Hatvan éve történt…
Részlet a szerző  készülő “Emlékiratai”-ból

Éppen  hatvan éve lesz december 2-án, hogy “izgatás, és  külpolitikai érdekek veszélyeztetése” miatt,  a magyar Legfelsőbb Bíróság elitélt egy évre, a Fiatalkoruak Fogházára! .
Ellenállásom a kommunizmus alatt  korán jelentkezett, már két évvel ezelőtt elkezdődött . .
Az államositott, volt budai Szent.Margit gimnáziumba jártam, ahol eddig apácák tanitottak minket.
1948-ban,  a Mindszenty per  alatt,  az iskola folyosói tele voltak plakátokkal, így a szünet után, de még a tanár bejövetele előtt, letéptem azokat, melyeken ilyen felíratok voltak: "Halál Mindszentyre, halál az árulóra."
Minden szünet után magam csináltam, majd az egész osztály követte példámat.
Egy nyolcadikos lány meglátta és előbb-utóbb  rájöttek erre. Engem “csak” igazgatói megrovás ért, viszont  a nyolcadik osztály abban az évben nem érettségizhetett le.!  
Egy  év múlva, 1949 decemberében, Sztálin 7O. születésnapjára köteleztek minden diákot, hogy "ajánljunk fel” valamit Sztálin elvtársnak.
Én ezt megtagadtam azzal, hogy"Sztálin nekem nem Isten, én csak Istennek ajánlok fel !"
Egy osztálytársnőm, aki ma már tudom, beépített  besúgó volt, feljelentett és az iskolaigazgató azonnali hatállyal kicsapott, a DISZ pedig kijárta, hogy az  ország összes iskolájába se vehessenek fel. Majd ügyemet átadták az AVH-nak és havonta behívtak a Markó utcai AVH kirendeltségre.- Akkor 17 éves voltam.
Minden alkalommal arról érdeklődtek, hogy kit ismerek az apácák közűl, kivel beszélek stb.? Igy ment ez egy fél évig, majd az utolsó alkalommal azt akarták tudni, hogy kikkel barátkozom,  nevüket akarták. Én ezt megtagadtam azzal, hogy én neveket nem mondok, ha agyonütnek akkor sem.
Erre a tiszt azt mondta, hogy most elenged, de legközelebb internáltat. Vallomásaimat valaki mindig legépelte.
Én azt hittem az ügy ezzel lezárult. De nem,  az ÁVÓ átadta aktámat a törvényszéknek, ahol az 1950 áprilisában tartott Törvényszéki .tárgyaláson a bíró félévre itélt, de az ügyész fellebbezett, így a Legfelső Bíróságon,  Jankó Péter vérbíró és elnök itélt el egy évre a Fiatalkoruak Fogházára , hogy"kiragadjon a káros befolyás alól!" . Ez, a “bűntett” után, éppen egy évre  történt, december 2-án..Azt is megtudtam, hogy a LB. nyomozót küldött ki  környezet-tanulmányra és a házmestertől érdeklődött személyemről. A házmesterék azt állították, hogy “minden nap templomba  jár”! Nos, egy fiatal lány nem-igen jár minden nap templomba, úgye? De ez akkoriban, a legnagyobb bűnnek számított……
Végig szabadlábon voltam, míg december 14-én hajnalban   rendőr jött értem, hogy elvigyen a Markó utcai fogházba, hogy  büntetésemet  leüljem.
A Markó utcai fogházban a hajnalban beszállított embereket egy terembe terelték, melynek falán bemélyedések voltak. Egy ilyenbe állitottak engem is, hogy várjak, majd szólítják nevemet. Egyszer csak a szomszéd bemélyedésből, kihajolt egy csavargó külsejű alak, aki ezeket mondta:”Kisasszony, én magát valahonnan ismerem!” A szomorú körülmények ellenére,  hangosan elnevettem magam!  A humoros életkép telitalálat  volt!
Több mint egy hétig tartottak a Markó utcai fogházban. A cellában még egy lány volt, gondolom csavargásért. Naponta sétára vittek minket amin résztvettem, de a lány nem. T.i. addig amíg elvoltam, kirabolhatta hátizsákomat, amit anyám számomra oly gondosan becsomagolt.   
Sajnos, nem voltam képes aludni éjjel, mert állandóan erős  lámpa égett a cellában és bizony a  “kukucs” ablakon, az ügyeletes őr gyakran benézett.
A dátumot nem tudom, de még karácsony előtt  egy fegyőrrel lementünk Kecskemétre az akkori  fitalkorú lányok börtönéhez..Ez valamikor apácazárda volt bentlakókkal, ahogy később megtudtam. A területet magas kőfal vette körült,  nagy kerttel, külön temetővel  az elhunyt apácák részére,  de az épület helységeinek ablakán rácsok voltak. A  női fegyőrök egyenruhát viseltek,  a börtönigazgatónő cívil volt.
Az igazgatónővel szerencsém volt!
Ahogy később megismertem, kitünő pedagógus volt, de nem volt kommunista.Valószinüleg, nálánál jobbat nem találtak erre a célra, így elnézték  politikai  hovatartozását.
Ahogy hátizsákommal bevittek hozzá, kifaggatott életemről,  vágyaimról.. Gondolom szimpatizált velem, mert  rendkivüli kivételezésnek lettem kitéve. Nem tett be a “megfigyelőbe”, abba a cellába, ahová az új rabokat tették egy időre., hanem a “kórházba”, átmenetileg.
Majd, munkabeosztásom is kivételes volt, irodába helyezett el, nem munka brikádba. Volt  konyha, kertész, mosókonyha brigád is.
Az irodában   két irodai alkalmazottnak   voltam “segítője”, de később megbízott a fogház újságának szerkesztésével, amit  becsülettel  csináltam is. Hét brigádnak gépeltem  egy nyolc- oldalas újságot, amit magam szerkesztettem és fogolytársaim  írtak és illusztráltak bele. “Láncszem”  címet adtam az újságnak, amit  minden szempontból  szimbolikusnak találtam..
Végsőfokon, ez az újság  segített ahhoz, hogy az egy évből elengedtek három hónapot és hamarabb szabadultam.T.i.  az újságot felterjesztették az Igazságügy Minisztériumba azért, hogy büntetésemnek egy negyedét levegyék.
Az Igazgatónő esténként megkért , hogy gépeljem le neki  Makarenkó tanulmányát a fiatalkorú bűnözőkről.
A fogház tele volt közbűnösökkel, talán néhány disszidáló és kémgyanus lány is volt a 8O személyes börtönben.
Brigádvezető  lettem, és ha "ügyeletes" voltam, a szökésekre kellett vigyázni, mert ez nagyon gyakori volt.   Sok cigánylány és egy gyilkos is volt a börtönben, de KMK-s  volt a többség, vagyis: “Közveszélyes Munkakerülők”, azaz prostituáltak., de voltak   betőrők.és csavargók is.
A cigányok sokszor verekedtek.
Közben még egy esemény is történt. A lányok közül kettő "szerelembe" esett. Az Igazgatónő rájött erre és engem osztott be az egyik mellé, akit elkülönített egy cellába.
Hívjuk a lányt Ildikónak, egy jó családból való "úri lány" volt, feltűnően csinos, tehetséges, sokoldalú. Tudott táncolni, előadni, írni, rajzolni, festeni. Az Igazgatónő ellátta festékkel és papírral és engem küldött, hogy beszélgessek vele. Reggel bevittek oda minket és estig ott voltunk kettesben a cellában, csak étkezésekre mehettünk ki. Ildikó elmondta élettörténetét,   tizennyolc éves volt akkor és disszidálásért volt bezárva. Két-három hónapig voltunk együtt, aztán úgy találták, hogy már bemehet a közösségbe...Jó barátok lettünk, kiszabadulásunk után meghívott eskűvőjére
A börtönben, legjobb barátnőm Cseszta volt, akivel éjjelente beszélgettem, mikor nem tudtunk a poloskáktól aludni. Cseszta ferencvárosi  lány volt, egy betörő babája, akinek falazott. Igy bukott le, sajnos vérbajos is volt. De nagyon értelmes és törekedett a jóra! Egy mondatára emlékszem még ma is, .."dagikám, eddig nem hittem, hogy van jó a világon, de mióta beszélgetünk, már  kételkedem!"
Később a 6-os villamoson találkoztam vele, kalauz volt és mondta, hogy megy pedagógiai főiskolára.
Az újságszerkesztés később igen hasznos lett. Mikor kiszabadultam, a Felügyeleti.Hatóság kiküldöttje, elküldött  a  Magyar .Irószövetséghez a Bajza utcába. Akkor ott  igazi kommunista irók voltak még és bemutatott verseimre azt mondták, hogy jó, jó, de miért nem írók a szocializmusról? Erre azt mondtam, én csak arról tudok írni, amit érzek.