A Magyarok Világkapcsolata
 
            
t h e   h u n g a r i a n   w o r l d   c o n n e c t i o n       

FÓRUMOK  ::  HUMOR
 

A növekedés fájdalma


Íróasztalomon egy minap kapott fénykép. Tavaszi égbolt elott kereszt alakú cseresznyefaágon frissen nyílt, szinte átlátszó fehér virágok. A szerzõ címet is adott a természet által alkotott kompozíciónak: A növekedés fájdalma.
Nekem Mindenszentek és Halottak napja jut eszembe róla.

Magyar Krónika, november 11.
Papp Tamás

A szenvedéstõl való félelem rendszerint beszûkíti az életrõl alkotott elképzelésünket. Az édesanyák jól ismerik ezt a gyöngeségünket. Szenvedések között szülik az életet. Elsõként õk veszik ölbe éjszaka vigasztalanul felsíró gyermeküket, aki még nem tudja, hogy fájdalom között nõnek apró tejfogai, melyekkel beleharap az életbe; a végtagjai, amelyekkel bejárja és átöleli a világot. Az édesanya karján azt is könnyebben megtanuljuk, hogy a szenvedés és a fájdalom nem tart örökké, ugyanakkor mindig együtt jár a növekedéssel, az élet kiteljesedésével.

Feszítõ fájdalmak között meghal a rügy, hogy életet adjon annak, ami önmaga és mégis több: a gyümölcsöt ígérõ virágnak. Jézusra gondolok, akinek keresztje húsvétkor "kivirágzott". A szeretetbõl vállalt áldozat egy új élet forrása lett. Eszembe jut az édesanya, az egyház, aki a síró gyermeket karjára veszi, és elmondja, mit jelent a megváltás és az örök élet. Mindenszentek és halottak napja olyan, mint a cseresznyefa-virágzás. A templomok és a temetõk környéken - még ha sokszor nem is értik, hogy miért - mintha egyetlen nagy, liturgikus táncot járnának az élõk.

Az intézményesült kegyelet megnyilvánulásai sem tudják elnyomni e megemlékezés igazi mondanivalóját, mely minden ember életének végsõ kérdése is egyben: miért élünk, és ha élünk, akkor miért halunk meg? Felidézzük a Boldogságok evangéliumát, amely iránytûként vezette az egyházi év közismert és elfeledett mindenszentjeit. Sokan vannak köztük az áldozatos hétköznapok munkásai: a családi béke építõi, a lelkiekben bõvelkedõ nélkülözõk, a bûneiket siratni tudók, a nagylelkûen adakozók, a hitükért hátrányos megkülönböztetést is elviselõk, és még sorolhatnánk mindazok életpéldáját, akik a fájdalomban és az áldozatban megtapasztalták az újjászületést, a növekedést.

Szomorú statisztikát hallottam a minap, amely szerint Magyarországon azért nem vállalnak gyermeket a fiatal nõk, mert féltik szépségüket, alakjukat, kényelmüket. Terméketlen cseresznyeág, jövõ nélküli társadalom. Lehet, hogy egy betegség támadott ránk? Talán igen. Annak az illúziója, hogy megtalálhatjuk a boldogságot és az élet értelmét szenvedés, halál és áldozatok nélkül.

az oldal tetejére Impresszum | Hirdetési árak | © 2000 Magyar Krónika Rt