létező elittel sincs kibékülve, folyton le akarja váltani és természetesen nemigen tud különbséget tenni. Ezért a létező elit folyton engedményekre kényszerül. Felveszi a tömeg ruháit, szokásait és hatalma megtartása érdekében lemond a saját alig kifejlesztett igényeiről is, csakhogy a tömeg elfogadja. Sorra-rendre kiszorítja magából az eszményieket. Megszünteti a versenyt és kialakítja az elit-hűség fogalmát, amely mindenekelott kasztszerű zártságot jelent és minden kalandos hivatástudat mellőzését.


Az elit lakájjá lett. És ura és parancsolója, a tömeg kívánsága szerint most, a századvégen elkezdte a közép tervszerű felszámolását.
Az európai civilizáció most azelőtt a kérdés előtt áll, hogy engedi-e államai fenntartóját, a mindenkori középosztályt teljesen elborítani a tömeg igénytelenségével, engedi-e minden ambíciójától megfosztani, teljesen kilátástalanná tenni számára az eszményi elit magából gyöngyként való kiizzadását, azaz engedi-e egy olyan társadalom kialakulását, amelyben csak létező elit és létező tömeg van.


Ez lesz Európa vége


Egyelőre azonban még nincs minden országban, minden liberálisban és minden posztkommunistában egyforma mértékben kialakulva ez a vészhelyzet. Még vannak erős, érintetlen, majdnem szuverén középosztályok, amelyek kezükben tartják az elit kitermelésének minden fázisát. Ez nem csupán iskolázást és önkormányzati demokráciát, jól működő államot jelent, hanem elsosorban azt, hogy az elit, miként a középosztály is, elsősorban nemzeti, még ha nem hangsúlyozza is.


Magyarország a legveszélyeztetettebb e tekintetben. Az eszményi elitet 1945-ben, 1948-ban, 1956 után megtizedelték, Kádár alatt évtizedekig sorvasztották, korrumpálták és a létező kiszolgálására, elit-segédmunkára kényszerítették. A tömegember pedig a kétfajta tömegképzés terméke, gyökerei a bolsevista egyenlősítés lábszagú talajába nyúlnak, újabb nemzedékei pedig a fogyasztói igénytelenséget majmolják, ennélfogva a magyar tömegember szeszélyes. Mást hisz józanul és az ellenkezőjét gondolja a hatodik sör után.


A magyar tömegember kettős nevelésben részesült. Mást kapott otthon és mást az iskolában. Otthon megmondták neki, mit mondjon az iskolában, az iskolában felvilágosították, hogy szülei és különösen nagyszülei maradiak. De ez még csak a kettős nevelés egyik fele. Mert felnövekedvén emberünk továbbra is kettős és egymással ellentétes hatások kereszttüzében élt. Hozta magával az iskolából az egykori proletár egyenlőség és demokrácia felfogást, az elit utálatát és az elit korlátozásának jogosultsági tudatát, a maga tarvágásos demokrácia-felfogását és kapta hozzá imádott televíziójából a nyugati bóvlit, a fogyasztói igényeket, a másik mákonyt, amely a kérődzés öröme mellett abba a hamis illúzióba is beleringatta, hogy ezáltal, ezen cikkek elfogyasztása által már értékes ember. Neki tehát nem magyarázzanak az „okosok.”


A magyar tömeg tehát kelet-nyugati


Minden rossz megvan benne, amit kitermelt a század Gulág-Szupermarketja. Követelőző és belátástalan, mert nyugatinak hiszi magát és szeszélyesen vodkás, mert lelke mélyén még ott van a proletár, aki fel van jogosítva kiirtani és elkergetni az elitet. Visszautasítja, ha felmutatják neki 56-ot, a maga egyszeri, véletlenszerű és világmegváltó állapotát, mert szégyelli elzüllését. Haragszik a középosztályra is, nem bánja, ha azoknak sem sikerül semmi, mert maga képtelen önálló döntésekre, amelyek a magántulajdon muködtetéséhez szükségesek. Csak igényei vannak. Őt szolgálják ki, mert ő az egykori kedvezményezett. A nép.
Természetesen erről szó sincs. A nép az etnikai azonosságot vállalók, tudók csoportja, sokasága, de inkább összessége. A népnek van saját néptudata, különben nem nép.
A tömeg jóllehet magában foglalja a nép egyes részeit, nem lehet azonos vele, mert nincs tudata.
A népnek van hazája.


A nép ma Magyarországon számbelileg kisebb, mint a tömeg


A létező elit ma csak a tömegnek gazsulál, a nép pedig útjában van. A nép nacionalista, a tömeg szeszélyes, azaz lehet benne, ha belelövik az injekciót akár véres nacionalizmus is, sovinizmus is. A néppel ez még nem fordult elő. A nép szabadságra vágyik, a tömeg vásárlásra. Persze a nép is szeretne tisztességesen élni. S végül, a nép fogyóban van, esetleg el is tűnik nemsokára, a tömeg gyarapszik számbelileg, méghozzá fogyatkozó nemzetben.
Ez a nemzethalál folyamata. Eltűnik a nemzetből a nép és kiterjed benne, mint a rothadás, a tömeg.


Az eltömegesedésnek messze ható, sorsalakító következményei vannak. A tömeg a társadalmat, annak ilyen vagy olyan irányú folyamatait nem tudja közvetlenül befolyásolni. Csupán állandó szaporodása, elsúlyosodása nehezedik rá a jövőre. A politikán keresztül azonban hat a jelenre.
Minden olyan társadalmi erőnek, pártnak, amelyik meg akarja menteni a magyarságot a tömeghaláltól - vagyis a tömegállapotba belesorvadástól – népnevelő, akaratot és igényeket követelő párttá kell lennie. Aki ma a tömegnek hízeleg, farmert ölt, görkorcsolyázik, elnyeli a szóvégeket, bunkónak mutatja magát, pallérozatlan az rosszat tesz, és a hullást sietteti.
A tömeget előbb ki kell vonni a tömegkultúra hatása alól, el kell venni tőle ópiumát, s aztán le kell szakítani a neki hízelgőkről. Fordulat csak attól remélhető, ha akadnak újra férfiak, mint már annyiszor a magyar történelemben, akik kiállnak, akik kimondják:


Ezt akarjuk, mert ez jó. Kövessetek!


Mert végül igaza van Rousseaunak: ez a tömeg is, amely most romlottnak, és a jövő szempontjából nézve haszontalannak látszik, mégiscsak embernek született emberekből áll. Ennek e tömegnek ahhoz, hogy jó irányba forduljon, nem hízelkedni kell, hanem jó példát mutatni és azután parancsolni. Csak ebből lehet aztán magyar demokrácia.

az oldal tetejére Impresszum | Hirdetési árak | © 2000 Magyar Krónika Rt