Gondolatok az Egyház egységéről

A kétezer éves Egyház történetében két nagy szakadás volt. Az első 1054-ben, amikor a keleti Ortodox Egyházak kiváltak a Római Katolikus Egyházból. A másik 1517-ben történt, amikor a Római Katolikus Egyház kivetette a Reformáció Egyházait. Azóta számos, az Egyház szakadását gyógyító, helyreállító kezdeményezés történt, legújabban az Ökumenikus Mozgalom révén. Közeledés történt, de gyógyulás még nem. Az egység keresése ma is folyik.

Fontos jelenség az, hogy a különféle egyszerű hívők között egyre gyakrabban merül fel a felekezetek közti szakadások áthidalásának, megszűntetésének gondolata. Ez az egyetemes egyház megújulásának az útja lehet. Fontos, hogy ez egy alulról jövő kezdeményezés – az egyszerű hívőktől indul ki. Főleg azért mert az egység teológiai megközelítése eddigelé nem tudta megteremteni az Egyház egységét, csupán még világosabbá tette azokat a pontokat, amiben a felek nem tudtak megegyezni. Az ökumenikus gondolat mára holtpontra jutott. Ugyanakkor ma az Egyház liberális, marxista és kozmopolita támadás alatt áll, és ennek eredménye tagságának és befolyásának csökkenése.

Azonban számításba kell venni azt is, hogy a teológia csupán a vallás tartalmának intellektuális vetülete, kifejezése és rögzítése. Természeténél fogva nem alkalmas probléma-oldásra, amit az ökumenikus gondolat megfeneklése is bizonyít. Ezért az egység megteremtése érdekében új kiindulási pontra van szükség. Ez nem lehet más, mint Jézus és az ő tanítványai. „A tizenkét apostol neve pedig ez: az első Simon, akit Péternek hívnak, és testvére, András; Jakab, a Zebedeus fia, és testvére, János; Fülöp és Bertalan, Tamás és Máté, a vámszedő; Jakab, az Alfeus fia és Taddeus, Simon, a Kananeus, és Júdás, az Iskáriótes, aki el is árulta őt.” (Máté 10:2-4). A Jézust eláruló Iskáriótes Júdás helyére ugyan Mátyást választotta  a  a tanitványok gyűlése (Cselekedetek 1:20–26), ám a Isten Pál apostolt választotta Júdás helyére. (Ennyit az egyházi koncíliumok infallibilitásáról.

Jézus tudatosan úgy válogatta ki tanítványait, a későbbi apostolokat, hogy azok nemcsak Izráel 12 törzsének szimbólumai voltak, hanem a tanítványok egymástól igen különböző társadalmi hátterű, foglalkozású és karakterű emberek is. Akik szimbolizálták a való világ embereinek eltérő karakterét és az általa alapított Egyház tagjainak sokszínűségét. Nem véletlen az sem, hogy mindegyiknek még a teológiája is sajátos volt. A négy evangélium is legalább háromféle teológiai koncepciót mutat, nem is beszélve János vagy Pál apostol teológiájáról. Ami a különbözőségeket összeköti, az Jézus, a Mester volt, s az ő megváltó vére! Igazában véve ebben egyek ők! Az egység azon a vonalon jöhet létre, mint egy “családi találkozó”. Amikor a rokonok összejönnek a világ négy tája felől, más nyelvű, szokású, elvű és életkorú emberek ám, akiket a közös ős köt össze, akinek vére mindegyikük ereiben folyik – és ez teszi őket rokonná és testvérré!

Ekképpen Krisztus mai tanítványainak egysége adott az Ő megváltó vérében! Ezért tévedés az Egyház egységét az uniformitásban keresni, vagy erőltetni. Az egységet a különféleségben kell megtalálni – ez pedig Krisztus megváltó vérében adva van. Ez azt is jelenti, hogy a felekezetek megtarthatják tradíciójukat, speciális tanaikat, liturgiájukat, hagyományaikat és szokásaikat – de egymást testvérként kell elismerniük, s ha úgy hozza az élet, befogadniuk és szolgálniuk egymás tagjait. Összeköti őket a kölcsönösen elfogadott alapvető kardinális keresztény hit klasszikus foglalata, alapairata és “sine qua non”-ja: az ősi, egyetemes Apostoli Hitvallás. Ami klasszikus tömörséggel írja le a Szentháromság Egy-Örök Isten, az Atya a Fiú és a Szentlélek munkáját. Emellett minden csak másodlagosnak tűnik, mert különböző hagyományok fejlődésének eredménye. Emellett vajon nem másodlagos fontosságú-e a gyermek vagy felnőtt keresztség, az egy vagy kétszín alatti úrvacsora, Krisztus valóságos jelenléte a szentségekben, a papi hivatal mibenléte, a vagy éppen a pápaság intézménye, aki Péter óta kezdettől fogva „primus inter pares” volta?  Ezen ponton válik fontossá a teológia, hogy kidolgozza  az egység munkálása mellett az egyháztestek fel-nem lazulásának kölcsönösen elfogadott elveit. Vagyis megtalálni az egység útját a sokféleségben.

Csak a szakadozottság botrányát megszüntető Egyház lesz újra hiteles és újra dinamikus a világ evangelizálására és szolgálatára.

Még alig négy év és elérkezik a Reformáció 500 éves évfordulója. Még éppen elég idő lenne arra, hogy ez ne csupán formális és üres megemlékezés legyen, amikor lehetne az Egyház szakadozottsága gyógyulásának, az Egyház egységben, hitben és szolgálatban való megújulásának, s a ma is érvényes missziói parancs együttes és hathatósabb betöltésének – egy reménytelenségben fuldokló világkorszak újraélesztésének áldott ideje!  

Edmonton, 2013, Reformáció hava