Magyar Krónika, augusztus 19.

Szendrei Ildikó)

Éveket, évtizedeket vesz el életünkből, hogy a múlton rágódunk, gondolkodunk. A ,,Mi lett volna, ha?” kérdés gyakran felvetődik. Így vagy úgy, de eszünkbe jut a magunk mögött hagyott idő. Pedig naptári hónapokat, napokat visszapörgetni, elkövetett bűnöket, megbánt tetteket visszafordítani, meg nem történtté tenni nem lehet.

Nem telik el úgy nap, hogy multunkból valami eszünkbe ne jutna. Emlékezőképességünk lehetővé teszi, hogy mosolyogjunk, jóízűen nevessünk régi vidám pillanatokon. Ugyanez a képesség azonban néha megkeserít minket, amikor egy bevillanó kép, arc, egy mondat, vagy annak hangsúlya folyton felidéződik bennünk. Az emlékezés egyfajta tehetetlenség, mert nem tudunk változtatni se jón, se rosszon. Nem tudjuk a jót még felemelőbbé, és a rosszat jobbá tenni. Ahogy pozitív dolgok érnek minket, és megéljük azokat, ugyanúgy  szembejön a negatívum is és néha azt is meg kell élni. Nem lehet elvenni az emlékeket, de különválasztani igen.

A kedves emlékek olyan hatással vannak ránk, amelyek önbizalmat, örömet, melegséget tudnak hozni életünkbe a későbbiek során is. A fájó pillanatoknak pedig megvan az a jó tulajdonsága, hogy tanítanak. Nemcsak bánatot, könnyeket képesek okozni, tanulni is lehet belőlük. Óvatosságra, alázatra, megbocsátásra intenek. Mindig mindennek van értelme a múltban is. Nem történnek értelmetlen dolgok velünk. Még akkor sem, ha nem látjuk, értjük a miérteket. A magyarázat bennünk van. Azokat a kérdéseket, amelyeket  múltunk kapcsán felteszünk, ha nem is akkor, de idővel megválaszolhatjuk magunknak. Persze ehhez már kell a tisztánlátás.

Hiszem, hogy minden, ami történik egy emberrel, annak oka van. Vagy az ő számára, vagy az őt körülvevők számára. Nehéz lezárni olykor egy időszakot, de a legborzasztóbb az, amikor épp ez a lezáratlanság van kihatással jelenünkre, a jövőnkkel kapcsolatban pedig teljes bizonytalanságba taszít. Ha képesek vagyunk felülemelkedni sérelmeinken, ha nem marcangoljuk magunkat újra és újra a megtörténtek miatt, akkor érezhetően könnyebbnek fogjuk majd fel a jelent is. Továbblépni és türelemmel lenni nem kevés egy embertől, de megvalósítható.

A legszebb ajándékok egy embernek az emlékei. Tárgyi ajándékoknál is előfordul, hogy nagyon teszik, amit kapunk, és az is, hogy egyáltalán nem, de eltesszük mindkettőt, az örömtelit is és a nem kívántat is. Az előbbi gyönyörködtet majd,  az utóbbi pedig még jó lehet majd valamire. Így vagyunk emlékeinkkel is. Az egyik boldoggá tesz, a másik viszont még valamikor hasznos lehet. A múlt tanulságait mindig, a jelen bölcsességével a jövőben kell felhasználni.