Erdő Péter bíboros szentbeszéde Szent István ünnepén
 
Elhangzott a Szent István-bazilikában 2010. augusztus 20-án

Krisztusban Kedves Testvéreim!

„Az igazságosság a (király) trónjának szilárdsága" (Péld 16,12; vö. uo. 25,5). A Példabeszédek könyvének ez a tanítása Szent István életében igazolódott. Méltán látták személyében a hívő magyarok Isten ajándékát népünk számára, joggal tekintették őt az igazságosság tanítójának. A késő középkor nagy ferences hitszónoka, Temesvári Pelbárt is az igazságosság témájával kezdi legszebb Szent István-napi beszédét. Adjunk hálát Istennek első, szent királyunkért, mert utat mutatott nekünk a hitre és az üdvösségre, mert példát ad az életszentségre és igazságosságra, de azért is, mert ő népünk védőszentje, aki ma is pártfogol minket. „A szentek már földi életükben is imádkoztak másokért, még ellenségeikért is. Mennyivel inkább így tesznek megdicsőülésük után, hiszen a mennyei hazában a szeretet nem csökken, hanem növekszik. Így István király is, aki földi életében annyira szeretett minket... most a mennyei hazában különösképpen is közbenjár értünk"[1].

Szent István férj, családapa, király, politikus, hadvezér volt, és mindezekben a helyzetekben egyben hívő keresztény és szent. Példája olyan gazdag, olyan egységes és szilárd, hogy őt ünnepelve óhatatlanul egy-egy vonását kell kiragadnunk, ha elmélkedni akarunk róla. A mai ünneplés szóljon hát különösen is az igazságos embernek, az igazságos uralkodónak. Szent Imréhez írt Intelmeiben az igazságszolgáltatás tiszteletben tartásáról, az igaz ítéletről és a béketűrésről beszél (V,1-2).
Sőt, így fordul fiához: „Uralkodj harag, kevélység és irigység nélkül, békességgel, alázatosan és szelíden, mindig emlékezetedbe vésve, hogy minden embernek egy az állapota, és hogy csak az alázatosság emel fel, és csupán a fennhéjázás és az irigység taszít alá" IV,1)[2]. Igazságosnak lenni pedig azt jelenti, hogy mindenkinek megadjuk, ami jár neki.

Márpedig az ember nem szuverén ura a világmindenségnek. Ezért a teremtő Istennek és a teremtett világnak, a természetnek, az univerzumnak is – éppen a Teremtő iránti tiszteletből – meg kell adnunk az elismerést, tiszteletben kell tartanunk Isten akaratát és a világ törvényszerűségeit, ha egyénileg vagy mint közösség élni és létezni akarunk. A népek, a nemzetek életének ősi szabályai, de a legrégibb törvénykönyvek is arra törekedtek, hogy a közösségi együttélés rendjét, az emberi társadalmat, a népet körülvevő tágabb valósághoz igazítsák. El kell helyeznie magát minden népnek
és az egész emberiségnek is a kozmoszban ahhoz, hogy felismerje közös feladatait, értékét, felelősségét, hogy reális, éltető, vagyis igazságos szabályokhoz alakítsa az életét. A világkép, a világnézet bizonyos alapvető elemei és igazságai az egészségesen gondolkodó emberi értelem számára felismerhetők. Ezért a legalapvetőbb törvények és törvényszerűségek tekintetében lehetséges széleskörű egyetértés mai világunk társadalmaiban is. Ezeket a nagy, közös felismeréseket gyakran még a klasszikus európai alkotmányok is tartalmazták.

Tehát ennek a magasabbrendű igazságosságnak az alapján kereste és találta meg Szent István az emberek közötti igazságosság mértékét is. A társadalmi igazságosságra ma is tudatosan és elszánt szeretettel kell törekedni. Igazságosságra az idősebb nemzedékek iránt, akik egész életük során azért nem kapták meg munkájuk ellenértékét, mert az állam – úgymond – garantálta nekik öregségük és betegségük esetére a teljes ellátást és gondoskodást. Ugyanígy a fiatal nemzedékek tanulásának lehetőségét is. Ha valaki így élte le az életét, aligha mondhatjuk a szemébe, hogy ezeket a szolgáltatásokat ő már nem kapja, mert ez nem korszerű, vagy nem gazdaságos, vagy nem fér bele valamilyen előre meghatározott keretszámba. De szükséges az igazságosság a fiatalabbak iránt is. Különösen az anyaság és a családi élet teremt olyan értéket, amely a bérmunka fogalomvilágában nem jelenik meg, de amelytől népünk élete, testi-lelki egészsége, jövője függ. Bízunk abban, hogy mindezekben a kérdésekben az igazságosság és a szolidaritás eszménye érvényesülhet.

Természetesen lehetnek nehéz helyzetek, előfordulhat olyan, hogy valaki – egyén vagy közösség –, bár az igazságosság szerint köteles lenne valamire, mégis képtelen annak teljesítésére. Nyilvánvalóan mentséget jelenthet, ha az, akit másokkal szemben kötelesség terhel, önhibáján kívül
képtelen azt teljesíteni. Sokszor hallunk a világban előre nem látható természeti katasztrófákról, bár néha nehéz szabadulni attól a felismeréstől, hogy a természet is gyakran az emberiség felelőtlen magatartása miatt nyújtja be a számlát. Csakhogy a katasztrófák elszenvedői többnyire mások, mint akik gondatlanságukkal hozzájárultak azok kialakulásához.

Az egész emberiség, de magyar népünk is ősidők óta újra meg újra megtapasztalta az ínséget és az anyagi szükséget is. Ezért foglalkozott sokat a keresztény erkölcstan azzal a kérdéssel, hogy szorult helyzetben kinek kell elsősorban segítenünk, ha mindenkit egyaránt megmenteni vagy támogatni nem tudunk. A szülőnek is a gyermekeit, családtagjait kell elsősorban segítenie, meg azokat, akik a legnagyobb veszélyben vannak. Így van ez valahogy a nagy közösség gondjai, nehézségei esetében is.

Mert Szent István igazságossága népe iránti különös szeretetében is megnyilvánult. Máig is aktuális örökségének az a legnagyobb értéke, hogy jól, bölcsen hitt és alapozott. Hogy Krisztus sziklájához kapcsolta családja és nemzete sorsát. Hogy keserű tapasztalatok ellenére is belépett a nyugati világ népeinek közösségébe, mégpedig nem puszta alkalmi, politikai számításból, hanem őszinte, hívő meggyőződésből. Ugyanakkor nemcsak modernizálni, nemcsak legjobb eszményei szerint átalakítani akarta ezt az országot, hanem meg akarta őrizni népünk kultúráját, hagyományait, sajátos arculatát is. Magáénak érezte, szerette ezt a népet. Nagyra értékelte hagyományainkat, ezért is szólítja fel fiát, hogy kövesse az ősök példáját. „Ki lenne az a görög – írja –, aki a latinokat görög hagyományok alapján kormányozná, vagy ki lenne az a latin, aki a görögöket latin hagyományok segítségével igazgatná?" (VIII, 3). A magyarokat tehát a magyar szokások szellemében akarta vezetni.

Halála után úgy tűnhetett, hogy tévedett. Mintha az események arra vallottak volna, hogy vagy az akkori nyugati eszmények szerint, de akarata ellenére próbálják meg kormányozni ezt a népet, vagy éppen az ősi szokások nevében fellázadva, ország-világ ellenében igyekeznek visszatérni olyan gyökerekhez, amelyek az eurázsiai sztyeppék más nagy népeit itt, Európa szívében nem tudták megmenteni a jövő számára. De az elmúlt ezer év mégis István királyt igazolta. Ennek köszönhetjük, hogy ma itt együtt lehetünk. Ez volt Szent István legnagyobb tette, ezt kell ünnepelnünk, ezért kell hálát adnunk.

Szent István király, könyörögj hazánkért és népünkért! Könyörögj azért, hogy egy szívvel-lélekkel tudjuk őrizni és továbbadni örökségedet! Kérd Isten áldását minden önzetlen és jó szándékú, igaz törekvésünkre!

Magyarok Nagyasszonya, könyörögj értünk!
Ámen