Hősök Napja 2009. június 7.

Siket György   beszéde elhangzott a hősök Napi ünnepélyen Montrealban   

Először is köszönöm és megtiszteltetésnek tartom, hogy engem választottak szónoknak.  Nagy öröm számomra, hogy itt lehetek ezen a fontos napon, amikor a magyar hősökre emlékezünk.

Azzal szeretném elkezdeni beszédemet, hogy megvizsgálom, mit is jelent az a szó, hogy „hős”.  A Magyar Értelmező Kéziszótár legalább három kifejezést sorol fel:

• Az első: „Halálra is elszánt vitéz katona”;
• A második:  „Csodálatos tetteket véghezvivő személy”; és
• A harmadik: „Bátorságával vagy helytállásával példamutató ember”.

Ezekkel a kifejezésekkel véleményem szerint jobb és átfogóbb képet kapunk arról, hogy mi is  a hősiesség.  Sokszor talán csak az első, a ”halálra is elszánt vitéz katona", jut eszünkbe, amit  legtöbbször valamilyen elferdült hollywoodi értelmezésben láthatunk.  A valóság azonban nem mindig olyan dicsőséges!  Hosszú történelmünk során sokan voltak, akik hősiesen meghaltak mint például Dugovics Titusz, aki Nándorfehérvár ostromakor egy törököt magával rántott a mélybe, hogy megakadályozza a török zászló kitűzését (1456. július 21-én történt).  Említhetjük Petőfi Sándort, aki meghalt azért, mert szabadságharcot vezetett a Habsburg császárnak való alárendeltség ellen (1849. július 31 körül).  Megemlékezhetünk Boldog Apor Vilmos püspökről, aki megvédett egy főként nőkből álló csoportot a részeg orosz katonáktól (1945. április 2.), vagy Nagy Imréről, aki a kommunizmus kemény eszméje ellen kiállt (1958. június 16-án).  Van számtalan ismeretlen ember, aki vitéz halált halt azért, mert harcolt a hazáért, védte a zászlót, védte  családját, barátait,  honfitársait.  A honfoglalástól a Muhi pusztáig, Mohácstól az 1848-as szabadságharcig, az első és második világháborúban, a Don kanyarnál, az 1956-os forradalomban rengeteg magyar ember halt hősi halált.

Most szeretném folytatni a „hős” második meghatározásának értelmezésével:  „csodálatos tetteket véghezvivő személy”.  A magyar történelem tele van olyan nagyszerű személyekkel, akik csodálatos tetteket hajtottak végre a nemzet, illetve az ország építése terén, a műszaki vagy a természettudományokban.  Ország- és nemzetépítőkben gazdag a magyar történelem.  Kezdhetjük Attila királlyal, aki egyesítette a hun törzseket és meghódította az akkori ismert világ nagy részét, vagy Árpád fejedelemmel, aki apja, Álmos után egyesült a magyar törzsekkel, átkelt a Kárpátokon és hont foglalt.  Szent István király a keresztény hitre térítette a nemzetét, IV Béla a második honépítő király, aki a tatárjárás után a romokból feltámasztotta  országát. Szilágyi Erzsébet hős kitartása mellett fiát, Mátyást a magyar trónra emelték.  Voltak nehezebb időszakok is, amikor Dobó István sikeresen megvédte Egervárt a sorozatos török támadásoktól, és a szomorú szakaszok között voltak időszakok, amikor jobban éltek a magyarok, különösen Bethlen Gábor vezetése alatt.  Ez volt Erdély aranykora, amikor Magyarország többi része szenvedett vagy a török vagy a Habsburg uralom alatt.  Gróf Széchényi István, a legnagyobb magyar, talán a magyar politika legkiemelkedőbb és legjelentősebb alakja, akinek nevéhez a magyar gazdaság, a közlekedés, a külpolitika és a sport megreformálása fűződik. Számos intézmény névadója.  A zeneművészet terén meg kell emlékeznünk a következő híres magyarokról: Erkel Ferencről, aki megzenésítette a Magyar Himnuszt, Liszt Ferencről, Kodály Zoltánról, és Bartók Béláról.  A művészetek többi ágából is fel lehetne sorolni sok fontos és híres személyt.  Egy másik és kiemelkedő jelentőségű terület a tudomány, hiszen rengeteg magyar tudós  hagyott nyomot a világban.  Legyenek azok, akik a Nobel díjjal lettek kitüntetve, mint Szent-Györgyi Albert, aki a C-vitamint adta a világnak,  vagy azok, akik az atomkutatással szereztek hírnevet  mint Wigner, Teller, Neumann és Szilárd. 

A "hős" szó harmadik meghatározása az Értelmező Kéziszótár szerint  „bátorságával vagy helytállásával példamutató ember”.  Itt is számtalan ismert és ismeretlen ember nevét sorolhatnánk fel.  Ide kívánkozik a fent felsorolt személyek mindegyike, kik azért, mert vitézi módon nagy bátorsággal haltak meg, mások hosszú évek kutatómunkája eredményeként feltaláltak valamit. Ők kitartóak voltak és példamutatók is életútjukkal és pályájukkal.

Itt azonban már vissza kell térnünk a múltból, hiszen az első két kifejezés főleg a múlttal foglalkozik, mivel ott szó van a halálról és  csodálatos tettekről.  A harmadik meghatározás, azaz a „bátorságával vagy helytállásával példamutató ember” azonban a jelenben is értelmezhető.  Vajon kik lehetnek azok a bátor személyek, akik helytállásukkal példamutató emberek?  A válasz nagyban eltér a hollywoodi példától, mert nem csodálatos, nem csillogó és sokszor nem dicsőséges.  A válasz körülöttünk keresendő.  Elsősorban mindazok között, akik miután elhagyták a szülőföldjüket és egy új hazában nekiálltak nemcsak részt venni egy közösség életben, de vezető szerepet vállalni, akik mertek a családfenntartás és nevelés mellett még több felelősséget vállalni, hogy megépüljenek templomaink, és akik hosszú éveken keresztül szolgálták és még ma is szolgálják közösségüket. Ők mindannyian megérdemlik a hős megnevezést az én olvasatomban..

Emellett ne feledkezzünk el azokról, akik még manapság is szenvednek az elszakított területeken, immár 89 éve a Trianoni békediktátum után, ahol még bátran helytállnak, mert a körülöttük lévő más nemzetiségűek nem tűrik a magyart.  Vegyük példaként az olyan személyeket, mint Tőkés László püspök, aki több mint húsz éve hősiesen tartja fenn a magyar érdekeket, és most  a határon túli magyarokat képviseli az Európai Parlamentben.  Élete fenyegetve van, de mégis bátran kiáll eszményei mellett, a magyarság mellett.

A hős szó nem csak a múltat jelképezi, hanem a jelent is.  A magyar nép áldott nép, hősökben nagyon gazdag, bár nem beszélünk eleget róluk.  Nevelő intézményeinknek nagy szerepük lenne abban, hogy többet foglalkozzanak múltban élt hőseinkkel, hogy a mai fiatalok róluk vehessenek példát és ne a TV és mozi által közvetített bálványokról, ami körbeveszi őket.  Épp egy héttel ezelőtt került kezembe  Nemeskürty István „Mi Magyarok” című könyve, amiből itt szeretnék idézni: „A múltat nem lehet tőlünk elvenni. De az csak akkor a miénk, ha ismerjük.”  Jelenlévő hőseinknek, mindenkinek feladata megköszönni és elismeréssel adózni azért, hogy felépítették  közösségeinket és még mai napig is helytállnak.

Legyen a mai Hősök napja egy visszaemlékezés múltunkra, legyen az jó vagy akár fájdalmas is. Adjuk meg a tiszteletet a köztünk élő és a múlt hőseinek egyaránt, és mindezt próbáljuk a következő nemzedéknek átadni, hogy olyan értékeket kapjanak, amelyek segítségével büszkék lehetnek saját magukra, származásukra és  magyarságukra.

Köszönöm