Szemben az árral   

A mai nemzedék elképzelni nem tudja, milyen diktatúrában élni. Ezért tartom nagyon fontosnak, hogy hiteles kép alakuljon ki erről az elképesztő világról, amely barna és vörös változatban végig zúgott felettünk. Értelmetlen vita, hogy melyik a rosszabb. Esterházy átélte mind a kettőt, s példát adott mindannyiunknak, hogy miként kell helytállni. Mindhalálig.

1944. december 16-án házkutatást tartottak Esterházy János budapesti lakásán (Szép u. 3), majd letartóztatták. Tíz órán át tartották fogva, de telefonon tudott tiltakozni a külügyminisztériumnál. Ott egy Bagosi nevű tisztviselő, a miniszter kabinetfőnöke, felhívta a figyelmét, hogy a „Duna széles és mély.” Esterházy válasza: „nyíltan is megmondhatta volna, hogy meg akarnak ölni.”

Bagosi közölte vele, hogy addig nem engedik el, amíg le nem mond pártelnöki tisztségéről. Nem részletezem az ezt követő, részben már Pozsonyban zajló huzavonát. Esterházy végül december 27-én egy határozatképtelen elnökség előtt lemondott. Indokait a Szózat a szlovákiai magyarsághoz című írásában foglalta össze. Ennek végén ez áll: „Lemondásom nem megfutamodás. Ezen a földön születtem, szívem, lelkem annyira ezen a földön él, hogy itt maradok köztetek, és veletek fogom átélni a rossz napokat is.”

Így is történt, a rossz napokat átélte, de sajnos túl már nem élhette.
(Molnár Imre: Esterházy János élete és mártírhalála c. könyve alapján)
Esterházy tisztelete terjed a magyarság körében, mind Szlovákiában, mint Magyarországon.
A képen a róla elnevezett tér Újpesten.