A Magyarok Világkapcsolata
 
            
t h e   h u n g a r i a n   w o r l d   c o n n e c t i o n       

FÓRUMOK  ::  HUMOR
 

Hollókő–ősi palócfalu

 
Magyar Krónika, szeptember 25.
Bencsics Klára
 

Kárpátmedencei utazásom utolsó napján látogattunk el Hollókőre, a Budapesttől 100 km-re eső festői palócfaluba. .Hollókő a Galga és Zagyva folyók között fekszik és a Cserhát hegység jellegzetes tája öleli körül., alig száz kilométerre Budapesttől.

A falu története a XIII. századig nyúlik vissza, mivel a vár a tatárjárás után épült fel a Szár-hegyen. A sziklára épített erődítményhez réges-régi legenda fűződik, mely a helyiek szerint a település nevére is magyarázatot ad. Történt egyszer, hogy bizonyos Kacsics András - a XII. századtól valóban a Kacsics nemzetség tagjai voltak ezen a területen a földesurak - elrabolta a szomszédos földesúr szépséges asszonyát és épülő várába zárta. Az asszony dajkája azonban, aki boszorkány is volt, szövetkezett az ördöggel, és rávette őt, hogy fiai változzanak hollóvá, és az asszonyt körülvevő erődítményt kőről kőre lebontva szabadítsák ki őt. A hollófiak így is tettek, ám - becsületükre legyen mondva - nem szórták csak úgy szerteszét a köveket, hanem egy közeli bazaltsziklán új várat raktak belőlük. Ez lett aztán Hollókő vára.

Mivel a korabeli oklevelek jobbára csak a várat említik, a faluról a középkorból pusztán az a tény ismert, hogy már a XIV. század első felében egyházas hely volt. A török hódoltság idején sok más településhez hasonlóan Hollókő is elnéptelenedett: 1715-ben mindössze három adóköteles háztartásról szólnak a vármegyei összeírások. Újratelepítése viszont hamarosan megtörténhetett, hiszen 1720-ban már nemes községként szerepelt a nyilvántartásban.

A településen többször pusztított tűzvész, mivel a házakat fából építették, alapozás nélkül és könnyen gyulladó zsúptetővel fedték, a szabad tűzhelyek felett pedig kémény helyett csak füstlyukakon szellőztettek. Az 1909-es nagy tűzvész fordulópontot jelentett: az immár vályogfalú házakat kőalapra emelték, és szarufás tetőszerkezettel, cserépzsindellyel fedték, megőrizve eredeti formájukat. A mind a századelő hangulatát, mind az ősi palóc népi építészeti stílus emlékeit magán viselő Ófalu 1911-re nyerte el mai arculatát.

A Világörökség Bizottság 1987-ben Budapest mellett elsőként a Nógrád megyei palóc falut, Hollókőt vette fel a Világörökségi Listára. A legfontosabb feltételnek, azaz az egyedi és egyetemes jelentőségnek Hollókő azzal tett - és tesz - eleget, hogy a XVII-XVIII. században kialakított falu a hagyományos településforma, a tradicionális építészet és a XX. századi mezőgazdasági forradalmat megelőző falusi élet páratlan példája, melyet sikerült eredeti állapotában megőrizni.

Hollókő a vidéket jellemző, egy-utcás falutípust képvisel, melynek alapstruktúráját a központi útra merőlegesen, keskeny szalagtelkeken elhelyezkedő házak kettős vonala jelenti.

A falu központjában, a domb tetején kialakított "szigeten" áll a falu jelképe, a kis fatornyos, zsindellyel fedett templom, melyet 1889-ben közadakozásból építettek. Az épület kivételesen jó állapota és egyszerűségéből fakadó szépsége miatt valóságos kis ékkő. Római katolikus, Szent Márton templom. A fából ácsolt torony egyetlen szög felhasználása nélkül készült.

A ma is használatos kis templom kőalapra, vályogból készült. Padlóját vörös tégla burkolja, falait fehérre meszelték. Az épületet barnára pácolt, fából hasított zsindelytető fedi.

Berendezései közül említésre méltó az a Felvidékről származó Pieta-szobor, mely XVII. századi népi faragás, valamint egy szintén XVII. századi lobogóbetét.

A ma nem egészen 300 lelket számláló település közepén elhelyezkedő műemlékcsoport összesen 67 védett épületet foglal magába - ezek többnyire földszintes, kontyolt nyeregtetős parasztházak, melyek homlokfalát az utca és az udvar felől is áttört faragással díszített faoszlopos tornácok szegélyezik. A hagyományos palóc házak többnyire három helyiségből állnak: a tornácról közvetlenül a pitvarba, azaz a konyhába lépett az érkező, ahonnan az utcafront felé a tisztaszoba nyílt, melyet a ház ura lakott családjával, hátrafelé pedig az éléskamra, melyben a gabonát tárolták, és ez volt az idősek hálóhelye is. Ilyen szép házba vitt be minket túristavezetőnk itt, ami feltehetően „show place” a túristák számára , abból a célból, hogy Piroska néni fáradhatatlanul megmutassa az arra tévedt embereknek: a falú szokásait, népviseletét és a „tiszta szóbát”. Piroska néni, egykorú volt velem (megkérdeztem a korát), aki remek humorérzékkel, nagy türelemmel magyarázott nekünk, miközben jó hazai pálinkával kinált meg bennünket.

Legnagyobb sikere körünkben, a sajátmagán viselt hollókői népviselet volt, majd elmagyarázta az öltözetek különbségét a lányok és asszonyok között és részletesen kitért a mennyszzonyok bonyolult ruházatára. A tradicionális női öltözék a tarka színű szoknya, mely alatt munkához általában csak kettő, nagyobb ünnepeken viszont akár 20 alsószoknyát is viseltek. A fehér vászon ingváll fölé színes - az ünnepi viselethez gazdagon hímzett - "lajbit" öltöttek, de a palóc lányok és asszonyok legszembetűnőbb ékessége a színes szalagokkal, gyöngybefűzéssel készített főkötő volt. Jjeles ünnepek alkalmából veszik fel a lányok és az asszonyok. Az ünnepi felsőruházat valaha a család anyagi helyzetét is tükrözte, egyben öröklődő vagyontárgy is volt. A viselet a családi állapotot kifejező főkötő, az ingváll és a sok alsószoknya. Az ingváll több rétegű ruhadarab: vászon, gyolcs, selyem, végül tüll ujjat illesztettek össze, s az egészet együtt bíboringvállnak hívják. A felsőszoknya felé hímzett, fekete kötényt is kötöttek, aminek szakácska a neve. A vállukra rojtokkal díszített, kasmír nagykendőt terítettek.

A főkötők, vagy ahogyan a hollókőiek mondják: "fékötők" közül különösen a fiatalasszonyoké érdekes: ez fehér selyemből készült gyöngy- és szalagdíszítéssel, melyet csak rövid ideig, az első gyermek születésééig hordhattak a férjezett nők.

A hollókői nők egykor rengeteg gyűrűt hordtak. Ez eltér a környék falvainak szokásaitól

és népmesei alapja van. Állítólag a török szultán kisunokájától, aki a vár kertjében kék szalaggal átkötött gyűrűjével játszott, elragadta a kedves ékszert a hollók királya. Ennek emlékére viseli a sok gyűrűt a hollókői asszonynép

Míg a hollókői lányok, asszonyok a mai napig felveszik népviseletüket, a férfiak már a XX. század elején elhagyták ezt. Mi volt ennek az oka? Nos, egyrészt az I. világháborúban a férfiak többsége katonáskodott, és már ott elszokott a gatya viselésétől. Másrészt a föld nem adott helyben megélhetést, sokan eljártak dolgozni a salgótarjáni és a bátonyterenyei iparvidék gyáraiba, bányáiba. A férfiak munkatársaik előtt szégyellték a hagyományos paraszti viseletet, ezért korán "kivetkeztek".

A falu lakói - 70 százalékuk nyugdíjas, az átlagéletkor 50 év felett van - a hollókői hagyományok túlnyomó részét ma is gyakorolják. Piroska néni a társaságból, egy hölgyet és egy férfit válaszottt ki, hogy beöltöztesse népvseletükbe, aminek látványa mulatságosnak hatott. Megmutatta a fonál sodró és szövő tárgyakat, melyek még mindig használatban vannak, majd elkisért minket a templomig, útközben zavartalanul mesélt, a falu legendáiról és életéről. Mi hálásan szívünkbe fogadtuk őt és bizony nehezen búcsúztunk tőle.

Végső megállapitásunk az volt, hogy Hollókő mindmáig, a múltnak eredeti állapotában megőrzött része és ez legértékesebb kulturális kincseink közé tartozik.. Kicsi és nagy, idős és fiatal számára egyaránt tanulságos, emlékezetes ellátogatni ebbe a kis palóc faluba.

lki megújulásáért.
Csaba t.   Déva, 2006 szeptember 20.

az oldal tetejére Impresszum | Hirdetési árak | © 2006 Magyar Krónika Rt.