Igazságosságot most!

Megemlékezés a Rerum novarum megjelenésének 125. évfordulóján
A Rerum novarumra emlékezve nem történelmi freskót kell festenünk. Az enciklika egy élő fa, amelyből újabb és újabb ágak nőttek és ezek mindegyike meghozta a virágait: az Egyház szociális tanítását.

Minden dokumentumban ott a sürgetés és az igazságosság, azaz a javak méltányos elosztása iránti igény.  

XIII Leó: „A legszegényebb sorsú embereken sürgősen és alkalmas módon segíteni kell.” XI. Pius: Az osztályharcról: „Ezt a szörnyű csapást, amely az egész emberi társadalmat pusztulásba sodorja, a lehető legsürgősebben orvosolni kell”.

VI. Pál:  „A szociális kérdés az egész emberiséget súlyosan érintő világméretű kérdéssé vált, … amint … XXIII. János félreérthetetlenül leszögezte, és a zsinat is megismételte Az Egyház a mai világban című lelkipásztori konstitúcióban. Ezeknek az írásoknak a következtetései rendkívül súlyosak és nagy horderejűek, a belőlük adódó intézkedések nem tűrnek halasztást.” Szent II. János Pál: Számos alkalommal hangsúlyoztam, hogy a modern világnak sürgősen szüksége van az „új evangelizációra”, melynek lényeges elemei közé kell számítani az Egyház szociális tanításának a meghirdetését.

A legerősebb felszólítás talán VI. Pálé, különösen, ha a folytatást is figyeljük: „Drámai kiáltás száll a bőségben élő népek felé, az éhező népeké. Az egyház elborzad e szorongó hang hallatán, és külön-külön arra szólít fel mindenkit, ha van benne szeretet, legalább nyissa fel fülét testvére segélykiáltására!”

Öt évtized alatt nem történt lényegi lépés. Csak a felszínt kezelték, csak a segélyek szintjén volt elmozdulás. Ez időnyerésre jó, de nem szünteti meg a világméretű igazságtalanságot és az ebből fakadó elszegényedést.

VI. Pál tervszerű beavatkozást sürgetett, ami nélkül (idézek) „a világban meglévő életszínvonalbeli különbségek nem fognak csökkenni, hanem növekednek. … Az egyensúly mindinkább megbillen: egyes országokban bekövetkezik az élelmiszer-túltermelés, mások viszont súlyos élelmiszerhiányban szenvednek”.

Nézzünk körül. Nem az történt, amitől VI. Pál tartott? Az igazságtalanság, ezzel a feszültség is nő, a helyzet akár robbanáshoz is vezethet. Pedig a történelem folyamán most először érhetnénk el, hogy egy nagy átalakulást ne a fegyverek okozta pusztulás kényszerítsen ki, hanem a józan ész. Ennek kulcsa a javak igazságos elosztása. Már XIII. Leó is rámutatott: „a gazdaság felhalmozódása a kisebbség kezében, és a többség elszegényedése” az osztályharc egyik oka.
Idézek XI. Pius enciklikájából: „Korunknak mindennél inkább szembeötlő jelensége és jellegzetessége, hogy nem csupán anyagi eszközök, hanem mérhetetlenül nagy hatalom és despotikus gazdasági mindenhatóság halmozódik fel néhány ember kezében, akik többnyire … csak kezelői és működtetői a rájuk bízott vagyontömegnek, amely fölött korlátlan teljhatalommal rendelkeznek. Ez a gazdasági hatalom- és erőkoncentrálódás a modern gazdaságnak mintegy lényegi jegye, olyan gyümölcs, amelyet a gazdasági verseny korlátlan szabadsága termett. … Ez a szabadság csak a legerősebbeket hagyja meg az élők sorában, … azokat, akik mindannyiuk közül a legkegyetlenebbül küzdenek, akik a legkevesebbet sem foglalkoznak a lelkiismeretükkel.”
Mára a helyzet annyiban változott, hogy a tulajdonos teljesen elszemélytelenedett. Nemhogy patriarchális viszonyban nincs munkásaival, hanem talán arról sincs fogalma, hogy tulajdonrésze van abban a cégben, amelyik éppen most tesz az utcára mondjuk húszezer embert. A céget irányító menedzsment ugyan a tulajdonosoknak felel, többnyire csak néhány nagy tulajdonosnak. A kicsik valójában befektetők. Egy brókerre bízták a pénzüket, ami a pillanatnyi részvénypiacnak megfelelően vándorol cégtől cégig. A lelkiismeretfurdalástól könnyű megszabadulni, csak nem kell belegondolni abba, hogy miként működik ez az egész. Pedig jó lenne tudni, hogy mi áll a részvények értéke vagy a valuták árfolyama mögött. Lehet, hogy semmi sem változott egy gyárban, megfelelő a rendelésállomány, jó minőségű a termék, az eladások zavartalanok, a fogalom emelkedik, a vállalat részvényei mégis hirtelen zuhanni kezdenek. Valahol, valaki gondolt valamit egy számítógép előtt. Hatására tömeges eladás indul el, zuhanó árakon. Az olcsó papírokat azután egyesek felvásárolják, és a pánik múltával megtöbbszörözik a pénzüket. A rémült tulajdonosok, adott esetben akár nyugdíjalapok, hatalmas veszteséget könyvelnek el, mert nem mertek, vagy nem tudtak várni a pánik elmúltára. Mindannyian érezzük, hogy ez tisztességtelen, de még egyetlen politikai erő sem állt ki amellett, hogy a részvények másodlagos forgalmát erkölcstelensége miatt meg kellene szüntetni. Egy ilyen javaslat megfogalmazója a szegény bolond kifejezéstől a lehülyézésig terjedő skáláról választható minősítésekre számíthat, pedig lehet, hogy tisztább viszonyokat teremtene a jelenleginél.
Innen már csak egy lépés, ahogy Ferenc pápa élesen fogalmazva próbálja ráébreszteni a világot a valós helyzetre: „Ez a gazdaság öl.”

A pápa rámutat gondolkodásunk abszurd voltára is. Felteszi a kérdést: „Miként lehetséges, hogy nem hír, ha egy hajléktalan öregember megfagy az utcán; ellenben hírértékű, ha két pontot esett tőzsde?

Manapság az embert olyan árucikknek tekintik, akit lehet használni, majd eldobni. Ez a „szemeteskosár” kultúra. Csoda, hogy az emberek nem akarnak szemeteskosárban élni? Inkább megindulnak arra felé, ahol az élet jobb, ahol nem fenyeget a szárazság, ahol hegyekben áll még a kidobott ennivaló is. Erre a népvándorlásra csak első válasz a kerítés. Alapjaiban elhibázott a korlátlan befogadás hangoztatása, ami buta mód nem méri fel a veszélyben lévő emberek valós tömegét. Aki százakat fogad be egy tízfős hajóba, az biztos pusztulás felé viszi utasait. Ez történik valóságosan a Földközi tengeren és képletesen a nyitott határoknál.

Úgy tűnik, hogy egyes államok és politikai csoportok inkább vállalják a bevándorlók okozta konfliktusokat, csak a világ jelenlegi rendjéhez hozzá ne nyúljon senki, hiszen ez éles ellentétben állna a szabad piac dogmáival. A migráció valós oka nem a háború borzalmaitól való menekülés, vagy az iszlám akár erőszakos terjesztésének vágya, avagy a terrorizmus hadállásainak kiépítése. Sem a koszovóiak, sem a fekete Afrikából érkezők nem vallási okokból menekülnek. A migránsok azért jönnek, mert jobb életre vágynak, ami nem bűn, sőt az Egyház szerint nagy és igazságos ügy. Az Európába vándorlás csak korlátozott számú embernek lehet megoldás, de a jobb életre vágyók tömegének nem. Ezért a megoldás gyökeres változást: igazságos jövedelem eloszlást kíván, mégpedig világméretekben. Ennek erkölcsi alapjairól XI. Pius ezt tanította: „Nem hagyható minden további nélkül az ember egyéni döntésére szabad jövedelmének, vagyis a megfelelő és tisztes életvitel biztosítása után fennmaradó jövedelmének elköltése”.

Nem tartanánk itt, ha az emberiség komolyan vette volna VI. Pál figyelmeztetéseit. Most tehát a „jobb későn, mint soha” reménységével kell belefogni világ átrendezésébe. De megrettenünk a feladat nagyságától. A helyzet viszont tarthatatlan. Az emberek 13 százaléka európai, akik viszont a javak 32 százaléka fölött rendelkeznek. Az afrikaiak adják a Föld lakosságának 12 százalékát, nekik viszont a javaknak alig két százaléka jut. Csoda, hogy megindult a bevándorlás?
Akik kiváltották ezt a helyzetet, most kenetteljesen a befogadásra való készségen mérik a szolidaritást, közben meg csak a maguk bőségét féltik. Az igazi szolidaritás az említett aránytalanságok megszüntetése. Gátolni kell, hogy a pénz az új értékek megtermelésének helyéről más régiókba áramoljon. Ugyanakkor növelni kell a szegény régiók jövedelemtermelő képességét. Ehhez az emberiség azon egy százalékának az önmérséklete kellene, akik a Föld javainak felét birtokolják.

Ne gondolják, hogy eltértem a tárgytól. A Rerum Novarumról gondolkodni nem történelmi stúdium. Szent II. János Pál 25 éve írta: „nem lenne méltó megünneplése a Rerum novarum megjelenésének, ha egyidejűleg nem vizsgálnánk meg a jelenlegi helyzetet is.” Ami sajnos aggasztó. Ügyeskedők, offshore lovagok, pöffeszkedő újgazdagok világa jött el. A kilátások? Egyre többen élünk a Földön és egyre kevesebb munkaerőre van szükség. Ma pár kattintás a számítógépen és elintézhetünk olyan dolgokat, amelyekhez korábban hivatalnokok serege kellett. Hovatovább nemcsak a metró jár vezető nélkül, hanem a kamionok és a személyautók is. Miért van az, hogy a bámulatos technikai fejlődés ellenére rogyadozik az egész rendszer? Válság válságot követ. Családok tömege tapasztalja, hogy az adósságcsapdába könnyű beesni, de szinte lehetetlen kikecmeregni. Országok sora adósodott el, bevételeik a hitelezőkhöz vándorolnak, akik ebből örömmel adnak újabb hiteleket, nem a fejlődés elősegítésére, hanem a kamatrabszolgaság állandósítására. Az adósságcsapda egész nemzeteket hozhat reménytelen helyzetbe.

Szent II. János Pál egyik legfontosabb üzenete: „Nem fogadható el az az állítás, hogy az úgynevezett „létező szocializmus” bukása után a gazdasági szerveződés egyetlen modellje a kapitalizmus.” Ha nem kapitalizmus, akkor mi? Nevezzük szolidarizmusnak. Az egyház nem gyárt közgazdasági elméleteket, csak kijelöli a célokat. Az új megoldások ránk várnak.

Remény csak akkor van, ha a profitszerzés mai abszolút szabadságát korlátozza az erkölcs és a tisztesség, mondjuk úgy: a minden emberrel való szolidaritás. Utópia ez, vagy forradalom? Azok, akik meg nem valósítható álomnak tartják, emlékezzenek Martin Luther Kingre: Van egy álmom. Azoknak, akik forradalmi lángnak látják, Jézust idézem: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon.” (Lk 12,49). Nem ettől a tűztől kell félni, hanem a hiányától. Francois Mauriac mondta: „Azon a napon, amelyen nem ég bennetek a szeretet, sokan meghalnak a hidegtől”. Már sokan, nagyon sokan meghaltak. Itt az ideje, hogy meggyújtsuk a szolidaritás tűzét, nehogy nagyobb, pusztítóbb tűz támadjon.

A Rerum novarumnak és virágainak ez az üzenete: Igazságosságot, most!