Magyar Krónika, augusztus 1.

Szendrei Ildikó)

Nap, mint nap megesik bárkivel, hogy az ítélkezés hibájába esik. Az emberek megítélnek másokat, éppen aktuális ruházatuk, félmondatuk, pillanatnyi viselkedésük alapján.

Reggeli kép, amint a buszra várók összeráncolt szemöldökkel, éhgyomorra megítélnek egy fiatal lányt, nem szokványos öltözködése miatt. A világ legszörnyűbb tettei közt van az ekkor megjelenő, egy életet és embert lesajnáló mosoly, amellyel elintézik az ítélők a másikat.
Tapasztalható, hogy a ritka külső általában ritka belső takar, de eddig a megállapításhoz soha nem jutnak el az ilyen jelenetek.

A jól ismert közmondás szerint: Nem a ruha teszi az embert.  Hogy ez mennyire így van, azt könnyen megláthatjuk, ha egyszer csak az addig önfeledt ítész meglátja más szája sarkában azt a lesajnáló, gúnyos mosolyt, ami épp miatta került oda. Így fordul a kocka.

Adódnak olyan helyzetek is, amikor nem adjuk önmagunkat. Nem úgy reagálunk valamilyen történésre, ahogy az, várható sablon” szerint lenne. Egy ártatlan jóízű nevetésből is születnek ítéletek.  Például, ha nagyon örülünk valaminek, vagy éppen szomorkodunk, sírunk.

Előbbihez savanyú képet szoktak vágni, utóbbihoz a tágra nyíló, lesajnáló szemek és az elforduló fej illenek. Ha valakit örömünkkel megbántunk, zavarunk, könnyeinkkel megbotránkoztatunk, abból jórészt sértődés, vagy dac szokott lenni. Idegenektől azonban mégis ítéletre lehet számítani majd. Ami a történelem folyamán biztosan semmit sem változott, az az, hogy az emberek mindig azt szeretik hallani, amit ők éreznek, vagy gondolnak, aki nem osztja a nézeteket, vagy legalábbis nem simulékony, az kikerül a körből.

Egyáltalán nem nehéz megítéltté válni. Ítélő azonban csak az lehet, aki nem ismeri önmagát. Neki a legjobb orvosság, kezelés az önvizsgálat.

Hallottam már olyan feltevést is, miszerint minden könnyebb lenne, ha mindenki egyforma lenne. Szerencsére nincs így, mert ez sem tetszene mindenkinek.

Az élet célja, hogy összhangban, harmóniában legyünk önmagunkkal és a minket körülvevő világgal. Saját külsőnkkel, gondolatainkkal, szomorúságainkkal, örömeinkkel. Ítéletek nélkül. Vagy erre még nem jöttek rá?