Élet bolt

Magyar Krónika, február 4.

Szendrei Ildikó

Egy este a kirakatoktól fénylő utcán eszembe jutott, milyen lenne az olyan bolt, amelyben az emberek kedvük szerint vásárolhatnák meg vagy alakíthatnák életüket.
Három nagy polcot képzeltem el. Az elsőn lenne a MÚLT, ezt követné a JELEN, majd a mindig kapós JÖVŐ.
Mindenki megvehetné a neki tetsző, vagy saját szája íze szerint alakított, kiigazított múltját. Az általa kiválasztott helyszínekkel, emberekkel. Olcsóbban juthatnánk hozzá, mint a másik kettőhöz. Emlékeket ugyanis nem tudnak biztosítani. Így szépséghibával ugyan, de múltunkat mindig akciós áron megkaphatnánk akár pecsétes garancialevéllel.
A JELEN problémáira, sivárságára, nehézségeire rengeteg kis csomag lenne  segítségünkre. Vegyük talán a legkelendőbbeket: szeretetet nyilván mindenki venne, de vidámságot, erőt, bátorságot, kitartást, sikereket és időt is.
Valószínű, hogy hiánycikk lenne itt is a türelem, a bizalom, az őszinte mosoly, a tapintat, a hit és a jóakarat. Talán azért is fogynának mindig jobban, mint minden más, mert rengeteg energiát vesz el az emberektől egy csepp előállítása bármelyikből. Akik nem az új készletre várnak, hanem fejben próbálják megoldani életüket, azoknak a legnehezebb, de szerencsések is, mert ha elfogy, vagy jelentősen megcsappan a mindig saját maguk által előállított bolti hiánycikkek bármelyike, idővel újra tudják tölteni magukat.
A JÖVŐ polcnál kígyóznának a sorok. Itt mindenki a saját képzelőereje felett teljesítene, a jobb, szebb, és biztosabb jövőért. Ha tehetnék, megvennék azt is, hogy a legtöbb ember mindig segítségükre legyen és a technikai eszközök se babráljanak ki velük, de még az időjárás is alakuljon kedvük szerint. Egy egész világot kaphatna mindenki, a gyönyörködtető világegyetem ehhez gratis jár. Általunk megszabott szabályok szerint működhetnének a dolgok. Azonban hiába formálják saját ízlésük, akaratuk szerint. A világ ugyan egész, de nem teljes. Teljessé csak önmagunk tehetjük. Ez persze nincs a bolt reklámjában, de mindenki tudja.
Van egy belső hang, amelyet még ebben a boltban sem tudnának pénzért csomagba, díszdobozba tenni. Ezt a hangot meglelni és általa újrakezdeni élni nem bűvészmutatványszerű feladat, de a legnehezebb úton is vannak pihenők; az őszinte, elismerő mosolyok.
Ha én vehetnék valamit ebből a boltból, akkor annyi derűlátó sóhajtást kérnék, amennyit elbírnék és szétosztanám a fiatalok közt.
De ez a bolt csak a képzelet szülötte és az is marad, mert nem lehet mindig mindent gyorsan, könnyedén, pénzért elintézni. Könnyebb lenne egy bevásárlókocsiba pakolni mindazt, amire szükségünk lehet életünk folyamán, ám ha belegondolunk születésünktől kezdve megkapjuk mindazt, ami a boldogsághoz szükséges. A kérdés csupán az, hogy jól, valóban jól használjuk-e fel? Meglátjuk-e a lényegest? És eléggé vigyázunk-e önmagunkra?
Az idő, amellyel szabadon gazdálkodunk olyan ,,alapanyag” egy ember életében, amelyet meg kell tanulni jól használni. Eldönthetjük mikor, ki, vagy mi a legfontosabb.
A humor óriási fegyverünk, pedig már nevetni is elfelejtünk lassan. Nem az igen elterjedt gagyi vagy alpári viccelődésre gondolok, hanem arra, amely fejbiccentést érdemel és időnként keserű érzést hagy bennünk úgy, hogy gondtalan nevetést varázsol. Az meg ugye mindenkire ráfér. Jó humorral könnyebben átvészelhetők a hullámvölgyek.
A nehezen járható, keskeny, értelmetlennek tűnő utakat senki sem szereti saját életében, de ha letérünk róluk, elveszíthetjük a célt és annak értékét. Úttalanul bolyongó emberekké válhatunk. Itt a valóságban.

Victor E. Frankl gondolatait olvasva egész másképp láthatjuk a világot, s benne magunkat:
,,Minden nap, minden óra egy új értelemmel szolgál és minden emberre egy másik értelem vár. (…) Nincs olyan helyzet, melyben az élet ne kínálna fel egy értelemlehetőséget, s nincs olyan személy, akinek az élet ne tartogatna egy feladatot.”