A Magyarok Világkapcsolata
 
            
t h e   h u n g a r i a n   w o r l d   c o n n e c t i o n       

FÓRUMOK  ::  HUMOR
 

A Doni Hősök emlékezetére, 1943. január 12.

Magyar Krónika, január 16.
Szarvas József
London

 

1943. januárjában - hatvanhárom évvel ezelőtt - sűrű pelyhekben esett a hó messze Oroszországban. A "Csendes Don" vidékén. az "URIVI HÍDFŐBEN" a Don folyó nagy kanyarjában, elszabadulni készült a pokol.
A szörnyű hidegben, megfelelő ellátás és fegyverzet hiányában honvédeink puskára fagyott kezekkel várták a szovjetek támadását.

Az 1942-es harcokban a német és magyar csapatoknak, nagy vér és anyagi veszteségek ellenére sem sikerült az oroszokat átűzni a Don keleti partjára. A nagy kanyarban, URIV-nál és SCSUCSJE-nál megvetették lábukat.
1942. szeptembere óta erős hídfőállásokat építettek és fejlesztettek ki egy stratégiai jelentőségű támadás előkészítésére. Csapatainknak ezen a szakaszon sem elegendő felszerelése, sem fegyverzete, sem tartalékai nem voltak egy olyan jellegű támadást megállítani.

A szovjet támadás az URIV-i hídfőből, 1943. január 12-én indult. Dermesztő hidegben.
9.30-kor, heves tüzérségi és Sztálin-orgona pergőtűzzel kezdődött.
10.30-kor két hadosztály - harckocsik támogatásával - rohamozta állásainkat a 7. könnyű hadosztály körletében. Mire a nap bíborvörös köntösében nyugvóra tért, a szovjet csapatok 6-10 km-es mélységben behatoltak állásainkba.

A 2 hadsereg parancsnoksága még nem tartotta kritikusnak ezeket a fejleményeket. Másnap, január 13-án indított ellentámadásunk azonban sikertelennek bizonyult a szovjetek főtámadása következtében, amely a SCSUCSJE-i hídfőből lépett közbe.
Az egész térségben, többszörös túlerőben támadó szovjet csapatok, egy hét leforgása alatt,
majdhogy megsemmisítették 2. hadseregünket.
A feljegyzések szerint, 1943. február hó közepéig veszteségünk elesettekben, sebesültekben és fogságba esettekben 120.000 fő volt.

Katonáink hiányos fegyverzettel - jóformán nehéz fegyverek és páncéltörő fegyverek nélkül -, kiéhezve, kimerülve és agyonfagyva, mégis vitézül harcoltak a támadók ellen. Magyar vérrel megakadályozták, hogy a szovjet egy nagyobb méretű katlan-csatába kényszerítse a Doni arcvonal védő seregeit.
Ezen az évfordulón most rájuk, a Doni Hősökre emlékezünk, akiknek kezébe a történelem adta fegyvert. Apáink és nagyapáink voltak, akik elestek a szörnyű télben, akik ott pihennek orosz földben, a hótakarók alatt.
A nagy kanyar környékén most is hull a hó, nagy pelyhekben, mint hatvanhárom évvel ezelőtt. Ezen az évfordulón, mint ha hallani lehetne a puskaropogást, a géppuskák kelepelését, az ágyúk dörejét és a sebesültek hörgését, a haldoklók utolsó sóhaját ott a nagy kanyarban.

Aztán, csak az Észak-keleti szél muzsikál.
Rájuk gondolunk, a Doni Hősökre a holtakra az élőkre, a hozzátartozókra, az egyre távolodó időre, amikor a "Csendes Don"-nál élet-halál harcát vívta a 2. magyar hadsereg.
Szarvas József  London, 2006. január

az oldal tetejére Impresszum | Hirdetési árak | © 2006 Magyar Krónika Rt.