A Magyarok Világkapcsolata
 
            
t h e   h u n g a r i a n   w o r l d   c o n n e c t i o n       

FÓRUMOK  ::  HUMOR
 
   

Még egy slukkot    


Magyar Krónika, április 26.

Szendrei Ildikó

Amikor már semmire sem számíthatunk, akkor csak önmagunkra kell számítanunk. Hősnőnk eldöntötte, hogy leteszi a cigarettát. Kész, vége. Most egyszer és mindenkorra leszámol vele.

Igen ám, de ez nem olyan könnyű, mint ahogy azt most sokan gondolhatják, mert nemcsak a cigaretta utáni vággyal kell megküzdeni, hanem bizonyos emberek véleményével is. De ez még a jobbik eset, mert hölgyünk, több rossz tapasztalatot szerzett ezen a téren. Íme néhány; az aggódó: ,,Jobb lett volna, ha el sem kezded!”, az okoskodó: ,,Én már mikor mondtam, hogy abba kell hagyni!”, a bölcs: ,,Te nem fogsz leszokni, nem az a típus vagy!”, a divatos: ,,Lehet, hogy már nem menő?”, a felületes: ,,Pedig neked jól állt!” , az unalmas: ,,Újabb hóbort?”, a minden mindegy: ,,Bírod?”

De hol volt a jóindulatú és a támogató? Minden emberből mást és mást vált ki egy ilyen elhatározás közlése. Így cseppet sem volt könnyű a kezdet. Szemem előtt egész nap kis égő cigaretták  voltak, szinte már érezni lehetett a füstöt is, de szentül hiszem, azt is, hogy minden a fejben dől el! Mert ha nincs komoly elhatározás, akkor nincs leszokás sem. Nekem, mint a láncdohányosnak sem volt könnyű, de valamit valamiért alapon működnek a dolgok.

Én aznap reggel, amikor elhatároztam, hogy leteszem, még annyira gyenge voltam, hogy egy ,,búcsúcigi” is kellett. Nem sok jót reméltem, de megpróbáltam,. Eddig tudtam, amit elmondtak az iskolában, és a szülők, na meg az iskolában is hallottam róla, milyen káros. De nem ez vette el a kedvem és szerintem egyetlen komoly dohányosnak sem tudja kedvét venni a szöveg. Amit viszont lát, tapasztal, saját bőrén érez azt megfontolja, mert amíg a jó nekünk természetes, addig fel sem tűnnek ezek a dolgok. Majd hirtelen másnak tűnik a csodás látkép.
Bizony sokba kerül a bagós lét, mindemellett nemcsak önmagunknak ártunk, hanem környezetünknek is. Sokakat ez már meggyőzött, engem nem. Azon a napon eszembe jutott, hogy boldognak kellene lennem,  hiszen egészséges vagyok, nem úgy mint sokan mások, akik küzdenek életükért nap, mint nap.

Ezt az életet pedig akárhogy is nézzük, -katolikus vagy nem katolikus szemmel- csak kölcsönbe kaptuk, mert egyszer mindannyian meghalunk. Jöhet az  ami szokott: ,,Egyszer élünk!”, ez így igaz, csak nem mindegy, hogy meddig, és hogyan. Nem mindegy, ki lát téged elmenni, hogyan és mikor. Én inkább jókat vacsorázom barátaimmal és sportolok.
A legelkeserítőbb ebben a történetben az, hogy Magyarország vezet a tüdőrákos megbetegedések számával.

Nem kell többé a reggeli köhögés, a sárga ujjak, körmök, a büdös ruha, száj, és a tüdőnyilallások.
S hogy mit kapok cserébe? Könnyű ébredést, friss illatú ruhát, kitisztult tüdőt, és egy teljesen más életformát.

,,A DOHÁNYZÁS KÖVETKEZMÉNYEKÉNT 19 PERCENKÉNT MEGHAL EGY EMBER MAGYARORSZÁGON! NAPONTA MINTEGY 77, ÉVENTE PEDIG 28000 EMBERT VESZÍTÜNK EL HAZÁNKBAN, AKIKNEK A HALÁLA ÖSSZEFÜGGÉSBE HOZHATÓ A DOHÁNYZÁSSAL!”

(www.oefi.hu)
az oldal tetejére Impresszum | Hirdetési árak | © Magyar Krónika Rt.