A Magyarok Világkapcsolata
 
            
t h e   h u n g a r i a n   w o r l d   c o n n e c t i o n       

FÓRUMOK  ::  HUMOR
 

Sipos Sándor  a „világérzés” szimbolikus  ábrázolója

Magyar Krónika, április 25.
Bencsics Klára


Nemrégiben látogattam meg műtermében Sipos Sándort, magyar grafikust és festőt.  A magyarok szétszóródására jellemző, hogy a marosvásárhelyi művészt, itt a közelemben, Montreál nyugati végén  fedeztem fel.

Sipos Sándor, Marosvásárhelyen született 1954-ben és 1988- körül ért Montreálba.
Művészeti tanulmányait Marosvásárhelyen és a kolozsvári Szépművészeti Főiskolán végezte. Szobrászatból és grafikából nyert diplomát 1984-ben.  Hazája elhagyása után a Bécsben töltött évek alatt ismerkedett meg az „Art Nouveau” művészeti irányzattal.

Már 1981 óta állította ki műveit,  Marosvásárhelytől-Montrealig; Budapesttől-Bécsig.
Szóló és csoportos kiállításain, festményei és grafikai művei szerepeltek.
Kiragadva néhányat a sok közül:
1986, Segesvár –Annual Show, 1987, Tirgu Mures Art Gallery- Marosvásárhelyen, 1987, „Die Augen” Stalzer Gallery-Bécs,  1989- Drawings Biennale- Budapest, 1993 La Nausée-Montreal.
Sipos Sándort sokoldalú művésznek ismertem meg. Nemcsak festői munkáit, de kerámiákat, szobrokat is láthattam. Azonfelül érdekes illusztrációkat, melyek számos montreali  magazinban  jelentek meg .Azt is hozzátehetem, még művészi fotójával is találkoztam.

Munkáit megfigyelve következtettem arra, hogy Sipos Sándor, nem kifejezetten a nagyközönségnek  dolgozik, hanem művészetével  egyszerűen önmagát fejezi ki,  teljes szabadsággal.
Mintha nem érdekelné, hogy ki mit mond, csak belső kényszerből alkot, bármi legyen a művészi kifejezés: szobor, festmény, grafika.
A mai általános emberi világ hatását  akarja kifejezni, úgy ahogyan  ő érzi és művei ezért válnak  szimbolikussá .

Képei úgy készülnek, hogy nem tart igényt a világ megértésére, hiszen  szabad, nyílt művészete ezt kifejezi. A szokásos művészi megoldások nem foglalkoztatják, inkább spontánul, impulzív erő hatására alkot.
Egy budapesti kiállítás alkalmával Mezei Ottó  művészettörténész méltatta Sipos Sándor  alkotásait. Úgy gondolom, nálamnál sokkal jobban tudta megfogalmazni és szaktudásával megvilágítani eme érdekes művészet lényegét:

„ Sipos Sándor munkái  általában ellenállnak bármiféle verbális, egyértelmű értelmezésnek. Umberto Eco hatvanas-hetvenes éveinek divatos  szóhasználatával élve ”nyitott műveknek” nevezhetők. „Nyitott” jellegük több olyan támpontot kínál, amelynek révén közelébe férkőzhetünk: a racionális/irracionális /”köznapi-„szakrális”/ merev ellentét feloldó együttesének.
Voltaképpen egy sajátos, a tudat szintjére emelt „világérzés” spontán megnyilatkozásai, lenyomatai ezek a munkák. Együtt van  jelen, elfogultság nélkül, a mai, a régi és legújabb kultúrákon , korokon keresztül, a művészember virtuális válasza annak a szociális miliőnek ingereire, amelyben élünk.

Nem az a szokásos „művészi” megoldás foglalkoztatja  Sipost, hogy stilárisan, vagy technikailag homogén felületet hozzon létre, még csak az sem hogy , -  ami ugyancsak  szokatlanul  -    a felületet  különösebb műgonddal munkálja meg. Annak a nyughatatlan, zaklatott  ”életérzésnek” amiben él, a klasszikus,  vagy modern  hagyományos művészeti forma alkalmazhatósága  nem megfelelőnek” tűnhet.... Ebből következik, hogy mindenfajta képi, rajzi elem, legyen akár fotó, akár stiláris motívum, akár figurális pecsétnyomat, aranyszínű háttér, érzékeny kézjegy vagy  kezdetleges vonalvezetés- mind szimbolikus  értelemet nyer , asszociációs mezőt nyit meg, mint ahogy az életet, a kulturális  szférának tekintő, az akként értelmező ember érzékeli a földi világ önmagán átszúrt jelenségeit. Tehát egy - mondhatjuk így - „szimbolikus élet és világérzés” vizuális megnyilatkozásai Sipos Sándor munkái, jelzésszerű közvetítései korunk, napjaink  emberét körülfogó, fenyegető, átalakító, sokkoló benyomásoknak....”

Eddig lenne a szakértő véleménye, úgy érzem nagyon jól összefoglalja Sipos Sándor művészi törekvéseit.
Sok képét megnéztem, egyikre különösen emlékszem:”  Glorification of the suffering” szabad fordításban: A szenvedés dicsőítése című mű, ami kitűnően illusztrálta számomra Mezei Ottó kritikáját.
Sipos Sándor, kérdésemre, hogy mi a jövőbeli terve, meglepő választ adott: „Szeretnék Marosvásárhelyen kiállítani..”  

Hazájától több mint húsz éve elszakadt művész vágya ez, melyhez sok sikert kívánunk.

az oldal tetejére Impresszum | Hirdetési árak | © Magyar Krónika Rt.